Amikor A bajnokot játsszák a Katonában, az
előadás alatt Puccini
forog a sírjában, mivel zenéje mára komikus
eszközzé lett
egy prózai színházban. Egyesek szerint ez
inkább hódolat Puccininak, legalább
népszerűsítés, istenítése a
mesternek. Ez kommentár kérdése. A leszbikus
kapcsolat mint téma politikai áthallással
kerül színre, mintegy a történet
kísérőjelenségeként. Pintér Béla
íróként és rendezőként is jegyzi az
előadást,
a szórólapon elmeséli, hogyan talált
rá Puccini operájában a megírandó
témára.
Csakhogy érvelése, miszerint „A
fennkölt
zene és a profán tartalom kontrasztja szinte
állandó humorforrást jelent,
ugyanakkor a megrendítő mozzanatok is átélhetőbbek
a természetes
megszólalásoknak, gesztusoknak
köszönhetően” – nem állja meg a
helyét. Nem
megrendítő, valami más.
A meleg
kapcsolatokat nem szoktuk meg, nem is tudjuk, hogyan álljunk
hozzá, ezért
válhat zsarolhatóvá a negyedszer
megválasztott polgármester felesége, aki a
sportoló Julcsit szereti, mert ő egy elhanyagolt feleség.
Férje egy nagy franc,
nemcsak sikeres közéleti ember, de
végigkefélte már a várost, hisz mindenki
felkínálkozik neki. A város emberei őt
szolgálják. Még sincs megelégedve
sorsával, neki most a felesége kellene,
önérzete nem bírja elviselni, hogy a
feleséget elveszítette. Az asszony máshol keresi a
boldogságot, nem akarja
felmelegíteni a kihűlt házastársi kapcsolatot. A
férfi önérzet már csak ilyen
évezredek óta. De ez csak az egyik vetülete A
bajnoknak. Ez lehetne egy prózai darab cselekménye.
Pintér Béla darabjában
szó van még a hatalmi pozíció minden
áron való megtartásáról, a
hazugságról, az
alfa hím erőszakosságáról,
képmutatásról, ezek mind Puccini
„köpenyébe” bújtak
bele, és nem onnan bújtak ki. Ez az egyfelvonásos
opera (1918) apropóként,
szinte mankóként szolgált a szerzőnek, hogy
összehozza egy másik ötlettel, a
valóságos hazai botránnyal úgy, hogy nem
sért személyiségi jogokat, nem tudjuk,
melyik város polgármesteréről van szó.
És az a jó, hogy nem is érdekes.
Teljesen mindegy, mert a problematika fontos és érdekes.
A két
komponens még mindig nem volt elég, kellett a zene
hozzá. Ez az igazi
meglepetés. Amikor elkezdődött az előadás, és
énekeltek a színészek, első
pillanatban a Cherbourgi esernyők
című közel ötvenéves film jutott eszembe,
operaszerű énekben hangzik el benne
minden szöveg. A film ezzel a megoldásával nem
teremtett hagyományt, kivételes
alkotás maradt. De nem is profanizálta a
szerelméhez hűtlen francia lány
történetét, amolyan posztmodern alkotás lett
belőle operazenével. A bajnok
továbblép e téren, kikölcsönzi
Puccini A köpeny zenéjét a
történet
feléig, majd behozza a többi Puccini
operaáriát, amelyekre esetenként
trágár
megnyilvánulások, de mindenképp
hétköznapi beszéd épül rá. A
játékidő utolsó
harmadára felgyorsulnak az események, egyre több
ária hangzik fel
(Pillangókisasszony, Gianni Schicchi, Turandot, Tosca
imája is!), de ekkor már
kitör a fergeteges nevetés a nézőtéren, hisz
a zene és a tartalom teljesen
szétválik, komikus lesz minden, ami
valójában tragédiának
készülődik, és
mulatunk azon is, hogyan lehet egy zongorakísérettel
imitálni az operaáriát színészi
teljesítményként. Új,
szórakoztató műfaj jött létre.
Ám
ennek
is vannak hátulütői. Néha úgy
érezzük, talán ezt mégsem kellett volna. A
komikum csúcsát jelenti, amikor főhősünk, Attila
tv-t néz, és a műsor
megelevenedik a színpadon, az Animal Planet csatornán Elek Ferenc
narrátorként
bemutatja a vadonba visszajuttatott medvét, Kosztyát. Ez
önálló betétszám, egy
Gálvölgyi-show kaliberű kabaré része lehetne.
