A november
közepei nyirkos időben különösen kellemes volt
derülni – és titkon
elgondolkodni – a 100 perc alatt (szünet nélkül)
az 5 szereplő viselt dolgain,
amint a legkülönbözőbb e-maileket írják
– ritka kivétellel telefonálnak,
esetleg „csevegnek” – egymásnak,
egymással keresztbe és kasul. Miközben egy
hosszú-hosszú asztalnál, velünk szemben
ülnek, igen ritkán állnak fel, előttük
természetesen egy-egy laptop. A színészek
arcjátéka most különös hangsúlyt
kap.
A laptopok egyszerre becsukása sötéttel,
kinyitása világossal jelzi, ahogyan a
napok telnek. Összességében sok nap, mert
közben még egy gyerek is megszületik.
De persze nem az az apja, aki a férj, „vagy hogy is”.
Mert öt
ember kapcsolatai nagyon bonyolultak lehetnek. Hiszen élnek,
dolgoznak,
szeretnek, és igen, megcsalnak – egymást
nyilvánvalóan, de talán olykor saját
magukat
is. És mindezeket a tényeket, terveket, szerelmeket,
vágyakat csak és kizárólag
az egymásnak küldözgetett e-mailekből és
csevegőprogramokon elhangzó rövid
mondatokból tudjuk meg, a mobilokon inkább csak
segélykiáltásokat hallunk,
amikor végső esetben egymást keresik, vagy a
baráton keresztül valakit.
Az egész
kiteljesedő kavarodás kezdete egyetlen félrement e-mail.
Vagy még inkább az ajándék:
a szerető feleség, Stephanie (Kovács
Patrícia) 10 évnyi házasság
után kapja meg
első laptopját szerető ügyvéd
férjétől, Richardtól (Schruff Milán). És a
laptoppal kinyílik számára is a világ:
leginkább férje munkahelyének
„viszonylatai”.
Melyekben férje igencsak elöl jár. De persze
laptopja van az informatika
világában igen járatos legjobb barátnőnek,
Pegnek (Járó Zsuzsa)
és férje
legjobb barátjának, szintén ügyvéd
George-nak (Mészáros
Máté). A férj szeretője
sem hiányzik, ő a rámenős, mindent bevető, szexi Wanda (Péter Kata). Ennyi
nekünk – és a szerzőknek, Billy Van Zandtnak (1957–)
és Jane Milmore-nak
(1955–) elég is. (A frappáns fordítás
Zöldi Gergely
munkája.)
Peg
férfigyűlölete
hol átcsap szerelembe, hol pedig – finomkodva
szólva – nők iránti intenzív
érdeklődésbe. Stephanie régóta nagyon
tetszik George-nak, na de hát a legjobb
barát felesége! – aztán minden
megváltozhat. Wanda imádja a férfiakat. Vagy
mégsem annyira?
Ahogy
sokszor lenni szokott vígjátékoknál –
jelen esetben „egy nagy lebukás
szimfóniája” esetén – nem is
feltétlenül a történések (a bűvös
„cselekmény”)
ragad magával bennünket, mint inkább a
párbeszédek (e-mailek, csevegő program) pergése,
tartalma, csatája, váratlansága. Ezekben pedig itt
nincs hiány. És van benne
meseszerű jó is, hiszen a betegesen (?) (még
párterápiára is járnak a
feleségével!) nőcsábász George megkapja
méltó büntetését: a mama
felügyeletét
(az ezt kiváltó autóbaleset persze nem
éppen vígjátéki fordulat). A többiek
pedig meglehetősen előre nem látható
párosításban találnak egymásra, ha
nem is
azonnal. És gondolhatunk a jövőre is a megszületett
kislány révén. De ez már
nem is annyira fontos (de persze le kell zárni a darabot
és vele az előadást
is, ami rendben megtörténik), mert addigra már
kiélveztük a rengeteg derűs vagy
éppen kétségbeesett, sokszor mégis mosolyt
fakasztó pillanatot.
Az előadás
feltehetően még nagyon sokaknak okoz ugyanilyen derűs 100 percet.
Az igen
találó jelmezek, különösen
Wandáé – Fekete
Györgyi munkája. A kifejező, bár
egyszerű díszlet: Khell Zsolt.
Rendezte:
Paczolay Béla.
Producer:
Orlai Tibor
Bemutató:
2016. november 17.
Budapest,
2016. november 17.
Györgypál
Katalin
Á ZN
