Nem
olvastam Molnár Ferenc e darabját
és a régi,
patinás előadást sem láttam. Meg voltam győződve a
cím alapján, hogy valamelyik
női szereplőre utal. Nem gondoltam, hogy egy női
praktikáról lesz szó. Minden
Molnár-darab azt bizonyítja, hogy nagyon ismeri az
embereket, az emberek
közötti kapcsolatokat, azt is tudja, hogy megismerhetjük
egymást, de nem
teljesen. Ha jön egy érzelmi vihar, egy új szerelem,
egy földrengés, akkor
hirtelen egy másik emberrel találjuk magunkat szembe.
Ilyenkor a kérdés az,
hogy a nagy változás ellenére kell-e nekünk
még ez az ember, vagy kell-e az a
kapcsolat, amelyik eddig viharmentes volt, de már nem az. Fontos
meggondolni a
jövőt is. Ha visszafordítjuk a folyamatokat, akkor
visszakapjuk-e az előző
társat, akit szerettünk, és ő is szeretett?
Visszaforgatható az idő kereke,
vagy nem? Szabad-e nem elengedni a társunkat, ha el akar menni?
Beleavatkozhatunk-e
egy másik ember döntéseibe, még akkor is, ha
tudjuk, hogy a döntése nem előnyös
a számára (és nekünk sem)? Sem
érzelmi, sem fizikai erőszakot nem tudok
elfogadni.
Molnár
másként látja
problémát. Virág úr (Stohl
András) a
30-as években, egy benzinkút melletti étterem
tulajdonosa a Balaton felé vezető
úton. Már ebből is látnunk kell, hogy Virág
úr úri ember, aki híve a modern
megoldásoknak. Molnár idejében még
kevés ember tehette meg, hogy autózzon a
Balaton felé, és vacsorázzon egy kis, kedves,
út menti étteremben, sőt akkor is
ott vacsorázzon, ha nem is megy a Balaton felé.
Közel a darab végéhez elhangzó
felsorolásból, arra a kérdésre, hogy milyen
kocsik állnak az étterem előtt,
észrevehetjük, hogy előkelő helyről van szó.
Jól megy az üzlet. Virág úr
felesége, Marianne (Balsai Móni)
jelentős szerepet játszik ebben. Még Angliában
ismerkedtek össze a férjével,
ahol egy hercegnél szolgáltak. Tehát fontos a
közös múlt és a sikeres
vállalkozás mindkettőjüknek, Virág
úrnak és Marianne-nak, a feleségének is.
Virág
úr okos, racionális, takarékos ember. Azonban
feltűnik a pénz, nyeremény formájában,
és egymás után kapja az ajánlatokat egy
autóra, egy házra, és ebbe a sorba
illik az is, hogy az egyik fiatal, szép
felszolgálónő, Ilonka (Trokán
Nóra) szerelmet ajánl. Ez a
harmadik ajánlat letéríti Virág urat a
megszokott és bevált útról.
Mit tehet Marianne, a
feleség ebben a helyzetben? Előveszi a Delila-módszert,
nagyon okosan. Delila
szerelme, Sámson magányos hős, óriási
erejével segíti Izraelt a filiszteusok
elleni háborúban. Beleszeret egy filiszteus asszonyba,
Delilába, elárulja neki
erejének titkát. Ereje a hosszú hajában
van. Delila levágja Sámson haját és
kiszolgáltatja a filiszteusoknak, pedig szerette Sámsont,
de hazája ezt a
tettet várta tőle. Delila feláldozta szerelmét.
Marianne éppen ezt nem akarta
feláldozni, ő szerelmüket, közös
életüket védte. Csak az a közös a
két
történetben, hogy Marianne is elveszi azt a valamit a
férjétől, ami a
vonzerejét adja. Amikor eltűnik a pénz, máris
elszáll a felszolgáló kisasszony
tüzes, égő, olthatatlan nagy szerelme a főnöke
iránt. De hová lett a pénz?
