Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SZEMBESÍTÉS (A KARMESTER)

Karinthy Színház

A kétrészes drámát Vajda Miklós fordításában állította színpadra Szántó Erika. (Írta: Ronald Harwood.) Az előadás különös hangulatú, eltér sok itt látható előadástól. A berlini náci „jelenséget” a legelső percektől kezdve érzékeljük Marlene Dietrich (Dobra Mara) egyik szomorú dalával Berlinről, az 1936-os berlini olimpia képeivel, no meg Hitlerrel és a fenyegető masírozásokkal (némafilmek). És máris áttérhetünk 1946-ra: az amerikai szekcióban vagyunk, egy kihallgató irodában. A kihallgató szövetséges őrnagy, Steve Arnold (Szilágyi Tibor) alszik, miközben Beethoven szimfóniája szól. Mint kiderül, kötelességből hallgatja a lemezt, semmi érzéke nincs sem a zenéhez, sem a művészetekhez, ő egy másik, tárgyi világban létezik a maga mély igazságaival. Elege van a németekből, ahol senki nem volt náci, senki nem volt tagja a náci pártnak, senki nem tudott semmiről. Persze, vannak másféle németek is, mint a most neki dolgozó fiatal és szomorú-hallgatag titkárnőnek, Emminek (Györgyi Anna) az apja, Straube ezredes, akit Hitler kivégeztetett, mikor ellene fordult, ezért hősként tartják számon.

Az őrnagy pedig most a híres karnagy, Wilhelm Furtwängler (Papp Zoltán) kihallgatására készül, nem nagy kedvvel, és tele előítélettel. Hiába nagy karmester Furtwängler, az őrnagyot a zene nem érdekli, és megvan a véleménye minden németről, aki Hitlernek dolgozott. Most sem vár mást. Nem érdekli Emmi véleménye sem, és a közben segítségére jött, kötelességtudó David Wills hadnagyé sem (Baronits Gábor), akik váltig védik Furtwänglert mint Európa egyik vezető karmesterét, aki vigaszt nyújtott nekik a zenével. És sok zsidót is megmentett, mint ennek a szobába szinte betörő zaklatott asszonynak, Tamara Sachsnak (Olasz Ági) a férjét. A tehetséges zongoristát Párizsban, a német megszállás alatt letartóztatták és megölték ugyan Auschwitzban, de addig boldogok voltak, éppen Furtwängler mentette meg a fiatalembert, miután csak pár percig hallotta zongorázni egy ócska zongorán; azonnal neki is szerzett papírokat, engedélyt, mint annyi más zsidónak. Az őrnagy nem nagyon hisz a nőnek sem.

Azután beengedik a karnagyot, és elkezdődik egy furcsa, különös harc kettejük között. Mindegyiküknek megvan a saját igazsága, amit tovább mélyítenek a többiek történetei, a fontos és talán kevésbé fontos részletek, az élet a nácizmus alatt. Ennek kiváló példája Halmuth Rode, a másodhegedűs a zenekarban (Balázsovits Lajos). A maga nemében zseniális, története tökéletesen leírja a náci Németország állapotát. Megüresedett sok hely a híres zenekarban – mert a zsidókat kitették. Felvették, vagy inkább „betették” a zenekarba legalább másodhegedűsnek – hogy jelentsen. Számára már ez is óriási előrelépés lehetett. És ő jelentett. És várható munkáért cserébe „jelent” most is: ötleteket ad, hol keresgéljen kézzel fogható bizonyítékokat az őrnagy a karmester ellen, amivel megvádolhatja. De annyira kétféle világban élnek az őrnagy és a csak a zene világát ismerő karmester, hogy persze nem tud konkrét vádakat felhozni ellene. Úgy tűnik, ilyet találni tényleg nem is lehetett.

Sok-sok kérdést felvet az előadás. Valóban, milyen úton-módon tudott megmenteni annyi embert a karmester? Jó ismerősei kellettek, hogy legyenek odafönt, sőt legfölül. Voltak is. Vezényelnie kellett Hitler jelenlétében – a részletek az őrnagyot nem érdeklik, csak maga a tény. Parolázott Hitlerrel – itt sem érdekli, hogyan is készült a fénykép. De bizonyíték nincs ellene egy sem.

A másik oldalon: a 30-as évek elején tényleg, honnan is tudhatta volna Furtwängler  – vagy bárki más –, miféle és milyen mértékű embertelen aljasságokra lesznek képesek a „nácik”? Valóban a német klasszikus zenét akarta megmenteni Furtwängler, vagy a sikert hajszolta (mint pl. a Mephisto Höfgen)? Nem teszem fel az összes kérdést, mert van még jónéhány, melyekre igazából ma sem tudunk válaszolni, talán nem is lehet, annyiféle igazság létezik.

Az előadásból mindez árnyaltan és fokozatos derül ki. Például, hogy David eredetileg német és zsidó, és ő is tisztában van Furtwängler zenei nagyságával. Emberileg is tiszteli és védi. Tamara összeszed egy sor levelet túlélőktől, ezek tárgyi bizonyítékok – de Furtwängler mellett. Emmi apja pedig, a hős Straube ezredes – nos, ő nem Hitler ellen fordult „ánblokk”, nem, ő csak akkor, amikor kiderült, hogy elveszítik a háborút. Ettől persze még halott…

A párbeszédek, a pici történések – és a nagyobbak – annyira lekötik figyelmünket, hogy fel sem tűnik: az előadás végül is csaknem három órás. Láthattuk a lebombázott Berlint felülről. Hallhattuk a Hová lett a sok virág?-keserű-számonkérő kérdést Dietrich híres énekszámában (szintén Dobra Mara). És elgondolkodhattunk percről percre, meddig, mikor és hogyan ítélkezhetünk egy zseni felett.

Díszlet: a romos irodáé – Juhász Kata. Fel sem tűnik a színpad kisebb mérete, sőt, szinte kitágul! Jelmez: Tordai Hajnal. A karnagy ruházata éppen úgy jellegzetes, mint a szolid titkárnőé, vagy a zaklatott, majd a második részben már összeszedettebb Tamaráé. Kellék: Bíró Tamás (fontos például a karmesteri pálca is). Zene: Nyitrai László. Hang: Voronkó Miklós. Fény: Sörös Zsolt. Díszletkivitelezés: Major Attila.

Bemutató: 2017. február 17.

Budapest, 2017. február 18.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©