Dosztojevszkij
három híres nagyregénye közül a
középső. Genfben, 1867–68-ban keletkezett,
1869-ben jelent meg. Címe pejoratív csengésű
és megtévesztő egyben. A krisztusi
megváltás 19. századi orosz
lehetőségét kutatja, keresi. Továbbmegy a Bűn és bűnhődésnél, ahol a
bűnelkövetés
jogát vitatja Raszkolnyikovban. A
félkegyelmű a legnagyobb bűnök
megbocsátásának lehetőségét veti
fel. A
Svájcból, orvosi kezelésről hazatért Miskin
herceg kiáradó nagy lelke, önzetlen
szeretete hozná a megoldást. Alakjában benne van
az író is kicsit, mégsem tudja
velünk elhitetni a szerző, hogy ilyen figura létezik,
még kevésbé, hogy ő lenne
a megoldás Oroszország megváltására.
Mit
kezdhetünk ma Dosztojevszkij
nagyszabású regényével és nagy
horderejű, megváltást sürgető gondolataival? Ha
Miskin irreális volt már keletkezésekor is, most
még inkább az. Ifj. Vidnyánszky Attila új megközelítésben
rendezi meg a színpadra adaptált regényt,
mert úgy gondolja, üzenete van saját korunk
rohanó, önpusztító, élvezetekbe
menekülő embere számára.
Pater
Sparrow
látványtervében a színpad üres,
szürke falak határolják, baloldalon egy
hatalmas ajtó, jobb oldalon hátul egy ablak, előtte egy
barna cserépkályha,
semmi más. A háromméteres
cserépkályhának kiemelt funkciója van,
nemcsak
Rogozsin (Orosz Ákos) pénze ég
benne,
hanem időnként Miskin (Vecsei H. Miklós)
ül a tetején, sőt Rogozsinnal és Lebegyevvel (Király Dániel) is megosztja a helyet
záró képként. Ők hárman
alkotják a kezdő jelenetet, és végzik a darabot.
Vonaton ülnek és beszélgetnek,
előbb mindenki egyes szám harmadik személyben
beszél önmagáról, kommentálja
saját cselekvését. Ezt kicsit nehéz
megszoknunk, mint közönségnek, de miután
többször előfordul, hozzá edződünk.
Miskin herceg
hazatérése Svájcból
felkavarja a szereplők indulatait. Középpontban Nasztaszja
Filippovna (Petrik Andrea) áll, ő a
démoni nő, akit
a férfiak megszerezni akarnak szeretőnek vagy feleségnek,
mindegy, csak az övék
legyen. Ő a romlás virága, kineveti őket, Rogozsin
százezer rubelját a kályha
tüzébe veti. Ganya (Csapó Attila)
házassági ajánlatát visszautasítja,
szeszélyében úgy dönt, Miskin herceghez
akar feleségül menni. Az asszonyt kézről
kézre adják a férfiak, végül Rogozsin
gyilkos kése végez vele. Miskin minden nőt szeret,
így Lizaveta asszony
legkisebb lányát, Agláját is, de birtokolni
egyiket sem akarja. Lizaveta
felkínálkozásának is ellenáll,
pénzét szétosztogatja. És mindenkinek
megbocsát.
Irgalmassága sokakat irritál,
önérzetüket sérti a herceg
önfeláldozó
magatartása, Ippolit (Wunderlich József)
nyilvánosan bírálja, miközben
öngyilkosságot játszik a társaság
előtt. Lebegyev
kitart mellette, de felvonultatja tizenhárom gyermekét,
akiknek a közelmúltban
meghalt az anyjuk. Az elvilágiasodott, hitehagyott,
züllött társadalom kiveti
magából a Miskin féle magatartást, nincs
szüksége efféle megváltásra.
