Mindenek előtt pár
szót kell szólnunk Cziczó
Attiláról (Budapest, 1970–): író,
drámaíró, színházi rendező,
újságíró,
drámatanár, zeneszerző, zenész. Drámák,
mini-drámák, zenés darabok, dalok, versek,
novellák, egy
drámakötet és három kisregény
szerzője, a Fészek Színház alapítója
és rendezője.
Rendezéseinek listájára tekintve látjuk,
számos előadást ő rendezett egymás
után a Fészek Színházban.
Talán nem
érdektelen megemlíteni, hogy a független
színházat a Fészek Színház
Kulturális
Egyesület tartja fenn. Az ide belépőt – a szombat
este meglehetősen üres Orczy
úton, közel a Golgota térhez – a
„színházi váróteremben”
családias légkör,
karakteres kulturális, hangulatos környezet fogadja, mint
kiderül, a sokféle
régies berendezési tárgy, fotelok, asztalok,
könyvek, régi társasjátékok, asztali
lámpák
mind adományok. A ruhatár egy óriási
régi sokajtós ruhásszekrény, és nem
tartunk attól, hogy innen bármi is eltűnik. A
kávéért, teáért
becsületkasszába
lehet fizetni. Aztán beléphetünk a
játszóhelyre, a hosszúkás terem egyik
oldalán két sorban állnak székek,
talán úgy 50. Testközelben játszanak a
színészek, természetesen.
Most éppen
az Édes Dezső!-t. „Szín/játék”
– hirdeti a szórólap. De ennél talán
több is, vagy talán más
is. Szellem(i) játék, részben
vájt fülű bölcsészeknek, részben –
bárki más komolyabban érdeklődőnek akár a
színjátszás, akár a szellemi
függetlenség iránt.
Mert az Édes
Dezső! egyaránt tartalmaz tényeket
és nagyobb részben fikciókat. Hiszen tudjuk,
Kosztolányi meghalt 1936-ban,
felesége, Halmos Ilona valóban színésznő is
volt, házasságkötésük után
már
keveset szerepelt színpadon, és valóban
zsidó származású volt. Fiuk,
Kosztolányi Ádám élt, létezett,
olykor külföldön is járt, de amikor a darab
játszódik – 1953-ban, éppen Sztálin
halála után – már Budapesten élt.
De mi lett
volna, HA Kosztolányi még életben lett volna
1953-ban? HA őt is behívták volna,
hogy nagyszabású verset írjon a nagy
Sztálin halálára…? Akkor, amikor már
30
éve nem írt semmit – a darab szerint. Nem
írta meg Cica, a cselédlány
történetét sem, az eleinte vékony
parasztlány is megváltozott azóta, hogy
először felmerült Ilona képzeletében, amit
átvett férje. De nem írta meg, így Cica
még mindig velük él eredeti pepita
ruhájában, de már nem olyan vékony alkattal
(Tyroler Cintia játssza nagy
átéléssel, cserfes-kedvesen). Ha
Kosztolányi megírná, Cica eltűnne
életükből.
De már ezt sem írja meg, mint annyi mást. (A darab
legvégén elhangzik éppen
Cica szájából az „Édes Anna”
is…)
Így aztán a
képzeletben mindenfélék történhetnek.
Dezső ehet akár főtt babot is az őt versírásra
felkérni akarók bosszantására kis piros
lábosból, mielőtt elviszik, hogy
„rábeszéljék”
– persze sikertelenül. Tarthat Adytól – akit
egyik oldalról ki nem állhat, másik
oldalról kénytelen elismerni, hogy mögötte ő
legfeljebb csak második lehet.
Tudjuk, Kosztolányi Babitscsal, Juhász Gyulával,
Karinthy Frigyessel volt nagy barátságban,
Csáth Géza meg az unokaöccse volt. A darab szerint
Kosztolányi éppen Ady nagy
elismertsége miatt nem fogott többé tollat a
kezébe 30 éve, 53-hoz képest tehát
1923-tól. Ami azért nem egészen így
történt, de képzeletben minden lehet.
Ilonával sok-sok
párbeszéd hangzik el házasságukról,
egymás iránti szeretetükről,
családról, az
irodalom helyzetéről 1953-ban. Kosztolányi éppen a
Golgota téren könyvtáros, a
régi irodalom iránt nem túlzottan érdeklődő
munkásoknak kellene könyveket
ajánlania. Hát ez nem megy neki. Az ő baráti
köre tiltott irodalom, a
könyvesboltokból is eltűntek az ő köteteik. A
nézők egy valamikor csillogó, még
ma is ereje teljében lévő határozott férfit
láthatnak, akiben olykor mégis
felcsillan az írás vágya. Bezerédi
Zoltán
(m.v.) élőként állítja elénk
Kosztolányit, ami igazán nem könnyű feladat.
Külön is
érdekes
szál Ilona (Andai Kati) élete: ő
hogyan viselte és viseli a nagy társasági
élet, a sok díszes elismerés után a
csendet. Úgy érezzük, változóan: hol
megbékélt vele, hol pedig hiányzik lelke
mélyén. (Halmos Ilona visszavonultan élt
haláláig (1967).)
Zeneszerző:
Cziczó Dániel, jelmez és
díszlet: Jendrics Anikó. (Mondtuk:
családi
vállalkozás, a sikeres vállalkozások
közül.) A nem túl nagy játszóhelyen
két
fehér zsámoly változtat helyet: lehet rajtuk
ülni, aludni (ezeken kívül még egy
nagy paplanon), írni (már ha Kosztolányi
még írna. De csak szeretne írni, azt
sem sűrűn.) A teret egy nagy tükör tágítja.
A darab
érdekes, az előadás kiváló, a
másfél óra folytonosan leköti
figyelmünket.
Megöli-e a nagy késsel Kosztolányi Cicát? Nem
öli meg, persze, de nem is írja
meg (vagy ki az életükből). Hogyan is írná
meg, amikor…?
Nos, a
Fészek Színház egy külön és
egyben különleges világ mind
külsőségeiben, mind és
főleg szellemiségében, amit a harmónia, a szerves
egység jellemez. Nem beszélve
a mélységes elköteleződésről a
színház és a kultúra valós
értékei iránt, ami
nem követel különösebb harsányságot.
Bemutató,
2016. október 7.
Budapest, 2017.
február 12.
Györgypál
Katalin
