Valahogy az ember olyan lény,
akinek
folyton szüksége van tündérmesékre,
túlélési ösztön ez
részéről, a napi robot
egyik ellenszere. Ezért tökéletes
kikapcsolódás Frederic
Loewe és Alan Jay
Lerner klasszikusa, a My fair
Lady című musical, mely éppen annyira
bájos,
amennyire hihetetlen, de témáját tekintve
akár motivációs trénerek is
előhozhatnák pozitív példaként a
felemelkedésre. Hisz a társadalom egy
részében
rendkívül népszerű manapság a „bármit
elérhetsz, ha nagyon akarod, és hajlandó vagy
megfizetni az árát” mentalitás.
Ebbe a világképbe
szuperül beleillik a
szegény virágárus lányka
története, akit egyik este megszólít egy
híres
nyelvészprofesszor (Henry Higgins
–
Oberfrank Pál), és közli vele, hogy fél
év alatt hercegnőt tudna belőle
faragni, akármilyen ordenáré is a
fellépése és a kiejtése. A lány (Eliza Doolittle – Kusnyér Anna)
egyetlen szalmaszálként belekapaszkodik a becses
mondatokba, és felkeresi a
professzort, aki először vonakodik elvállalni a
tanítást, de aztán egy fogadás
mégis arra készteti, melyet Pickering ezredessel (Kőrösi Csaba) köt meg, hogy elvállalja
a feladatot. Ezzel pedig
kezdetét veszi a küzdelem azért, hogy Eliza
kifinomult nőként lépjen az előkelő
londoni körök elé, és így
kápráztassa el a felső tízezer tagjait.
A veszprémi Petőfi
Színház idei
harmadik bemutatója lett a My
fair Lady, melynél a jó
darabválasztás és a
szerző elképzeléseihez való ragaszkodás
elhagyása volt a döntő, így egy
szabadabb, de a hagyományokra épülő
feldolgozást választottak. A színház
vezetősége ezúttal Bálint
Andrást
kérte fel a rendezői feladatok ellátására,
aki két vendégszereplőt hívott Esztergályos
Cecília (Mrs. Higgins)
és Szombathy Gyula (Alfred P.
Doolitle) személyében. Ez a
vérfrissítés kellett is, mert a társulat
mindig
jobban teljesít, ha vannak külső arcok a csapatban.
Bálint
András pedig olyan
színházcsináló,
aki képes elhitetni a kezébe adott társulattal,
hogy győzelemre vannak ítélve.
A színészekkel egyből levetkőztette a megszokott
manírokat, így színesebben
tudtak játszani, ezzel pedig olyan élményt
nyújtottak a publikumnak, amit
általában a vendégjátékokra
érkező színészektől kaptak eddig a nézők. A
rendezés kiemelten kezelte a látványt is,
így Csík György
díszlettervező mozgatható, négy oldalas
színpadképet
álmodott meg, melynél gyors mozdulatok
segítségével minden helyszín egyből
előttünk volt, nem kellett sokáig várni egy-egy
átrendezésre. Bálint András
ráérzett arra is, mennyire
fontos a lendületes kezdés, de ez a tempó
nagyjából kitartott a végéig,
leülés
csak minimális mértékben volt tapasztalható
a második felvonásban. A rendező
arra is figyelt, mennyire sokat jelent egy ilyen zenés
darabnál a részletek
pontos kidolgozása, minden apró piciből lesz egy sikeres
egész, és kell egy-két
poén, amit a néző elraktároz magában, hogy
később humorbombaként idézhesse
barátainak. Az pedig még egy külön
érdem, hogy ami nem működött az 1964-es
filmben, itt nagyon jól kidomborodott. A
zárójelenet például a filmben elég
semmilyen volt, de itt azt kell, hogy mondjam, hogy feltette az i-re a
pontot.
Oberfrank
Pál élete
szerepét kapta meg, és
ehhez sokkal csípősebb fellépést
választott, mint a korábbi Higgins
professzorok, de ezzel jól kompenzálta hiányos
hangi adottságait. Ez főleg
akkor volt észrevehető, ha Kusnyér Anna
után énekelt, aki a szegény
virágárus lánykát amúgy jól
hozta, azonban dámaként
nem tudott egyedit alkotni. Kőrösi Csaba
magához képest visszafogottabb volt, Módri
Györgyi viszont csak részben lépett ki a
megszokott keretei közül. A két
vendégszínész Esztergályos
Cecília és Szombathy Gyula
ékként
egészítették
ki a társulat játékát,
fellépésüket folyton taps zavarta meg. A jelmezeket Zeke Edit tervezte, de Eliza fehér
estélyi ruháját lehetett volna jóval
előnyösebbé tenni, a színésznő testi
adottságaihoz igazítani. A táncoknál a
koreográfiát Fejes Kitty
tanította be, a zenei vezető pedig Kéménczy
Antal volt, a dalszövegeket G. Dénes
György írta. Az előadáshoz Ungvári
Tamás fordítását
használták fel.
Eddig egyértelműen
évadvezető előadás
született, melyet szűnni nem akaró tapssal
köszönt meg a helyi nézősereg, nehéz
lesz a többi bemutatónak ezt a teljesítményt
lepipálni. Bálint András
rendezését egykönnyen nem fogják elfelejteni,
már
csak azért sem, mert álmodozni mindenki szeret és
a My fair Lady könnyen csábít
vidámságra.
Bemutató:
2016. december 9. Mi
is ekkor néztük meg.
Veszprém,
2016. december 18.
Megjelent
a Kláris 17/4.
számában.
Barta
Magdolna
