Műfaja: verses
romantikus dráma, rendezte Pelsőczy Réka,
fordította Áprily Lajos, zenei
szerkesztő Vajdai Vilmos, dramaturg Vörös
Róbert, jelmez Michac Gábor,
díszlet Kálmán Eszter.
Ha egyetlen mondatban
kellene megfogalmaznom, mi is Lermontov
Álarcosbáljának a lényege Pelsőczy
Réka rendezésében, a következőket
mondanám: szerelmi gyilkosságba torkolló
társadalomkritikai romantikus sötét
dráma, a féltékenység kínzó
érzésének kórképével.
Lermontov, akit nagyon
fiatalon, 27 évesen párbajban ölt meg „egy
fajankó” (Szerb Antal szavaival),
1835-ben vetette papírra e művét Oroszországban. A
mű Szentpéterváron
játszódik, s főhősét, Arbegyint (Böröndi
Bence), akárcsak magát a szerzőt, az orosz
értelmiség kilátástalan helyzete
temeti maga alá. Legfontosabb színhelye egy
álarcosbál.
A művészetekben
sokan
és sokféleképpen feldolgozták azt a
témát, hogy álarc mögé bújva
milyen
szívesen elkendőzzük valódi énünket, s
ennek következtében milyen gaztettekre
vagyunk képesek. A legaljasabb emberi természetből ered.
Az író, Lermontov is
ismerhette már ezeket a klasszikus remekműveket.
Költészetéből kiderül, hogy a
német klasszikusokat is kedvelte, például
Schillert, E.T.A Hoffmant, de legfőbb
példaképe Puskin volt és Byron.
Lermontov ebben is,
akárcsak főművében, a Korunk hőse
című regényében az orosz irodalomra oly jellemző
és Puskin Anyeginjéből ismert és
kiteljesedett ún. „felesleges Ember”
vívódó
természetét állítja
középpontba. Hőseinek „minden adottsága
megvolna ahhoz,
hogy üstökösként sisteregjenek
nemzedékük egén, de végül belefulladnak
az
elmaradottság, az önkényuralom és a
végtelen orosz terek, meg a végtelen orosz
telek sötét semmijébe” – áll a mű
szinopszisában. Ez a fiatalság szép és
gazdag,
de teljesen felelőtlenül él. Ha kell, egy este
elkártyázza teljes vagyonát,
komoly célok nélkül, céltalanul
dorbézol, buliról bulira él, részegre issza
magát, kábítószerezik,
párkapcsolataiban is felrúg minden helyes erkölcsi
normát. Magas államvezetői kapcsolatai vannak, erre
szóban is utalnak a
szereplők, de a háttérben megjelenő mai orosz
zászlón is Vlagyimir Putyin
fiatalkori arcképe uralja a környezetet. Így nem
volt meglepő, amikor az
előadás elején hosszú percekig oroszul zajlott a
diskurzus a füstös
kártyaasztalnál, mai orosz rock zenére.
A teljes
cselekmény
legfontosabb színhelye egy álarcosbál, ahol
Arbegyin felesége titokban vesz
részt, a férje tudta nélkül, és
elveszíti karkötőjét. Néhány
ármánykodó,
bajkeverő „jóbarát”
közbenjárásának köszönhetően ebből
a leejtett ékszerből
adódó, hétköznapi esetből indul ki a
félreértések szövevénye.
Természetesen
mindent a féltékenység terel a lehető legrosszabb
irányba. A „zöld szemű
szörny”-nek és közben a buja
életmódnak köszönhetően a fékevesztett
férjet már
semmi sem képes letéríteni a
bosszúhadjáratról, mely végül a
már említett
végzetes cselekedethez vezet, és Arbegyin megöli a
fagylaltba tett méreggel az
egyébként ártatlan Nyinát.
Bár az eredeti mű
gazdag arisztokrata származású ifjoncokat
szerepeltet gyönyörű báli ruhákban,
Pelsőczy Réka rendezésében a jelmezek
közelebb kerülnek a XX. század második
feléhez. A suhogós, nejlonmelegítős, avítt
bútoros, csipketerítős környezetbe
áthelyezve az egész történetet a
kispolgári miliőhöz áll a legközelebb, s csak
kevés utalás jelzi mégis, hogy
valójában a „kiválasztott rétegekről,
a felsőbb
tízezer” célt tévesztett és
értékvesztett fiataljairól szól, de
így ez a darab
populárisabbá válik a mai magyar néző
számára.
Ezt a művet a fiatal
színészek
szájából öröm volt hallani verses
formában annak ellenére, hogy a míves
beszéd
hatalmas ellentmondó kölcsönhatásban volt a mai
környezettel, az újra
értelmezett darab modern felfogásával. Pelsőczy
Réka, a fiatal, tehetséges,
Jászai Mari-díjas rendező bátorsága
és a díszlettervező Kálmán Eszter, valamint
a jelmeztervező Michac Gábor friss életszemlélete
is kellett ennek az
előadásnak a sikeréhez. Ezzel kapcsolatban csak annyit
jegyeznék meg, hogy az
immáron sokadik előadás végén is hosszasan
vastapssal ünnepelte a fiatal művészeket
a közönség, miután néhány perces
döbbent csend után felocsúdott a drámai
végkifejletből. Pedig a mű lélektani hatása alatt
sokféle impulzus éri a
nézőket. Olykor agressziót, olykor
életuntságot, olykor hatalmas valódi, szemet
csípő cigarettafüstöt kell elviselni a
nézőknek, máskor erotikus jeleneteket.
A fiatal
színészek
közül kiemelnék három nevet, a főhőst
Arbegyinként Böröndi Bencét, a
feleségét
Nyinát alakító Sztarenki
Dórát és
Stral bárónőt megszemélyesítő Páder
Petrát. Véleményem szerint ők hárman
„vitték el hátukon a darabot”. Persze
a többi színész (Ódor
Kristóf, Papp
Endre, Chován Gábor, Bercsényi Péter
és néhány fiatal, akiknek neve nincs
is megemlítve az előadás plakátján) az
író által részleteiben nem annyira
kidolgozott jellemábrázoló feladatot kapott, s
annak megfelelően alakította
szerepét, mely kisebb teljesítményt is
igényelt tőlük. A színház
oldalkijáratait is beépítették az
előadásba, teljesen felforgatva ezzel a
nézőteret. De ez az egyszerű megoldás jó
ötletnek tűnt, megoldotta a helyszínek
közötti váltás lehetőségét is az
egyébként szerény adottságokkal rendelkező
kis
színházteremben.
Összességében
egy
rendkívül fiatalos felfogású, jól
pörgő, érdekes előadásra számíthatnak
azok,
akik jegyet váltanak rá és szeretik a
meglepetéseket, olykor abszurd színpadi
jelenetekkel. Például egy álarcosbálon
gázmaszkban – mint az előadás sokakat
megbotránkoztató plakátján –,
bukósisakban, rabló álarcban őrjöngő
fiatalokkal.
Bemutató: 2017.
április 21.
Megtekintett
előadás:
2017. november 5.
Budaörs, 2017.
november 15.
Eller
Mária
