Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

Pesti Magyar Színház

Három olyan alkotás született a magyar filmtörténetben, amelyeknek szinte minden mondatát megjegyeztük, alkalmanként idézzük, és örök nyomot hagyott az életünkben. Ezek a Hyppolit, a lakáj, A tanú és A tizedes meg a többiek. Túlszárnyalhatatlanok, reménytelen a remake, vagyis az újrafeldolgozás. Épp ezért kíváncsian vártuk az utóbbi színházi feldolgozását, ráadásul egyetlen színen való megjelenítését, a megrázó történet hitelessé tételét. Valójában nem hittük, hogy lehetséges vállalkozás. Most mégis megtörtént a százéves Dobozy Imre novelláját színpadra alkalmazni anélkül, hogy az elvárt igényből leadtunk volna.

A színház okosan előre figyelmezteti a „régi” nézőket, hogy a filmmel ellentétben itt egyetlen helyszín van, így néhány helyzetkomikumot át kellett írni. Ám most ez is sikerült.

Csodáljuk Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas rendező merészségét, a Keleti Márton filmjében szereplő színészóriások „helyettesítését”. A rendezőnek sikerült! Olyanok tapsolták ki háromszor is a színészgárdát, akik még látták és akik már nem láthatták a filmet. Hihetetlen! Ugyanott nevettünk és sírtunk, mint annak idején…

A színdarab „bombasztikusan” kezdődik a második világháború végén. Az elegáns bárói kastélyban csak a hátramaradt inas őrzi a házat, amely iszonyatosan rázkódik a környék bombázása miatt. Az inas, Albert megformálására telitalálat volt Eperjes Károlyt választani. A lövöldözések elől a házba katonaszökevények törnek be. Közöttük van Gálfy Eduárd zászlós (Fillár István – Jászai Mari-díjas színész), majd érkezik a tizedes (Bede-Fazekas Szabolcs alakítja) és egy civil fiú. Egymást gyanúsan méregetik, letartóztatják, falhoz állítják, össze-vissza hazudoznak. Megjön a keretlegény és fogvatartottja, a munkaszolgálatos – aki „nem zsidó, rosszabb, politikai”. Az inas előkelő viselkedése némileg ráncba szedi őket. A megfáradt szökevények kérdezik, van-e valami pia. Az inas szerint „Courvoisier, Scotch, Mária Terézia brandy…” – újabb kérdés: „pálinka nincs?” Az inas az ital ízleléséből hosszas bemutatót tart nekik, de a katonák csak felhajtják a nemes nedűt. Aztán jönnek a nyilasok, élükön Krasznavölgyivel (Gémes Antos alakítja), mindenkit falhoz állítanak, leszerelnek, amikor „az oroszok már a spájzban vannak”. Erre a nyilasokat fegyverzik le, és bezárják egy szobába. A szerencsétlen, sebesült orosz tizedest, Grisát (Takács Géza) a magyar tizedes gond nélkül megoperálja, kiveszi a lábából a golyót, hiszen még jól jöhet neki ez a ruszki. „Három év a fronton, és az ember mindent megtanul. Ha egyszer ráérek, kiveszem a mandulád” – böki oda a beosztottjának. Grisát pálinkával érzéstelenítik, aztán már ki sem józanodik. Megint jönnek, betörnek a kastélyba az SS tisztek (Tahi József vezetésével), de hamar elhagyják a helyszínt. A szökevények többször átöltöztek, csinosan összetartó csapattá alakultak, elrejtették a nehezen megszerzett kaját, hol ide, hol oda álltak, elegük van az egészből. A munkaszolgálatos megpróbál kiállni a kapuba, azt ordítja, hogy „ja vengerszki kommunyiszt”, de a légnyomás letaszítja onnan. Megérkeznek a szovjetek (Tóth Sándor), a magyar szökevények hozzájuk is átállnak, előretolják Grisát, velük rohan a munkaszolgálatos is. Az oroszok néhány festményt persze magukkal visznek. Utánuk az összes magyar a négy világtáj felé szétrohan.

Amiben folyton egyetértés volt közöttük, hogy az ételt és az italt az életükkel együtt menteni kell. A saját érdekében minden magyar életművésszé vált. Mesterien lavíroztak (lavírozunk) a nagyhatalmak között, azt hisszük, múlik rajtunk valami. Ügyeskedünk, ráfázunk, nem tanulunk a történelemből – ilyenek vagyunk.

A színészek alig tudták kivonni magukat a nagy elődök példái alól, nem csoda. Bede-Fazekas Szabolcsnak maradéktalanul sikerült Sinkovics Imre alakítását még csibészesebbre venni. Eperjes Károly remekelt, persze tudjuk, Major Tamás tanítványa volt. Talán Fillár István utánozta legjobban Darvas Iván filmbéli gesztusait, de megbocsátható. A többiek szintén átérezték a szájukba adott poénokat. Miközben a sorsunkon sírtunk, magunkon nevettünk.

Kovács Yvette Alida díszletei és jelmezei tökéletesek. Dicsérendő Deres Péter dramaturg műve, Vecsei László találó zenei aláfestése, Juhász Andrea rendezőasszisztens hozzájárulása Lengyel Ferenc nagyszerű, tragikomikus megoldásaihoz. Gratulálni kell a kifejező plakáthoz is!

Ezt meg kell nézni, újra élvezni, mert a film a fiatalok számára már a múlté!

Bemutató: 2016. szeptember 30.

Budapest, 2016. október 10.

Dobi Ildikó


  

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©