Mi jól mulatunk, legfeljebb
tudomásul vesszük, ez is az új műfaj része
(lehet, hogy csak a poén kedvéért
került be). Ennél fájóbb a befejezés
visszavonása, amikor a kampányfőnök
(Bezerédi Zoltán)
felmondja a sztereotíp szöveget, miszerint mindez mese,
kitaláció, köze nincs a valósághoz.
Minek ez? Már a hasonló
valóságfeltáró
művészfilm végén is unjuk ezt a fordulatot.
Szóval
a
történet „lájtosított”, hisz
Attila nem öli meg vetélytársát (az
operában
megöli), a kick boxoló Julcsit mindössze fojtogatja,
és botrány sem lesz, mert
Margit feleségre hatnak a zsaroló momentumok,
kisfiát nem akarja elhagyni,
ezért lemond a szerelmi boldogságról Julcsival.
Julcsinak Pestre kell mennie,
Attila polgármester pedig tovább élheti drogos,
alkoholista, csúcsragadozó,
feleséget megalázó életét.
Mondhatnánk, hogy Magyarországon ez a c’est la vie,
ha ez nem lenne közhely. De miért is közhely ez?
Talán normális szülői
magatartás az, hogy otthagyom az ötéves gyerekem egy
fellobbanó szerelmi
érzésért? Mert ezt sugallja a végkifejlet.
Mindenki szegény (legalábbis lelki
szegény) lesz, mert nem úgy boldog, ahogy ő
szeretné, vagy elképzelte. Pedig
tudjuk, hogy a szexuális boldogság nem
állandó állapot, pillanatnyi érzés,
amiből kiábrándulunk, elmúlik, és
általában egy nem várt időpontban következik
be.
Az
előadás
és minden velejárója igen jó
színvonalú. Khell
Zsolt díszlete jól felépített, a
ketrecre applikált csillagos ég, a
többszörösen forgó színpad, snassz
kanapé,
virtuális kert, süllyesztő a színpad
közepén. Drogozás után megnő a
fényforrás
ereje. Benedek Mari jelmezei
a szituációkhoz passzolnak, elvártak,
mindennapjaink utcai öltözetei. A Puccini operák
kivonatait és az egész estés
zongorázást Kéménczy
Antal vezette elő, fantasztikus teljesítmény 75
percet
szünet nélkül végigzongorázni,
közben a nem énekes színészekre figyelni,
hogy
együtt legyenek: zene és szöveg.
Nagy Ervin
remekül hozza a csúcsragadozó figurát (az
énekben is benne van, hogy ő is az,
mint a tv-műsor Kosztyája), már-már skatulya is
lehetne számára, ám mindig jól
oldja meg, nem rutinnal. Rezes Judit
Margitja még nála is jobb, ez a szerep
fokozottan felhívja rá a figyelmet, eddig mindig
belesimult az előadásokba,
most ő a főszereplő, hiteles. Bezerédi
Zoltán a főnök jobb kezeként (zsarol,
diktálja Juditnak, Attilának és Julcsinak, mit
kell csinálniuk, és ezt
véghezviszi) korunk jellemző figuráját
játssza. Szóval ő a főnök, akkor is, ha
háttérben marad. Jordán
Adél Julcsija fiús, kamaszos,
önmegvalósító idealista,
rövid haja, sportos kinézete újdonság
számunkra. Pálmai Anna
férfikívánó
szerető alakítása már-már merész,
másrészt hangjának szépsége
kiemelkedik a
többiek közül. Elek
Ferencnek csak be kell jönnie a színpadra, és
dőlünk a
nevetéstől, akár filmoperatőrt játszik,
akár a barnamedve életterét mutatja be.
Rajkai Zoltán a
műszaki stábot képviseli, neki is van egy
„nagyáriája”.
Pintér
Béla ismét előre lépett egyet, ezzel a
rendezéssel is nőtt az ázsiója.
Meglátjuk (a vak is azt mondta), hogyan folytatja a
sikersorozatot.
Budapest,
2016. május 14.
Bemutató:
2016. március 19.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