Nagy várakozás előzte mega Gálffi László
alakításában Az
ügynök halálát. Hamvai Kornél
fordításában láthattuk,
előrebocsátom, még
elviselhető kötőszó-mennyiséggel. Mivel sokunk az
Ungvári Tamás féle fordítást
kívülről ismerheti, itt a szövegre is még
inkább figyelni kellett.
Mácsai
Pál mostani rendezése egyebekben is
különbözik a
megszokottól, Miller színpadkép
előírásaitól, instrukcióitól.
Nincs a háttérben fiúk
szobája, nincs konyha, nincs
hűtőszekrény és hátul nappali, nincs
sajtkrém sem, egyáltalában: 4 széken
kívül
semmi sincs. A díszlet: lehangoló kopott
tapétás fal négy ajtókerettel,
mögötte
még egy sor és hátul még egy sor. Falak,
falak nyitott ajtókkal. A falak között
lehet járni, futni, előrejönni és hátramenni,
álldogálni az ajtókban, óriási
szürkéskék
zászlókat lengetni hátul úgy, hogy a
talán 8 zászló teljes stadionnyi
nézőközönség benyomását kelti a
„nagy meccsen”. Lehet persze konyha is, nappali
is, szállodai szoba is fürdőszobával, vagy
éttermi különterem. A kiskert
bevetéséhez egy negyed talicska föld is elég.
A halál, az öngyilkosság
érzékeltetéséhez sem szükséges
autózaj, elég előtte igen határozottan, mi
több,
nyomatékosan és csendben becsukni mind a négy
ajtót – Loman részéről –, hogy ha
nem tudnánk már a címből, tudatosuljon
bennünk a bekövetkező történés.
Willy Lomannak nincs két nagy
bőröndje (Tímár József). Linda (itt
általában
szelíden Kerekes Éva)
nem stoppol harisnyát, Willy Loman nem ad két tucat
harisnyát a szeretőjének, csak pénzt a Nőnek (Kerekes Viktória) a
szállodában, ami
talán másképpen teszi elfogadhatatlanná a
helyzetet Biff (Molnár
Áron m.v.) számára.
Végképp közömbös, milyen konkrét
árucikkel ügynököl Willy. Mert amit szeretne
eladni, az az ő kedvessége, lénye, saját maga. Ami
egyre olcsóbb, aztán már nem
is veszi meg senki.
És gázcső sincs az
előadásban, ami Willy öngyilkos
szándékát
aláhúzná, előrevetítené. A kocsi
korábbi összetöréseiről azonban
nyomatékosan szó
van.
„Bomlott elmében való
utazás” – mondja az előadásról
Mácsai
Pál. Linda pedig ül, vár, a maga csendes
módján harcol a férjéért, és
újra vár.
Szembeszállni Willy lelkes, de őrült álmaival nem
lehet, vagy nem is akar, vagy
ő is hisz bennük, vagy csak a férje kedvéért
tesz úgy, mintha? – nehéz lenne
megmondani, de talán nem is kell.
Az előadás Linda tétova
várakozásával kezdődik, és azzal is
ér véget. „Nem értem” –
hajtogatja. Túl sok mindent nem értünk
életünk során,
az emberi agy azonban mindent szeretne megmagyarázni ahhoz, hogy
elfogadhassa.
A halált azonban nem lehet, nem tudjuk igazából
elfogadni. A valós életben a
feleség hónapokig ápolja otthon halálos
beteg férjét, megtesz mindent abban a
biztos tudatban, hogy férje hamarosan meghal. „Mi
értelme ennek?” – kérdezi
olykor, de választ nem vár, csak teszi, amit tennie kell.
Mert ez az örök
parancs.
Linda is itt akarja tartani férjét
a valóságban, az életben.
