Ismét egy musical, ismét egy
sikerdarab
a megújult Hevesi Sándor téri
színház színpadán! Az ötlet most is
telitalálatnak bizonyul. Az alapmű, Balázs
Béla történetéből Radványi
Géza
által rendezett azonos című, nagysikerű film (1947).
Ennek nyomán keletkezett a
musical több mint húsz éve, amiben a
történet is megmaradt, és a zene is
hozzáadott valamit a remekműhöz. A szövegkönyvet Böhm György, Korcsmáros György,
Horváth Péter írta, a Nemes
István által írt dalszövegeket Dés László zenésítette
meg, 1995. május
9-én volt az ősbemutató a Fővárosi
Operettszínházban Horváth Péter
rendezésében.
A zenés darab 1999-ig, a színház
renoválásáig műsoron volt. Majd a
Városmajori
Szabadtéri Színpad és a
székesfehérvári Vörösmarty
Színház, valamint a kassai
Thália Színház is játszotta sikerrel.
Azért minden esetben komoly
kurázsi
kell e sokszereplős, és főként sok gyerekszereplőt
felvonultató musical színre
alkalmazásához. A nagy apparátus ismét
jól vizsgázott, ahogy ezt már
megtapasztaltuk a tavalyi évad folyamán A
muzsika hangja előadásánál is. Most Nagy
Viktor rendező érdeme, hogy a közel két
és fél órás előadás egy pillanatra
sem válik unalmassá, sem erőltetetté. Az eredeti
történet annyira nagyszerű,
hogy semmit sem kell változtatni rajta, sem aktualizálni,
sem mai korba
helyezni, mert önmagát adja: a második
világháború utolsó hónapjaiban
játszódik, nem máshol, Magyarországon.
Középpontjában árván, lakás,
élelem
nélkül maradt és emiatt eldurvult gyerekek
állnak, no meg a lebombázott
javítóintézet elszabadult csibészei, akik
amúgy is szeretik a balhét. A
véletlenül összeverődött, lelkileg, fizikailag
sérült gyerekek és kamaszok
csapattá szerveződnek, fosztogatnak, élelmet,
éjjeli szállást foglalnak létük
fenntartásáért. A razziázó
„egyenruhások” statáriumért
kiáltanak, a csendet,
rendet sajátosan értelmezik, mindenesetre
működésük következtében két
fiú is
meghal lövöldözésük miatt.
A Simon Péter karmesterrel,
zeneszerzővel való találkozás a musical
második részére korlátozódik, ez
kicsit
leszűkíti a vele való kapcsolat
kialakulását. De
arányérzékünket nem bántja
mindez, aki nem látta a Radványi Géza
filmjét, észre sem vesz semmit. A
karmester, aki elvonult a világtól, mert
belefáradt már az életbe és a
háborúba, megtalálja új feladatát.
Azonnal felismeri, mit segíthet ő ezeknek a
gyerekeknek, hogy megszelídítse őket, elvadult
létüket megnemesítse önfeláldozó
magatartásával, ami nem is esik nehezére.
Aláveti magát az elkövetkező
eseményeknek, nem fél, nem menekül, ha kell, meg is
hal azonnal. És ezzel a nem
szokványos magatartásával nyeri meg a
csatát, zenére tanítja a zenét nem
ismerőket, és átadja nekik a romos kastélyt,
legyen lakhelyük, akkor nem lesz
jogcím az üldözésükre. Egy cseppnyi
emberség elég, s megnyílnak a szívek.
Hosszú (a főhős neve) és Suhanc (más néven
Éva) az események alatt egymásba
szeretnek, Ficsúr is megszelídül, a Professzor
visszakapja francia szótárát,
Kuksi viszont, aki mindig a holnapot várta, meghal egy
eltévedt puska
golyójától. Az egyenruhás, aki lelőtte,
megszégyenül.
Csík
György
díszlete a színpad közepére
tervezett ún. „műrom”, ami belül
lépcsős, az aljában egy vagy két lakószoba
áll
a játék, a tánc részére, valamint
minden talpalatnyi hely, amit enged a
forgatható díszlet. A sok szereplő sok helyet foglal el,
őket inkább
akadályozza a néhány kellék, amit
kerülgetni kell a színpadon (motorkerékpár,
zongora, kiszáradt fa, bőrönd, karosszék).
Jelmezként szolgál a szakadt holmi,
toprongy, lukas zokni, foltozott sapka (Tervezője: Rátkai
Erzsébet). A szereplők rutinosan mozognak, táncolnak
(koreográfus: Gyenes Ildikó;
színpadi
mozgás: Gyöngyösi Tamás), az
énekszámok fülbemászóak, és
még a szövegüket is lehet érteni.
Egyszóval, minden
a helyén van, ahogy mondani szokták.
Az előadás főszereplője a
„Hosszú”
névre hallgató fiatalember, aki összefogja a
sokfelől érkező gyerekeket,
amolyan főnökféle. Pavletits Béla
jól
oldja meg feladatát, bár alakítása nem
emlékezetes. Suhancot, a fiúruhába bújt
Évát Mahó Andrea játssza,
fiúként
harcos és kemény, lányként aranyos,
és a lágy vonásai dominálnak. A darab
kulcsfigurája a Simon Pétert játszó Reviczky
Gábor, ő a Nemzeti Színházat hagyta maga
mögött, hogy új kihívások elé
nézzen. Nem másolja a filmbeli legendás, Somlay
Artúr által játszott figurát,
ismét felépíti a karmestert. Abszolút
szenvtelensége, halksága,
visszafogottsága meglepő és hatásos. Hangja
időnként olyan halk, hogy nem
érteni a szöveget tökéletesen. Ficsúr
alakítója Ágoston Péter,
itt szépfiút alakít, van egy
magánszáma is, amikor
női ruhában, egy sanzonnal kápráztatja el a
kellemetlenkedő egyenruhás
betolakodót. Kisebb szerepben láthattuk Gémes
Antost (Leventeoktató), Rancsó Dezsőt
(Tanító), valamint Bede-Fazekas
Szabolcsot (Egyenruhás), utóbbit ezúttal
kissé sztereotip negatív
figuraként. A gyerekszínészek között is
van néhány remek alakítás, így Vanek Andor (Professzor), Vida Bálint
(Kuksi), Bauer Gergő (Suttyó), Kornis
Anna (Pötyi).
Közreműködtek az
előadásban a Pesti
Magyar Színházakadémia növendékei,
zenei vezető: Magony Enikő, rendezőasszisztens: Hübér Tünde. A színházat
megtöltik a kamaszkorú iskolás gyerekek,
egész osztályok érkeznek vidékről
autóbusszal, hogy végigizgulják a sikeres
magyar musicalt. A végén hálás
közönségként ujjongva és hosszú
ütemes tapssal
hívják elő a színészeket.
Bemutató:
2016. december 2.
Budapest,
2016. december 12.
Megjelent
a Kláris
17/3. számában.
Földesdy Gabriella