Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház

A „három Bartók” most nem az a három Bartók-mű, amit évtizedekig így ismertünk. 1945 után hosszú évekig a Kékszakállút és a két balettet adták egy este, aztán egyszer csak soknak találták a három művet egyetlen estére, és az egyik Bartók-műhöz hozzácsaptak valami más egyfelvonásost, pl. a Kékszakállúval ment egy estén a Mario és a varázsló c. Vajda János opera (1988), ami szintén egyfelvonásos. Most ismét három Bartók van együtt, de másképp. A fából faragott királyfi az első, A csodálatos mandarin a második és a Táncszvitre koreografált táncmű a harmadik.

Ezúttal rendhagyó módon kerül színre A fából faragott királyfi, amelynek meséjét Balázs Béla írta. Nem a klasszikus balett eszközeit használják, hanem Frenák Pál és együttese mutatja be, saját koreográfiát készítve a zenéhez. Az együttesből tizenöten táncolják a darabot, nem a klasszikus balett mozdulatokkal, hanem a végtagok és a törzs kifacsarásával kombinálva mozgást, amit nevezhetünk táncnak, de a mozgásművészet kifejezés jobban illik rá. A látvány ugyan vonzó, ám némiképp szokatlan, ezzel a mozgásformával valójában elvész a táncjáték eredeti cselekménye. Több táncos is alakítja a Királyfit, a Királylányt és a Tündért, ezért az sem világos, mikor ki táncol éppen, és a történet melyik fázisánál tartunk. A színpadkép egy rézsútosan elhelyezett plató, amin le- s föl csúsznak a táncosok, egyszer felső állásból, máskor oldalról jönnek be a színpadra (Díszlet: Paradigma Ariadné). A fiúk jelmeze fehér vagy fekete kisnadrág, valamint térdvédő fásli. A lányok fehér, néha fekete kombinéban és bikiniben táncolnak (Jelmez: Zalai-Ruzsics Boglárka). Dramaturg: Péter Márta, balettmesterek: Rujsz Edit, Feicht Zoltán. Táncosok: Vasas Erika, Tokai Rita, Rohonczi Viktória, Esterházy Fanni, Holoda Péter, Maurer Milán, Morvai Kristóf, Feicht Zoltán, Timofeev Dmitry, Vila M. Ricardo, Keresztes Patrik, Halász Gábor, Frenák Pál.

Otthonosabban éreztük magunkat a Lengyel Menyhért szövegére komponált A csodálatos mandarin c. táncjáték esetében. Ez volt az a balett, amit Adenauer, 1926-ban Kölnben mint polgármester betiltott frivol témája miatt, aztán a budapesti Operaház sem vállalta (felsőbb nyomásra) bemutatását, így 1945-ig kellett várni a magyarországi bemutatóra. De azóta töretlenül hódít, a koreográfiát még Seregi László készítette közel ötven éve. Nos, itt pontról pontra kidolgozott cselekménysor áll rendelkezésre, amit klasszikus balett-mozdulatokkal teremtenek meg a táncosok. A színpadkép kissé változott időközben, az imitált utca nem a színpad mögötti háttérben van, hanem a lakás előtti térben, a színpad hozzánk közel eső részén (Díszlet: Forray Gábor). A jelmezek még a Seregi által tervezettek, a lányon egy fekete dressz van mindössze, nem balettcipőt visel, hanem sarkos tánccipőt. A táncjáték legkritikusabb jelenete a Mandarin megjelenése. Ebben is történt koncepció-változás. Régebben egy középkorú, tapasztalt táncos alakította a figurát, uralta félelmetes erejével a szerepet, erő sugárzott belőle, dinamikusan ugrálta végig a szerepet. Most fiatal arcú táncos alakítja (Bajári Levente), nem az erő jegyében táncol, inkább a gyengeség, a szenvedés, a belső vágy hajtja. Látszik rajta a vég közelsége, de azért kitart, ameddig tud. A Lányt Kozmér Alexandra táncolta kellő empátiával a végső küzdelmét vívó Mandarin iránt. Jól mozogtak az epizód táncosok is: Balázsi Gergő Ármin (fiatal diák), Komarov Alekszandr (öreg gavallér), Szegő András, Szakács Attila, Melnyk Vladyslav (három csavargó).

Harmadikként láthattuk a Bartók által az 1920-as évek elején komponált Táncszvit c. zenekari darabra koreografált táncjátékot. Juhász Zsolt készített koreográfiát a mindig is táncért kiáltó zeneműhöz.

A Táncszvit azért kivétel, mert itt előbb született meg a zenekari mű, és jóval utána rendeltek hozzá koreográfiát, találtak hozzá illő történetet. Ez először 1947-ben történt, amikor éppen Balázs Béla írt mesét Bálványosvár címen a Táncszvitre. Balázs meséje egy szörnyekkel teli várba visz bennünket, ahol egy szépséges fehér lány van bezárva. Eddigi szabadítói kővé váltak, mielőtt bejutottak volna a várba, ám most egy székely vitéz ereje végső megfeszítésével legyőzi a kígyószeműt, aki a lányt őrzi (Bemutató: 1948. február 27). Az akkori koreográfiát Harangozó Gyula, a díszletet Oláh Gusztáv készítette. A balettet a statisztika szerint mindössze 7 alkalommal adták elő.

A jelenlegi Juhász Zsolt féle koreográfia közel hetven év elteltével készült el. Maga a történet csak a táncból következtethető ki. Főhőse egy falusi lány és fiú, akik szeretik egymást, de a környezetük rossz szemmel nézi kapcsolatukat. Mégsem sikerül szétválasztaniuk a párt, akik végül boldogan rohannak egymás karjaiba. A díszlet tervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Furik Rita. A díszlet mindössze egy panoptikum a tánctér fölött, mögött a levegőben, üvegfallal elzárva a táncosoktól. Benne férfi és női népviseleteket viselő bábuk állnak mozdulatlanul. A táncosok szintén népviseletben szerepelnek, jellegzetes falusi ruhában lejtenek, egyszer ki is merevednek néhány másodpercre a színpadon, mintha szoborrá váltak volna hirtelen, olyanok, mint a mögöttük lévő panoptikum. Aztán ismét folytatódik a paraszttánc.

A szóló fiút Bajári Levente, a szóló lányt Radina Dace táncolta. A Duna Művészegyüttes működött közre, balettmester Rujsz Edit volt. A világítást Lendvai Károly tervezte.

Mindhárom mű karmestere Kovács János volt, aki – mint mindig – kiválóan vezényelt.

Jó volt ismét látni a Bartók zenéire megelevenedő történeteket. Mind a balett repertoár, mind a Bartók-oeuvre gazdagodott a most látott művek által.

Bemutató [egyúttal a megtekintett] előadás: 2017. május 28.

Budapest, 2017. június 5.

Földesdy Gabriella


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©