Marianne odaadta annak a fiatal embernek (Ódor
Kristóf), aki imádja Ilonkát, és akihez
Ilonka azért nem ment feleségül
eddig, bár szereti, mert szegény. A pénzzel a
vőlegény válik vonzóvá, és biztos
Ilonka elfordulása Virág úrtól.
Megmenekült a szerelem, Ilonkáé és a
vőlegényéjé, és Virág
úré és Marianné is.
És még
valakié, a
csaposé (Magyar Attila) is. Hogyan
lehet elérni egy ilyen történetben, ahol a
titoktartás fontos, mégis mindenki
tudjon mindent, ha nem is volt a színen éppen?
Molnár megalkotta a csapost, aki
egy magányos ember, szereti a főnökét, és
annál csak a feleségét, Marianne-t, az
Angyalkát imádja jobban. A
csapos hozza,
viszi a híreket, amikhez hallgatózás
útján jut. Ő az, aki mindent tud, ő ismeri
az igazságot is, ezért beleszól az
események menetébe úgy, hogy a
legizgalmasabb pillanatban megjelenik az éppen akkor
történő eseményekkel
kapcsolatos információival. Ezzel persze leleplezi a
„bűnösöket”, a számító
Ilonkát,
az elcsábított férjet a közönség
nagy örömére és lelkes hahotázása
közben.
Magyar Attila a klasszikussá vált
szószátyár csapost remekül adta elő. Ő volt a
darab motorja, ha csak megjelent, a közönség
már vidáman fogadta. Bár túlzás
azt mondani, hogy csak megjelent, mert csak úgy, szó
nélkül nem jelent meg, még
a színfalak között elkezdte a szövegét,
elkezdte elárulni azokat a
történéseket, amelyek fenyegették az
étterem jövőjét, az ő biztonságos
munkahelyét, az ő életét. Ezzel a figurával
Molnár megalkotta a hűséges
beosztott figuráját is, aki ezzel a hűséggel
kiharcolja magának, hogy akár
családtagnak is tekintsék. Tőle származik az a
mondás, hogy „elnézést, hogy a
csapos beleszól” – amely népszerűvé
vált a darab idejében. Ebből is láthatjuk,
hogy a legendás, háború előtti előadást
szinte mindenki látta, mert csak így
válhat egy mondás közkedveltté, mindenki
által használttá
és mindenki számára érthetővé.
Balsai Móni kecses
Marianne-ja is sok elismerést kapott a
közönségtől, megérdemelten. Jól
érthetően
mondta a szöveget, ezzel nemcsak azt érte el, hogy mindenki
hallotta, hanem azt
is, hogy határozottnak, okos asszonynak fogadta el a
közönség az általa
megformált figurát. Az érthető
szövegmondással tűnt ki Magyar Attila is.
Különösen
kedves volt
számunkra, hogy Bagossy Levente
díszletei nem rúgták fel a hagyományokat.
Egy egyszerű, saját erejéből
gazdagodó, már tehetős házról,
házaspárról és a
vállalkozásukról van szó,
reményteli jövővel, és mindez a 30-as
években, egyszerű, de megfelelő
berendezéssel. Hasonlóan nem távolodott el a
jelmeztervező, Szakácsi Györgyi sem a
kortól. Marianne
már nadrágot visel, de a többiek
ruháján látszanak a kor
kötöttségei. Este már,
a vendégek tiszteletére Virág úr is roppant
elegáns, a felszolgáló ruházata is
a szokásnak megfelelő.
Puskás Tamás rendezése
remekül szolgálta a színvonalas
szórakoztatást.
Jól választott témát és szereplőket.
A szünet nélküli előadás
színváltozásait
az „utcai zenészek” szerepeltetése tette
kellemessé, akik korabeli slágereket
adtak elő, ezzel is hangulatossá téve az előadást.
Gratulálunk az előadáshoz!
Még a jó előadások esetében is
ritkán fordul elő, hogy a történet menete alatt
nyíltszíni tapssal köszönik meg a nézők
az előadás színvonalát. Véleményem
szerint a nyíltszíni taps Puskás Tamást
illette.
Bemutató: 2018.
március 9.
Megtekintett
előadás: 2018. április 9.
Budapest, 2018.
április 11.
Tóth
Attiláné