Barta Lajos legtöbbet
játszott színdarabját 2016. február
27-én mutatták
be Kaposváron. A Vidéki Színházak
Fesztiválja keretében 2016. szeptember 7-én
volt látható a (befogadó) Thália
Színház nagyszínpadán, Guelmino
Sándor rendezésében.
Az idei
bemutatónak
külön aktualitást ad az 1916. április 8-i
vígszínházi ősbemutató. A
történet
1913/14-ben játszódik, így belelóg az akkor
folyó I. világháborúba. Ezért,
és
még a meghitt családi hangulata miatt
érdeklődésre tarthatott számot az akkor
éppen húszéves Vígszínházban.
Eltelt száz év, frissessége nem csökkent. Ha
a
benne lévő élethelyzetek már messze is vannak mai
korunktól, régies nyelvezete,
patinája, a sokféle humorlehetőség ma is vonzza a
közönséget. A nők szerelemhez
és boldogsághoz való joga kiemelt
témája a színműnek, a középső
lány, Lujza
kifejti mindezt az I. felvonásban anyjával
beszélgetve. 1913-ban már nem a
szülő választ férjet a lánynak, és a
gyermekek nem kérik a szüleik engedélyét,
maguk döntenek választottjukról.
Barta Lajos –
lehet,
akarata ellenére – megalkotta a magyar „három
nővér”-t Csehov mintájára.
Mindkét színdarabban a vidék unalmassága
áll a középpontban, amelyből a lányok
elvágyódnak, a Prozorov család tagjai
Moszkvába, a Szalay lányok Pestre, bár ez
mindkét esetben teljesen reménytelen. Lujza
költő-újságíró szerelme elmenekül
egy fővárosi laphoz, s amikor befutott
egzisztenciává válik, régi szerelme
már
nem kell neki. Lujza ugyan nagyvonalúan engedte el, szabad
választást hagyott
meg mindkettőjüknek, ám amikor hoppon marad,
kétségbe esik. Böskének, a
legfiatalabbnak van legtöbb esélye férjhez
menésre, cserfes, kacér lány,
látszólag olyan, aki ujja köré csavarja a
férfiakat, mégis vesztesen kerül ki a
történetből. Katonatiszt udvarlója az elsők
között esik el az orosz fronton, ő
pedig hadiözvegyként tengeti további
életét.
A vénkisasszonynak
kikiáltott legidősebb lány, Nelli esete látszik a
legreménytelenebbnek. A
család rokona, Komoróczy adótiszt egyenesen
utálatát fejezi ki iránta. Böskének
és Lujzának nagy hévvel udvarol, de mindketten
kikosarazzák a beteges arcszínű,
magára nagy gonddal vigyázó férfit. A
gyermeteg, csalódott agglegényt aztán
Nelli hozza vissza az életbe, kirángatja a
betegágyból, eteti, itatja, és
magába bolondítja. A poén az ő esetében
következik be, a keszeg
vénkisasszonyból lesz életerős feleség,
boldog asszony.
A Szerelem
életerős karakterfigurákat is felvonultat. Legjobb a
már-már főszerepnek számító
Komoróczy alakja, nyafogása, piperkőc, óvatos
természete nem férfias karaktert rejt, viszont
kiváló lehetőséget a minden áron
férjhez menni akaró Nellinek. A humoros jelenetek
legtöbbje kettejük
párharcából adódik. Vidám
színfolt az ifjabb Biky, a fűszeres fia, aki lenézi
apja mesterségét, ő már csak
írásból akar megélni, egzaltált
beszéde miatt ő is
nevetséges kissé. Apjának csupán egy
jelenete van, a kosárkipakolás, közben
rájön, hogy fia elhagyta Lujzát. Sajnáljuk az
apát, amikor fia helyett bocsánatot
kér. A szégyenlős katonatiszt, aki az ablak alatt
járva sóvárog Böske után, és
elkeseredve meséli nagymamája házassági
feltételeit. Végül a Szalay házaspár
édes kettesben éli idilli öregségét.
Guelmino Sándor
rendezése megmaradt az eredeti keretben, nem hozta mai
környezetbe a
történetet, inkább saját
közegében próbálta kiaknázni jobban,
mint az eddigi
előadások. A díszletként szolgáló
nappali szoba (plusz az ablakon át
utcarészlet, plusz Lujza zongoraszobája
katedrálüveggel leválasztva) csak az utolsó
jelenetben vált át Komoróczy
betegszobájává. Virágos tapéta,
függönyök,
karosszék, zsámoly, ládafia, mind a
kispolgári lakás századelős
kinézetét
idézik (díszlet: Csík
György). A nappali közepén
található egy süllyesztett
vasajtó, ezt akkor nyitogatják a lányok, amikor
bánatukat már nem tudják
elviselni, és elbújnak a többiek elől.
A jelmezek még a
hosszú szoknyás, I. világháború
előtti kort idézik, Lujza és Böske a világos
ruhák felől haladnak a sötétek felé,
míg Nelli a barna, vénkisasszonyos magas nyakú
blúztól a hosszú fehér ruháig, ebben
a félig-meddig menyasszonyiban toppan be a
„haldokló” rokon szobájába (jelmez: Kárpáti Enikő).
A kiváló
színészi
összjáték a siker egyik titka. Az egyéni
karakteralakítások egységes egésszé
olvadnak. Mégis, legfontosabb az ügyefogyott
Komoróczyt játszó Kelemen József
hiteles játéka, valamint a rámenős Nellit
játszó Mészáros
Sára remekbe szabott
alakítása. Nyári
Szilvia (Lujza), Szvetnyik
Kata (Böske) játéka ugyancsak a
temperamentumra épül, szenvedély, küzdelem
életre-halálra jellemzi játékukat.
Szalayné alakjában Takács
Katalin a bölcs, öreg mamát hozza, ahogy Kovács Zsolt
(Szalay bácsi) a már kissé
tekintélyét vesztett papát. Jók voltak
még Mohácsi
Norbert (katonatiszt), Fándly
Csaba (ifj. Biky) és Szula
László (Biky
fűszeres) epizódalakításai.
Mindvégig
erőteljes
keringőt játszanak, ami túlzottan felhangosodik
időnként, mindenesetre
fájdalmas monotóniával kíséri a
történetet, viszont segíti az összehangolt
színpadi mozgást. Világítás: Memlaur Imre. A
Vígszínházban 1916-ban három
ismert színész lépett fel a darabban, a rendező
Góth Sándor játszotta
Komoróczyt, Haraszty Hermin Szalaynét, Gombaszögi
Ella pedig Böskét.
Budapest, 2016.
szeptember 9.
Bemutató: Kaposvár,
2016. február 27.
Thália
Színházban: 2016.
szeptember 6.
Közölve: Kláris, 17/1. szám
Földesdy Gabriella