SZÍNHÁZ

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad

Arthur Miller klasszikus színművét elég gyakran játsszák, és általában valamennyi előadás figyelemreméltó – de valamennyi más-más okból. Willy Loman belépésének– hazatérésének – módja általában meghatározó. A Nemzeti Színházban most Csiszár Imre az Ungvári Tamás fordításában ismert darabot rendezte meg hagyományos díszletekkel (Szlávik István), hagyományos stílusban, hatásosan és emlékezetesen.

Blaskó Péter átélt játékáról az első pillanatban meggyőződhetünk. Előttünk áll Lomanék háza, nekünk balra a hálószoba, aztán egy kis üres tér, majd jobbra a konyha, fölötte a fiúk hálószobája, a már fekvő fiúkkal. Nos, e konyha egészét két hevederrel a vállán húzza be Blaskó, így kerül színre – majd összekapcsolja a hálószobával. Mindenképpen érdekes megoldás.

A ház előtt, így mielőttünk is szikárrá száradt, repedezett föld, körül pedig amerikai plakátok az (amerikai) álomról, kocsikról, házakról. A díszlet többi részlete is megfelel Miller előírásainak, az óriási, itt sötétkék hűtőszekrénnyel együtt. Kivételt képez a nagy hinta a bostoni szállodai szobában. A két másik helyszín is – Wagner irodája és később Charley irodájának előszobája – függönnyel eltakart, csak az adott jelenetek alatt kerülnek szemünk elé.

Érdekes a szereposztás ez alkalommal is. Linát, a szerető-aggódó feleséget Bánsági Ildikó játssza abszolút hitelesen, féltőn, odaadással. Hiszen Willy már nem fiatal, és 36 éve szolgálja ki a céget, azóta utazik naponta, hogy áruival ügynököljön, miközben egyre saját álmait szeretné megvalósítani. Igazából ő maga úgy látja, úgy akarja látni, hogy ezek megvalósulnak: ő maga sikeres, mindenhol ismerik és szeretik, a cégbe majdnem bevették társnak, a házat már majdnem kifizették, fiai pedig boldogulnak… majd. Mert lelke mélyén pontosan átlátja a helyzetet, vagy inkább átlátná. Ehelyett álmaiba menekül, és ahogy egyre kevésbé becsülik kora miatt, egyre inkább kifesti az álmokat. Linda szerint halálosan kimerült a folytonos küszködésben, de nincs tartalékuk, muszáj még mindig pénzt keresnie. Fiaira ugyanis nem számíthat, mindkettő link. A kisebbik sorsa egy fokkal kevésbé bántja, az legalább dolgozik, csak éppen lányokra költi a pénzt, nem képes megállapodni. Nagyobbik fiának, egykori büszkeségének sorsa azonban érthetetlen a számára, csak csalódást okoz, csak a viták, veszekedések vannak kettejük közt, már amikor Biff (Nagy Márk e.h.) egyáltalán otthon van. Mindez akkora fájdalom számára, hogy nem is képes szembenézni a tényekkel. Blaskó megformálásában ez sokszor és nagyon plasztikusan mutatkozik meg. Újra és újra egyszerűen hinni akar bármilyen mesében, pedig úgy érezzük, ő maga nem hiszi, csak hinni szeretne. Biff ezért próbálkozik újra és újra hiába, hogy megértesse magát apjával, saját magát lássa apja szemében, de ez nyilvánvalóan nem sikerülhet neki, apja egész lelkével áll ellen.

Happy, a fiatalabb, kissé léhűtő fiú szerepét Mátyássy Bence játssza, nagy „dumájával” el is hisszük, hogy leveszi a lányokat a lábukról. Biff szerepe jóval összetettebb. Előttünk döbben rá, hogy ő (alighanem) kleptomániás, hiszen semmi oka nem volt arra, hogy régi „ellenfelének” – egykori munkaadójának – az aranytollát elhozza, sőt nem is volt akkor tudatában, hogy elemelte. Ideges, érzékeny fiút, fiatal férfit látunk, aki még ma, 15 év távlatából sem képes megbocsátani apjának, hogy megcsalta anyját, Lindát egy eléggé kihívó nővel (A nő – Tóth Auguszta) egy távoli szállodában. Igaz, feltehetően ezt sem tudták megbeszélni „normálisan”, hiszen apja mindig mindent hárított és hárít ma is, ami nem felel meg álmainak. Biff hiába boldog egy farmon, apja ezt nem értékeli, nem is érdekli.

Loman egyre Bent, már meghalt sikeres bátyját (Ben bácsi – Bodrogi Gyula) kérdezgeti, ő hogyan csinálta a dzsungelben, ő hogyan gazdagodott meg – aztán tudjuk, Willy a városi dzsungelben akart karriert csinálni. A kertben egykor virágok is nyíltak, zöldséget is termeltek. Újra és újra ez jár fejében: magokat kell venni, elvetni!

Willy Loman élete már romokban: állásából a nyegle fiatal főnök, Howard Wagner (Schnell Ádám) fix fizetésű állás helyett végleg elbocsátotta, hiába tartotta még ő keresztvíz alá. Charley-nak (Szarvas József), akire, ha nem is hajlandó bevallani, féltékeny, nem hajlandó dolgozni, inkább elfogadja a havi kölcsönöket, mert még egy utolsó, nagy álom hajtja. Felcsillan a szeme, kivirul, ha erre gondol: túljár mindenki eszén, kifizeti az életbiztosítás utolsó részletét, majd életét feláldozva gazdaggá teszi imádott családját. (Hiába figyelmezteti Charley, hogy ez értelmetlen, ezt sem hallja meg.) Kivált, hogy fia, Biff „neki sírta el bánatát” – éspedig azt, hogy ő maga egy „senki”. (Na persze, apja álmaihoz képest ki ne lenne az?) De ez nem számít, apja meg sem hallja, csak azt érzékeli, hogy fia szereti őt – semmi más nem fontos. Sőt, az újra eleredt esőben, késő este elveti azokat a bizonyos magokat…

Családja, Charley és annak valóban sikeres és okos ügyvéd fia, akit fiatal korában annyira kinevettek (A komoly Bernhard – Fehér Tibor), egyformán nem értik, miért is halt meg. Más nincs is ott a temetésén. Miller beleírta a drámába, itt csak előre sejthetjük, hogy az életbiztosítást nem fogják kifizetni a családnak, mert nyilvánvaló az öngyilkosság ténye.

Felesége legalább ennyire nem érti – pedig számos alkalommal ő hajtotta tovább Loman álmait, együtt játszotta vele a végül halálba vezető játékot. „Pont most, amikor már a ház utolsó részletét is kifizették.”

Játszanak még: Miss Forsythe – Barta Ágnes, Jenny, titkárnő (Charley-nál) – Vas Judit Gigi m.v., Stanley, pincér – Herczegh Péter e.h., aki megértő is, becsületes is – Willy Loman zsebébe visszacsúsztatja a dollárt, Letta – Szabó Nikolett e.h., Pincér – Baumann Marcell e.h.

Jelmeztervező: Szakács Györgyi, zenei összeállító: Csiszár Virág. Dramaturg: Kulcsár Edit (keveset húztak az eredeti darabból).

Bemutató: 2017. október 1.

Megtekintett előadás: 2017. október 16.

Budapest, 2017. október 18.

Megjelent a Kláris 18/2. számában

 Györgypál Katalin