Műfaja:
zenés hatalmi
őrület három felvonásban, két részben.
Harsányi Zsolt és Zágon
István
írta a szövegkönyvet és a dalszöveget,
zenéjét szerezte: Eisemann Mihály.
Rendező: Csizmadia
Tibor, a rendező munkatársa: Solténszky
Ráhel.
XIV. René egy
képzeletbeli pici ország uralkodója
Ladomériában. Itt játszódik a
zenés-táncos
vígjáték, kedves nyelvi játékokkal,
remek, Rejtő Jenő stílusára emlékeztető
eredeti szófordulatokkal, tele vidámsággal,
humorral és lélekgyógyító
derűvel.
Első bemutatója
1940-ben volt a Vígszínházban Tolnay
Klárival, Mezey Máriával, Ajtay Andorral
és Feleki Kamillal, annak idején fergeteges sikerrel.
(Később 1947-ben még
Nagyváradon, majd hosszú idő múlva 1987-ben
Kecskeméten, 1993-ben Szolnokon és
1999-ben Székesfehérváron is bemutatták.)
És ma? A Karinthy
Színház
mostani bemutatójának közönsége sem
akarta egykönnyen – az előadás végén,
hosszú, szűnni nem akaró vastapsa után –
leengedni a színpadról a társulatot.
Most is teljes volt az elégedettség. Pedig meglepő
módon igen hosszú a darab,
közel háromórás, de olyannyira
kikapcsolódást nyújtó, kellemes
hangulatú és
könnyű, hogy szinte szemvillanásnyi időnek tűnt e tisztes
időtartam. Akik
jegyet váltanak rá, arra számíthatnak, hogy
nagyon szórakoztató, édes
kacagással, érzéki felüdüléssel,
felhőtlenül tölthetnek el egy kellemes estét.
Annak idején az
aktuálpolitikai áthallások miatt
betiltották az előadást a vidéki
színházakban
a szélsőjobb követelésére. Ma ilyen felhangja
semmiképpen sem lehet, bár
korrupcióról, cselszövésekről, kicsinyes
hatalmi játszmákról, ellenzéki
tüntetésről is szó esik benne. Például
kiragadva egyetlen mondatot, hogy annak
idején mi lehetett az oka a betiltásnak, jót
kuncogott a közönség, amikor az a
mondat hangzott el, hogy a legnagyobb bűnözőből is
belügyminiszter lehet.
Ladomériában
„kilopták
a lyukat az ágyúcsőből” és
„ellopták a víztől a vezetéket is”
–sopánkodott
Mária Eleonóra főhercegnő (Egri Kati). XIV. René, Ladoméria
királya (Járó Zsuzsa)
férfinak öltözött szerelmes
királynő, s ebből származnak a bonyodalmak. Ez az a nagy
titok, mely alapvetően
felforgatja a mini államot, mely politikai
válságban vergődik, miközben XIV.
René trónjának követelésével
érkezik meg György főherceg (Dányi
Krisztián), aki a trónörökös.
Nyíltan lázít az uralkodó ellen,
és ki akarja robbantani a forradalmat, de közben
óriási szerelembe esnek
egymással, amikor kiderül, hogy a férfi
uralkodó valójában nő. Közben egy
szomszédos nagyhatalom királyasszonya is feltűnik a
színen, szintén
trónkövetelőként,
Irina Illyria királyasszonya (Bozó Andrea),
aki egyébként sajátos
„illyr nyelven” beszél, a ladoméri nyelvet
pedig töri és akcentussal ejti ki.
Például volt egy ilyen kedves mondata is:
„Hohó, de mink nem estünk a fejnek
puhájára”, s ezzel sok mindent elárult.
Természetesen nem sejtve, hogy XIV.
René uralkodó valójában nem férfi,
hanem nő. A színtársulat minden tagjának
teljesítménye külön elismerő szavakat
érdemelne még, mert egyaránt
bizonyították kimagasló tehetségüket
nemcsak prózai színészként, hanem
táncos
komikusként is egy színészi szempontból
embert próbáló feladat tökéletes
teljesítésével. Legalábbis a
nézőtérről számomra úgy tűnt, hogy a
közel 180
perc éneklés, tánc és prózai
részben sem véltem felfedezni egyetlen bakit,
rossz mozdulatot vagy hibát sem, amit nem szabad szó
nélkül hagyni.
Több
jó poénlehetőség rejlik a Csonka
András által megformált számos
szerepben, így Achille udvari
fő álláshalmozó, aki a tőle megszokott magas
színvonalon, rendkívül megnyerően
formálja meg szerepeit, vagy Széles
Tamás,
aki a miniszterelnököt, János herceget
személyesíti meg, maradandó nyomot
hagyva a közönségben. A fiatal Ágoston
Péter, aki a miniszterelnök fiát játssza,
vagyis Alfonz herceget, friss
életerőt, derűt vitt a színre, akárcsak Ladányi
Júlia Henriette főhercegnő szerepében.
Mivel
a teljes színmű alatt
a legfontosabb történések mindig
szívügyekben történnek, végül ez
old meg
mindent. Minden szerelmes megtalálja saját
párját, persze szigorúan nézve
tisztán csak közügyből, a konfliktusok
megoldására.
Magával
ragadó a zene (zenei vezető: Fekete
Mari, zenei munkatárs: Termes Rita),
a táncos jelenetek (koreográfus: Vislóczky
Szabolcs), gyönyörű, előkelő kosztümökben,
királyi díszletek között,
fülbemászó, slágergyanús
dalbetétekkel, andalítóan szépek
(díszlet-jelmez: Zeke Edit).
Döntse el a kedves
Olvasó, hogy ezekből a
szövegkönyvből kiragadott humoros szavakból
talál-e bármilyen utalást a mára:
„Azt szeretném tudni, hogyan lehetnek maguknak anyagi
gondjaik, mikor van egy
világhírű játékbankjuk, amelyik a
monte-carlói játékbank után a
második legjobb
ilyen vállalat egész Európában”.
„A játékbank jövedelmeit még tavaly
kénytelenek voltunk elzálogosítani a
Speyer-bankháznál. Sőt mi több, a
záloglevelet Speyeréktől megvette valaki, aki egyetlen
számba vehető
jövedelmünket a kezében tartja”.
Bemutató
és
megtekintett előadás: 2017. november 10.
Budaörs, 2017.
november 12.
Eller
Mária
