Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SZENVEDÉLY

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad

Meglepően nagyméretű színpaddal találjuk magunkat szemben belépéskor, mintegy (fél)szigetként, az egyetlen falon majd óriási méretű, vetített fekete-fehér fotókat láthatunk (fotó, fények: Nagy András), melyek Ingmar Bergman „szigetén” (Faro) készültek Svédországban. Most is szigeten vagyunk, amelyen kevés ember él, a magány az úr. Itt él Andreas Winkelman (Horváth Lajos Ottó), aki azután is itt maradt, hogy a felesége a gyerekkel elköltözött, nem is tudja, hová. Itt él egyedül a szelíd lelkű Johan Anderson (Szarvas József) is, olykor találkoznak egymással mint távoli szomszédok. Időnként pedig megjelenik a híres építész, Elis Vergérus (Schnell Ádám), gyakran utazik külföldre, most éppen Milánóba készül, ahol kultúrpalotát tervez – amelyben nem igazán hisz. De tervezni szeret. Vele jön felesége is, Eva (Tóth Auguszta), akiről kiderül, mennyire nem bírja a magányt. És Anna (Györgyi Anna m.v.), az ő ismerősük, aki testét-lelkét ápolja a tragédia, az autóbalesete után. Telefonálni tér be Andreashoz, ott felejti táskáját, Andreas pedig, ösztönös kíváncsiságától hajtva, elolvassa a táskában található levelet egy másik Andreastól, feltehetően a nő két éve meghalt férjétől.

Aztán szinte ésszel követhetetlenül fonódnak a szálak, történnek bizonyos momentumok: van, amit józan ésszel érthetünk, így Anna negyedik műtétjét, és van, ami rejtély marad előttünk is: valaki kegyetlenkedik egyes állatokkal a szigeten, és éppen Johant vádolják. Ezt követő öngyilkossága viszont valahogy nagyon is érthető, különösen, hogy részletesen megindokolja búcsúlevelében, melyet Andreasnak ír.

Anna vonzódása Andreashoz elég könnyen elfogadható – lenne, mégsem az. Andreas hallgatag, távolságtartó, Anna szerint ők férjével nagy szerelemben éltek, mintha férje szakítólevele nem lapulna ott a táskájában.

Elis tud arról, hogy feleségének viszonya volt Andreassal, Anna férjével, Anna persze nem tud róla. Arról azonban Elis nem tudott, hogy Evának más férfiakkal is viszonya volt házasságuk elején. Arra a kérdésre, hogy miért is lett végük, nem kapunk egyértelmű választ, Evának egyszerűen elege lett belőle. Közben azt hiszi, férjének őbelőle van elege… („pedig nem is”). Ők viszont mindent – legalább is nagyon sok mindent – megbeszéltek már egymással (gyerekről nem esik szó az előadásban). Férje nyugodtan kérdez bármit is, például úgy gondolja, hogy távolléte alatt ez az Andreas és a felesége… de nem, nem történt köztük semmi olyasmi, Eva csak ott aludt. Elis ezt is elhiszi sajátos nyugalmával. Csaknem meglepődik azonban, amikor felesége váratlanul utána fut, elutazik vele soron következő külföldi útjára. Szerelemből? Szeretetből? A magánytól való félelmében? Lehet, hogy valóban mindegy is.

Andreas és Anna mégsem tudnak közel kerülni egymáshoz. Közéjük állt a ki nem beszélt, át nem látható múlt. Természetük, hajlamaik, érzelemviláguk? Anna a balesetben szintén meghalt gyerekről alig beszél, pedig gyászolja. És ő vezetett, ő véletlennek mondja a balesetet. (Az 1969-es filmben egyértelmű a szándékosság.) Amikor Andreas nem bírja tovább (?) és fejére olvassa az igazságot: férje levelét, Anna öngyilkosságba menekülne, ebben Andreas megakadályozza, egyelőre (?) újra csak összefonódnak…

Kiss Csaba rendező, aki egyben színpadra alkalmazta (dramaturg: Kulcsár Edit), elmondása szerint Bergman filmnovellájából és a film forgatókönyvéből mint irodalmi alapanyagból dolgozott (fordította: Kúnos László), itt „színpadi film egy részben” a műfaj megjelölése., teljes joggal. Mintha vágóképeket látnánk a szereplők feltűnésével, hirtelen eltávozásával. A színpadkép is megkönnyíti mindezt a két óriási felfüggesztett plexivel, az egyik egy nagy fehér asztalt a székekkel választja el némileg az ágytól, a másik az asztalt a környezettől. Az asztal lehet akár Winkelman konyhája, akár Vergéruséké, de még Johané is. Az ágy is hol Anna fekhelye Vergéruséknál, hol Andreasé, ahova Anna is beköltözött. Elég hely van ahhoz is, hogy Andreas kerékpárral közlekedhessen a szigeten, de még a meggyilkolt kutyát, sőt később a madarat is el lehet temetni szó szerint földbe. Andreas „szekrénye” pedig a színpad padlózatába süllyesztett, nem igényel külön teret. A jelmezek kifejezőek, sokszínűek, Elisé elegáns, Andreasé egyszerűbb, Johan pedig – nos, szegényes. Eva inkább tündököl, Anna visszafogottabb. (Díszlet és jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina.)

Kifejező a zene, olykor „lemezjátszóról” halljuk. (Palotai Zsolt munkája.)

Istenkeresés, igazság keresés – Anna különösen, miközben hazudik talán eredendően önmagának is –, szeretkezések, rejtélyek, az élet értelmének, vagy éppen értelmetlenségének keresése – egyszóval, Bergman.

Ősbemutató: 2016. október 15.

Budapest, 2016. október 16.

Györgypál Katalin

 

 Á ZN

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©