Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Örkény Színház

A színpadot vízszintes irányban egy térelválasztó osztja ketté, benne négy ajtókeret, ezen keresztül járnak ki és be a szereplők, nekitámaszkodnak, szlalomoznak az ajtók között. Minden ajtóhoz tartozik egy elnyűtt támlás szék, néha leülnek rá, de többnyire áll mindenki. Az ajtók maguk nem láthatók az előadás végéig, amikor is mind a négy becsukódik. Willy Loman öngyilkosságával házának ajtói is végleg bezárultak. A díszlet és a jelmez tervezője Kálmán Eszter. A Loman család tagjait fürdőköpenybe öltözteti, míg a férfi epizódszereplők színes öltönyökben mutatkoznak. A családtagok neglizsé öltözéke fejezi ki (talán) elkülönülésüket a környezetüktől. Nem fogadják be őket, ők sem fogadnak be másokat.

Arthur Miller drámájának 1949-ben volt a bemutatója a Broadwayn. A cselekmény a háború utáni jelenben játszódik, és nagy pofont ad az amerikai életformának, amelyben az ügynöki munka a karrier csúcsát képviseli. Miller a tevékenységet leleplezi, kiüresedett, zsákutcás megoldásnak ábrázolja. A foglalkozás maga embertelen. A drámát 1959-ben játszotta a Nemzeti Színház először, ez volt Tímár József utolsó szerepe. A színész súlyos beteg volt már a bemutatón is, attól féltek, hogy a darabbeli halál menet közben a színész halálával kapcsolódik össze. Tímár 1960. május 24-én játszotta utoljára Willy Loman szerepét, és október 3-án halt meg. Alakítása, két hatalmas utazótáskája a magyar színháztörténet jelentős állomásává vált, amire szüntelenül hivatkozunk.

Mácsai Pál rendezésében a főhős már az első pillanattól fogva szánalmas figuraként jelenik meg, egy percre sem tudja elhitetni velünk, hogy sikerei csúcsán van, vagy valaha elismerték a szakmában. Kisszerű alakját először próbálja titkolni, de még ez sem megy, hamar bevallja fiainak kudarcait. Néha megrohanják a hazugságból teremtett emlékképek saját nagyszerűségéről, de ezeket sem ő, sem környezete nem hiszi el, a néző még kevésbé. Két felnőtt fiának hasonló kudarcokkal teli az élete, egyik az iskolát nem tudja befejezni, a másik az iskolával nem megy semmire. Családot sem képesek alapítani, üzleti tervezgetéseik nevetségesek. Biff duplán sérült személy, kleptomániája miatt sehol sem alkalmazzák, másrészt iskolai bukása idején akarata ellenére leleplezte apja kicsapongását egy könnyűvérű nővel. Ez óriási csalódást, kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Öccse, Happy még kiforratlan, komolytalan személyiség, nem fogja fel, mi is történik valójában körülötte. Willy felesége, Linda nagy erővel és lemondással akarja fenntartani a család látszatát, növeli Willy önbizalmát, minden egyéni ötletét feláldozza férjéért.

Mivel Willy Loman hatvanas éveire semmit sem tud felmutatni munkája eredményeként - a ház, amiben laknak, épp akkor lesz a családé, amikor Willy már kilép az életből –, az életbiztosítás válik életcéllá. A részletek pontos befizetésével Willy a biztosítási végösszeget hagyja fiaira, mert egyéb vagyona nincs. Úgy készül az öngyilkosságra, mint más egy sportversenyre, rekord megdöntésére. Évek óta vegetál, látszatéletet él, elveszítette józan ítélőképességét, már csak az egyetlen lehetséges „teljesítményre” képes koncentrálni, és ez a földi létből való kilépés. Családja érzi a véget, de mintha igazán nem akarnák visszatartani. Barátai, és még a fiatalabb szakmabeliek is leírták őt régen, most már a szemébe is mondják. Az önérzet ezt már nem bírja elviselni, ezért nem lehet más megoldás.

Arthur Miller drámája nem korhoz, nem térhez, időhöz kötött történet, tudomásul kell vennünk, hogy főhőse nem standard figura, ahogy a kor szelleme változik, úgy változik ő is. Ez esetben Willy Loman egy végtelenül sebezhető, gyenge, kiszolgáltatott lény, aki eleve halálra ítélt személy, már megjelenése pillanatában vesztes. A gyengék osztályrésze az övé, pusztulásra ítélt, szerencsétlen flótás. Ezt a tendenciát erősíti meg Mácsai Pál rendezése.

Visszafogott színészi alakításokban volt részünk. Gálffi László egy pszichopata ügynököt hozott színre, aki vibrál, állandóan küzd, hogy elfogadtassa magát környezetével. Bár Willy Lomant sosem képzeltük el így, Gálffitól elfogadjuk ilyennek. Lindát Kerekes Éva játssza, az ő játéka egyetlen dologra összpontosít, hogy tudjon időben megbocsátó szeretetet nyújtani az élettársnak, és nagyszerűnek lássa férjét bármi áron. A színésznő sokat sejtetően mosolyog mindvégig, a sértéseket lenyeli, nem veszekszik, szinte közönyös. Biff, az idősebb fiú szerepét Molnár Áron (m.v.) játssza, a történet tragédiája nála csapódik le igazán, ellensúlyozza a Gálffi által játszott, mindent szőnyeg alá söprő apafigurát. Ficza István (Happy) a fiatalabb fiút alakítja, kisebb fajsúlyú figurája könnyen játszható szerepet alkot. Kerekes Viktória játssza a „Nő” figurát, rövid jelenetét kiválóan oldja meg, igazán fontossá tudja tenni ezt az örömlány epizódot, amikor Biff összetalálkozik apja szeretőjével. Epres Attila (Charley) és Csuja Imre (Ben bácsi) szokásos formájukat hozzák, a kisebb szerepekben egyetemi hallgatók (leendő színészek) tündökölnek, közülük a Howard Wagnert játszó Dóra Béla alakítása volt a legérettebb.

A drámát Hamvai Kornél fordította újra (a régi fordítás Ungvári Tamás munkája), dramaturg: Ari-Nagy Barbara. A Miller-dráma végén külön egységet képez a befejező rész „Requiem” elnevezéssel, a mostani rendezésben a befejezés nem alkot külön egységet, sőt a jellegzetes fékcsikorgás is elmarad Willy távozásakor. Minden egybemosódik.

Budapest, 2016. június 13.

Bemutató: 2013. június 3.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©