A Dosztojevszkijt
sújtó anyagi gondok az írót űzték a
játékkaszinó felé, hogy esetleges
szerencséjével kiegyenlíthesse
adósságát. Másrészt az
írással is már úgy volt,
hogy azért írt gyorsan, mert hajtotta a pénzszűke,
írással is törlesztett.
Mókuskerék szabályozta életét,
nyomorultul végezte volna, ha nem jön egy
asszony, aki gondoskodásával leveszi a
válláról legalább az anyagi
ügyintézéseket.
A
játékos című
regény (1866,
A Bűn
és bűnhődéssel azonos évben jelent meg)
tökéletesen mutatja be a
játékszenvedély mikéntjét, mintha
tanulmány lenne. Hogyan keríti hatalmába az
embereket a rulett bűvölete, miért képesek
összes megtakarított és megnyert
pénzüket feltenni egy számra, vagy színre,
amit rendről rendre elveszítenek.
Ezt ma szenvedélybetegségnek hívjuk,
Dosztojevszkij idejében még nem hívták
így, de sok gazdag ember vált koldussá ruletten,
lóversenyen, kártyán, hogy
végül öngyilkossággal fejezze be
életét, vagy adósok börtöne,
szegényház,
nyomor, kitaszítottság jusson neki
osztályrészül. A nyerés izgalma, a
nyerés
okozta magas adrenalin szint valahol kéjes érzést
okoz, egyfajta kábítószer.
Az izgalmas regényt Devecseriné Guthi Erzsébet
fordításának felhasználásával
színpadra
átírta Fekete Ádám, a
dramaturg
Fekete Ádám és Kelemen Kristóf
volt,
a darabot Fehér Benő Balázs rendezte.
Sajátos színpadkép készült a
rendhagyó helyszín, a kaszinó
megjelenítésére. Egy
hatalmas kerek plató tölti be a színpad elülső
kétharmadát, ezt a területet
körbeveszi egy arany szálakból álló
függöny. Amikor a kaszinóban vagyunk, akkor
betolnak egy magasított széket, azon ül a
krupié, aki bemondja a nyertes tétet,
és – ami egyedi megoldás – a
zsinórpadlásról dobják le neki a
pénzkötegeket,
amit az asztalra továbbít. A platón eközben
egy „V” alakú neonlámpa áll, a
neonok színe jelzi, hogy piros, fekete, vagy zéró
a nyertes találat. Más
helyszín esetén a plató és az arany
függöny marad, a többit kihúzzák a
színpadról (Díszlet- és jelmeztervező: Izsák
Lili).
A különleges
„kaszinói” díszlethez a rendező
sajátos
koreográfiát szerkesztett a színészeknek,
ami a pici színpadon is ad lehetőséget
a dinamikus cselekményvezetésre. A cselekmény
Alekszej Ivanovics házitanítónak
a kálváriája a roulettenburgi [kitalált
név] játékkaszinóban, ahol a
tábornok
kísérőjeként van jelen. A fiú
narrátorként meséli el a vele esett
történetet,
közben megelevenednek az egyes jelenetek. Mindent a fiú
szemszögéből látunk,
alakja nemcsak egy kalandvágyó fiatalember zajos
pórul járása, hanem a 19.
századi orosz értelmiségi lét
egyértelmű kudarca a nyugati léhasággal szemben.
Az író tragikusnak látja a
különbséget francia, angol és orosz
viselkedés,
lelkiség, életmód között. Mindig az
orosz a vesztes, mert túlzottan beleadja a
lelkét a vele történtekbe. Alekszej Ivanovics
elveszti pénzét, kenyéradó
gazdáját, szerelmét, megtépázva
kerül ki a kalandból. Szinte hagyja magát a
francia könnyelmű Mademoiselle Blanche-tól kifosztani.
Tudja, hogy átveri,
elveszi a pénzét a számító, mindig
más pénzén élő és
tékozló vamp hölgy, mégis
belemegy, nem tiltakozik. A francia ármány vesztese lesz
a tábornok is, Blanche
kisasszony kezdettől az ő kifosztását célozta meg,
de feleségül csak akkor ment
hozzá, amikor a férfi megörökölte a
nagymama megmaradt vagyonát.
A legérdekesebb figura A játékosban a nagymama. Tábornok
és fogadott lánya, no meg a
francia hitelező de Grieux is, mind a halálát
várja, az ő pénze az egyetlen
kiút. Nagymama azonban nem hal meg a kedvükért,
hanem megjelenik a
roulettenburgi kaszinóban, és játszik. De hogyan!
Merész húzásait
lélegzetvisszafojtva figyeljük, tolókocsija
vészt jóslóan száguld a plató
körül, megszólalásai eredetiek,
természetesek, rokonait, a bámészkodó
idegeneket lenyűgözi, ahogy a nézőket is.
Alekszej Ivanovics és
Polina szerelme átnyúlik a mai
korba. Piciny apartmanjuk a háttérben egy mai
lakást mutat mikrohullámúval és
rezsóval. Polina hisztérikus alkata tönkreteszi
kettejük bimbózó szerelmét,
végül érezzük, hogy érzései
mélyek voltak a fiú iránt, de
büszkesége, gyenge
idegzete, riadt lénye nem tudta realizálni ezt az
érzést.
A színészek
majdnem korhű ruhákba öltözöttek, ez a
korhűség azért az alsó határán van a
lehetséges öltözeteknek, inkább
praktikusak, mint valódiak. Legjobb a tábornok
élére vasalt, kockás öltönye és
Blanche kisasszony pelerinje kalappal. Alekszej egyszer dandy
eleganciával
jelenik meg, többségében azonban jelenkori egyszerű
farmerben, ingben. A
legjobb alakítást Csomós Mari
nyújtotta a nagymama (Antonyida Vasziljevna) szerepében.
Színész és szerep
ezúttal összeolvadtak, nyerésből vesztésbe
való átmenet tökéletesre sikerült.
Kivirult a feladat megoldásában, ami
egyébként is illett rá. Kiváló volt Schneider Zoltán Tábornokként,
megpecsételt sorsa rá volt írva már a darab
kezdetén. Jó volt Lovas Rozi Blanche
szerepében, az
exkluzív kokottot magabiztosan adta elő. A főhőst, Alekszejt
játszó Vilmányi Benett (eh.) kis
csalódást okozott,
valahogy nehezen hisszük el, hogy
házitanítóból lett kaszinói
játékos. Nem is
ez a legnagyobb baj, inkább elnyújtott kamaszos
beszéde hat idegenül időnként.
Az epizódszerepek közül Molnár
Áron
(de Grieux), Rusznák András (Mr.
Astley) tetszett a legjobban. A Polinát játszó Sodró Eliza alapjában hiteles
alakítás, inkább, mint női jelenség
problematikus. További szereplők voltak Martin
Márta (Blanche anyja), Hajdu Tibor
(eh.) (krupié), Józsa Bettina (eh.)
(Marfa), Konfár Erik (eh.)(orosz
herceg), Dénes Viktor (Potapics).
A bombasztikus
zenéért Dargay Marcell a felelős,
világítás: Baumgartner Sándor,
a rendező munkatársa: Ari Zsófi.
Emlékezetes este volt.
Bemutató:
2017. május. 7.
Megtekintett
előadás: 2017. május 16.
Budapest,
2017. május 19-én
Földesdy Gabriella