Nyugodt körülmények között, az éppen
kifizetett házban, ami ha kicsi is, kopott
is, beszorítva a bérházak közé, de
élhető – még. Férje azonban
elkívánkozik
innen, ahogyan mindig is elkívánkozott szürke, vagy
legalább is a saját maga
számára szürkének látott
életéből az álmok világába. Hiszen
ott mindig minden
szebb és jobb. Azt már nem látja, nem is akarja
látni, hogy ezzel tönkreteszi
szerettei életét. Hiszen például nem a
hús-vér fiát imádja, hanem egy
elképzeltet, egy szerinte sikeres fiút. A
felelősséget már nem akarja látni, tudni,
vállalni. Csak bátyja, Ben bácsi (Csuja Imre) példája
lebeg előtte: nem tudni, mi
minden történt abban a bizonyos dzsungelben, ahonnan 4
év után Ben
„dúsgazdagon” jött ki.
Elképzeléseink azonban lehetnek, és nem
feltétlenül
rózsásak. Willy azonban csak a mesét
érzékeli, valóságnak látja ebben az
esetben
is.
Biff és apja kapcsolata
különösen erős, Happyt (Ficza
István) nem egyszer háttérbe
szorítják mindketten, vagy nem is veszik komolyan.
Végül „nőcsábász” lett –
hát nem is lehet komolyan venni már. Mégis ők
hárman (Willy, Linda és Happy) tapossák
éjszaka nagy egyetértésben
a kiskertben a földet az elvetett magokkal azonos ütemben
oda-vissza, míg Biff
szeretné velük valós helyzetét
tisztázni. Nem, ők már nem képesek, nem
akarják, nem
tudják elfogadni. Az apja saját örök
álmai miatt nem, Linda a férjéért
való
aggódás miatt nem, Happy pedig – nos, ki tudja.
Mert itt Biff, az elsőszülött a
lázadó, nem a másodszülött. Itt minden
másképpen van. Mert ez valami élhetetlen
álom-világ.
Hiszen Willy évek óta dolgozhatna
kevés, de biztos fixért
régi ismerősénél – mint megtudjuk, egyetlen
barátjánál –, Charley-nál (Epres Attila), ehelyett havonta
kölcsönkér tőle, amit mégis meg akar adni neki
majd
egyszer… talán az álmaiból. Hiszen a Nagy
Terv, az életbiztosítási kötvény
jelentős
összege – ha egyáltalán kifizetik –
Biffé lesz.
Loman boldog. Ebben a lehetetlen helyzetben
boldog. Mert
Biff neki elsírta keservét. Biff szereti őt! –
Ezért már érdemes eldobnia az
életét, és – az ő elképzelései
szerint – gazdaggá tenni vele Biffet. Kifordult
elme, kifordult gondolkodás, kifordult
értékek… Ám azt is mondhatnánk, hogy
Willy olyan mértékben öntörvényű, ami
már egyszerűen követhetetlen. Leginkább
talán ez áll a középpontban Gálffi
alakításában. Mintha nem is bánná,
hogy őt
nem értik meg. Mert ez számára nem igazán
fontos. Saját álmai mindennél, az
életénél is fontosabbak.
Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter.
Érdekesek Charley és fia,
Bernard (Patkós Márton
e.h.) élénk színű öltönyei,
lényeges kellék Ben bácsi
óriási szőrmekabátja is, valamint a
„nők” feltűnő öltözékei. Willy mindenhol
viseltes fürdőköpenyében jár-kel, így
még kevésbé érzékeljük, mikor
valóság és
mikor álom, múlt, elképzelés, amiről ő
beszél. Hiszen fejében valóban minden
keveredik. Linda világos háziruhája
másképpen igen kifejező, beszédes. A
fiúknak van ugyan elegáns öltönyük
– az étteremben –, de a legtöbbször
atlétatrikóban jelennek meg, apjuk képzelete
szerint.
További szereplők: a szenvtelen Howard
Wagner – Dóra
Béla
e.h., Stanley, a kedélyes pincérfiú – Novkov Máté e.h. (itt
nem adja vissza a
pénzt Willynek), Miss Forsythe – a dekoratív Kókai Tünde e.h.
Nagyon kifejező az élőzene is, a
színpad két oldalán többféle
hangszer szólal meg Egervári
Mátyás, Kákonyi Árpád
jóvoltából.
Dramaturg: Ari-Nagy
Barbara.
Bemutató:
2016. június 3.
Budapest, 2016.
június 4.
Közölve: Kláris, 17/1. szám
Györgypál
Katalin