Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

TÉLI REGE

Radnóti Színház

Valló Péter rendezésében láthattuk Shakespeare viszonylag kevéssé ismert – bár sokféle módon feldolgozott, megfilmesített – remekművét, a Téli regét. A színlapon nincs műfajmegjelölés, a szinopszis viszont ismerteti a Shakespeare-irodalom által színműnek kikiáltott voltát. 1611-ben keletkezett, utána már csak A vihar jött, ami szintén színmű, és a drámaíró búcsúzása volt. A műfaj sem nem tragédia, sem nem komédia, inkább életbölcsesség, keserédes történet remek konklúziókkal tűzdelve, gyönyörű felépítésben, tökéletes nyelvezettel felvértezve. A Téli rege főhőse: az IDŐ, amelynek allegorikus figurája testi valóságában meg is jelenik előttünk, ő a színmű narrátora (Bálint András játssza). Csuda dolgokat varázsol elénk e három óra alatt. A művet Szabó T. Anna fordította, dramaturg: Morcsányi Géza volt.

A cselekmény két helyszínen játszódik, Szicíliában, Leontes király palotájában, illetve Bohémiában, az öreg pásztor háza táján [Shakespeare a darabbeli Bohémiát, vagyis Csehországot tenger partjára képzelte, Szicíliából hajóval hozza Antigonus Perditát, itt köt ki, és hagyja sorsára a csecsemőt. Elnéző mosollyal szokták emlegetni a „cseh tengereket”, ami abszurdum, ám itt nem hat zavaróan]. Maga a cselekmény szintén abszurd történet, de annyi szépség, bölcsesség, emberismeret, jóság, gonoszság fér meg benne egymás mellett, hogy a képtelenségeket vígan elnézzük a szerzőnek.

Leontest (Pál András) kínzó és beteges féltékenység gyötri, várandós feleségéről, Hermionéről (Martinovics Dorina) azt gondolja, hogy az ő legjobb barátjának, Polixenesnek (Rusznák András) a szeretője, sőt, a születendő gyermek is tőle van. Előbb meg akarja öletni a férfit tanácsadójával, Camillóval (László Zsolt), amikor Camillo és Polixenes megszöknek, feleségén áll bosszút. Börtönbe zárja Hermionét, újszülött lányát Antigonusszal (Gazsó György) elűzi, a kislányt a pusztába kell kitenni és a szerencsére bízni, túléli-e szörnyű sorsát, vagy elpusztul. Leontes még az általa megkért jóslatnak sem hisz, összetépi, kétségbe vonja, hazugságnak minősíti. Elvakultságának a szomorú tények vetnek véget: meghal Mamillius (Murányi Amadé/Nyáry Brúnó), nagyobbik gyermeke, és meghal felesége is bánatában. Elűzött lánya, Perdita (Sodró Eliza) Bohémiába kerül, ahol egy pásztor (Schneider Zoltán) neveli fel sajátjaként, majd Polixenes fia, Florizel (Olasz Renáto) szeret belé titokban. Az események olyan fondorlatosan követik egymást, hogy a régi haragosok végül kibékülnek, Hermione és lánya is elégtételt kapnak (ennek mikéntje maradjon titok), a fiatal pár szülői áldással kel egybe, még az özvegy Paulina (Kováts Adél) is megtalálja párját.

Shakespeare vegykonyhájában ezúttal az IDŐ ad magyarázatot minden cselekményre, ő magyarázza meg, hogyan lehetséges e végzetesnek induló, sarkított történetnek szép és felemelő befejezése. Az IDŐ barátunk és ellenségünk egyszerre, amit fiatalon elrontunk, azt nem biztos, hogy valaha ki tudjuk javítani, fiatalon másként gondolkodunk, mint öregen, visszatekintve látjuk, mi volt helyes, mi helytelen. Változunk, a sorsunk váratlanul jobbra fordulhat, ha lelkünkben igaz megbánás van, jó szándék, és bűnhődtünk eleget elhamarkodott tetteinkért.

Valló Péter rendezése középpontjában a koncepciós perek sajátos törvényszerűségei érvényesülnek. Leontes zsarnoksága egy diktátor vagy diktatúra koholt pereinek mintájára zajlik le: a megvádolt személy vallja be, amit nem követett el, akkor megmenekül. Aztán aki bevallja, azzal végeznek. Az előadásban a nyilvánvaló igazságtalanságot a rendezés néhány jelenet ironikus megoldásával enyhíti (ilyenek az IDŐ-re tett megjegyzések). Sőt, néha komikus jelleget öltenek a párbeszédek pásztor és fia évődéseiben, vagy például Perdita és Florizel köszönésében, amikor egy bátortalan „jó napot” és „csókolom” hangzik el. Muszáj mosolyogni ezen az anakronizmuson. De a veretes nyelv egyébként megmarad (a régi Kosztolányi fordítás is elég modern még ma is, Szabó T. Annáé alig változtat ezen), a jelenkor adta humoros beszólások esetlegesek, ily módon keveredik klasszikus és profán nyelv.

A színpadi teret tejszínű ablaküvegekkel tapétázták ki, középen két átlátszó műanyag szék, egy üveg búra, amiben havat tartanak, és mellette is vastag hóréteg áll, talán a tél megidézése a cél. Néhány jelenet ebben a hórétegben játszódik. A játéktér megálmodója is Valló Péter. Díszletének egy fontos eleme a hatalmas homokóra, amiben szüntelen szóródik a homok, amit az IDŐ irányít önkényesen, kénye-kedve szerint. A síküveg keret kisé sablonossá tette a díszletet, talán üvegkeret nélkül jobb lett volna, esetleg fényekkel pótolni lehetne az üres teret. Az üveg leszorítja, zárttá teszi a színpadot, szűkös hatást kelt. A jelmezek (tervező: Benedek Mari) igazodnak egyszerűségükben a sima térhez, fehér-fekete mintás, vagy egyszínű, sima öltöny, női ruha uralkodik, ebből csak Hermione piros terhesruhája és Perdita báli jelmeze rí ki (no meg az IDŐ nejlon esőköpenye), ami érthető, hármójuk szerepe különösen fontos.

Pál András egyre nagyobb és egyre nehezebb szerepeket kap, mióta a Radnótiban játszik. Leontes figurája hálátlan feladat, amit a színész nagy intelligenciával, energiáit nem kímélve old meg. Martinovics Dorina bájos Hermione, szenvedése átélt és hiteles. László Zsoltnak most soványka feladat jutott királyi tanácsadóként, őt főszerepekben szoktuk meg. Igen jó kabinetalakítás Schneider Zoltán öreg pásztorként, Kováts Adél a tapasztalt Paulina szerepében, és Bálint András az IDŐ központi alakját hozva. Élvezetes epizódszereplő volt még a Bohumilt játszó Figeczky Bence (eh), Lovas Rozi udvarhölgy szerepben, Olasz Renátó (eh) Florizelként. Kis csalódás volt viszont a Perditát alakító nem elég légies Sodró Eliza és Rusznák András illúziótlan Polixenes alakítása. Szerepeltek még Gazsó György, Gyabronka József, Vilmányi Benett (eh), Dénes Viktor, Mészöly Anna (eh).

Világítás: Baumgartner Sándor, zene: Melis László, koreográfia: Hód Adrienn, a rendező munkatársa: Őri Rózsa.

Bemutató: 2017. március 5.

Megtekintett előadás: 2017. március 4.

Budapest, 2017. március 7.

Megjelent a Kláris 17/5. számában.

Földesdy  Gabriella
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©