Ma is
egyetérthetünk Kuncz Aladár
elemzésével, amit az 1920-as években tett
közzé a regényről: „Myskin herceg
az eszmény, szimbólum és
egyben determinált anyag, hús-vér s
legfőképpen idegember. E tekintetben a
modern regényirodalomban egészen páratlanul
áll. Benne Dosztojevszkij egészen
új embertípust teremtett: az orosz Übermenschet, de
nem Nietzsche lírai
elvontságával, hanem naturalista
regényírónak gondosabb, aprólékosabb
megelevenítő módszerével.” [Dosztojevszkij
miszticizmusa, Nyugat 1924/2.
sz.] Ennél okosabbat ifj. Vidnyánszky Attila
rendezéséről sem tudunk mondani. A
világ megválthatatlan, krisztusi hősével
együtt, vagy a nélkül. Mindegy.
Vecsei
Kinga Réta jelmezei a nőknél
az oroszos puritánságot szolgálják,
Nasztaszja
Filippovnánál a frivol életmódot mutatja
csöppnyi ruhája. A férfiak öltözete
hanyag, lepusztult, a gazdagabbaké az elegáns felé
tendál. Miskin öltözéke az
elején egyszerű utazóruha, később
kórházi pizsama. A jelenetek sűrűn
átitatottak kilocsolt és megivott szeszes italokkal,
vérrel, emberi nedvekkel,
a sok színpadi mozgás dinamikussá teszi az
előadást (szcenika: Juhász Zoltán).
A
félkegyelmű
nagy szereplehetőségekre ad lehetőséget. Legtöbb
figurára alkatilag választják
a megfelelő színészeket. Vecsei H. Miklós, lehet,
kisfiús naiv ártatlanságával
juttatta a rendező vagy a színház eszébe
Dosztojevszkij Miskinjét. Alig kell
többet adnia saját magánál, ez meg is van.
Orosz Ákos az érzelmes orosz dúvad
hálás szerepét kapta (Rogozsin), Nasztaszja
leszúrása kissé ügyetlenre
sikerült, egyébként korrekt alakítás.
Petrik Andrea is alkatának megfelelő
szerepet kapott, hangjával, mozgásával uralja a
színpadot. Rendhagyó, összetett
feladatot vállalt magára Wunderlich József, aki az
első részben a színpad bal
sarkából irányítja a videó
bejátszást, a második részben Ippolit
idegroncs
szerepét játssza, és mindkettőben hegedül
időnként. A sok szereplő közül
kiemelkedik Király Dániel (Lebegyev), szerep szerinti
tizenhárom gyermeke
hiánytalanul színpadra lép, ők alkotják a
gyerekkórust (VI. kerületi Erkel Ferenc
Általános Iskola növendékei), valamint
Tar Renáta (Lizaveta) és Józsa
Bettina (e.h.) (Aglaja)
szerepében. További szereplők: Csapó
Attila (Ganya), Zoltán Áron
(Ferdiscsenko/Burdovszkij), Medveczky
Balázs (Keller/Tockij), Mentes Júlia
(e.h.) (Adelaida/Vera), Litauszky Lilla
(e.h.) (Alekszandra), Szántó Balázs
(e.h.) (Ivolgin/Doktorenko), Borsi-Balogh
Máté (e.h.) (Jepancsin Tábornok), Tóth
András (Kolja), valamint Venczel Vera
hangfelvételről.
Dramaturg: Kozma András, zenei vezető: Mester
Dávid, világítás: Hlinka
Mónika,
hang: Hajdu Gábor, vetítés: Huszti Gábor, kórusvezető: Hajzer
Nikolett, a rendező munkatársa: Egyed
Mónika. Nagy formátumú előadást
láthattunk, ahol a Dosztojevszkij által feltett
kérdésekre nem kapunk választ,
inkább újabb kérdéseket hoz
felszínre ifj. Vidnyánszky Attila rendezése.
Bemutató:
2018. március 2.
Megtekintett
előadás: 2018. március 26.
Budapest,
2018. március 30.
Földesdy
Gabriella
