Beaumarchais
leghíresebb vígjátéka
reneszánszát éli, 2008-ban a
Vígszínház, 2013-ban a
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be.
Annak idején Mozart fedezte fel
a prózai mű remek operai szüzséjét,
megteremtve ezzel a bécsi vígopera legjobb
példányát (1786, szövegkönyv: Lorenzo da
Ponte). Beaumarchais úttörő volt
Figaro témájával, a főhős szolgai mivolta
feledésbe merül a színdarabban,
egyenrangú fele lesz a grófnak, erkölcsi tekintetben
pedig felette áll a
csélcsap Almavivának. Szolga és úr a
francia forradalom előtt nem voltak
puszipajtások, ellenséges volt a viszony
köztük. Ezért aztán nagy
felzúdulás
volt egy ilyen szabad szellemű Figaro színpadra
kerülése a grófnak nem
engedelmeskedő szobalánnyal együtt, aki még
túl is jár a gróf eszén.
Beumarchais
híres vígjátéka, a Figaro
házassága
(1778) élesen ostorozza az arisztokráciát. A
téma érzékeny volta miatt a
színdarabot a korabeli cenzúra betiltotta
Franciaországban, majd Bécsben is.
Ezért volt igen meglepő, mikor W. A. Mozart felkérte
Lorenzo da Ponte-t,
hogy opera librettót készítsen a Figaro
házasságából, a
cenzúra pedig engedélyezte. A
történet mintha szabad utat nyitna a francia forradalom
előtt, miközben a mű elsősorban a szerelem forradalmát
hirdeti. A szerelemét –
ami fontosabb, mint a politikai jelszavak, de néha
könyörtelenebb, mint a
forradalmi ökölharc.
A történet röviden annyi, hogy Figaro és Susanne
esküvőjükre készülnek. Almaviva gróf
–
a gazdájuk – azonban érvényesíteni
akarja a feudális előjogot, az első éjszaka
jogát. Ugyanakkor féltékeny Querubinra, a
mindenkinek udvarló kis apródra, aki
feleségét, a grófnét is
megkörnyékezi. A grófné – férje
állandó gyanúsítgatása
miatt – a jegyespárral szövetkezik. (Másik
aspektusból nézve egy lányos képű
apród epekedő szerelmét láthatjuk úrnője
iránt, a megunt úrnő férjét akarná
visszahódítani, a férj azonban vágyakozik
minden csinos nő után.)
Manapság
másképp nézzük Figaro
ügyességét és szerelmesének,
Susanne-nak eszességét.
Könnyed és vidám történetnek tűnik, egy
kis nyári zivatarnak, holott ez a maga
idejében életre-halálra szólt. Most, a
kecskeméti Figarót Keszég László
(m.v.) rendezésében láthatjuk, az eredetileg
négy felvonásos vígjátékot
két részben adják. Elmarad a rokokó
környezet
(Díszlet: Czigler
Balázs), majdnem üres színpadon
játszanak végig, a pezsgőnek
és a poharaknak szükséges lerakóhely
szolgál díszletül. Kortalan jelmezeket
talált ki Berzsenyi Krisztina
jelmeztervező, három alapszín dominál a
ruháknál:
fehér, fekete, piros. Csak a szobalányi
világoskék ruha lóg ki az
alapszínekből. A második rész annyiban
változik, hogy a helyszínül szolgáló
kertet virág lugasokkal, fonott kosarakból
lelógó zöld
növénykompozíciókkal
érzékeltetik, ellensúlyozva a belső tér
sivárságát.
Keszég
László
rendezésében a szereplők mai fejjel gondolkodnak, de nem
mai szóhasználattal
élnek, Hamvai Kornél
fordítása megmarad irodalmi nyelvűnek, sem szleng, sem
trágárság nem jellemzi. Az alapötlet
működése akkor jó, ha a gróf szoknyabolond
magatartása lelepleződik, a grófné visszakaphatja
férjét és Figaro elnyerheti
Susanne-t anélkül, hogy a gróf
csábításának engednie kellett volna. Mindez
a
személytévesztés, ruhacsere alapján
működik, ez az egyetlen pont, amit már
kevésbé tolerálunk prózai
előadásban. Az opera, ahol a zene fejezi ki a
jellemeket és irányítja a cselekményt is,
sokkal jobban elviseli mindezt.
Az
előadás legfőbb
erénye a gyors tempó konzekvens végigvitele.
Másodpercnyi szünet sincs a
jelenetek között, ez biztosítja, hogy sosem
unatkozunk. Másik erény a
párbeszédek természetessége, a
színészek pontos, összehangolt játéka.
Az
előadás kiemelkedő színésznője Trokán Nóra Susanne
szerepében, minden mozdulata
és megszólalása hiteles. A többiekről nem
mondható el ugyanez maradéktalanul. Kocsis Pál (Almaviva)
ugyan még hozza a szoknyabolond gróf
figuráját, ám Csapó
Virág (Rosina) kissé elnyűtt a
grófné szerepében. Ugyanezt érezzük Zayzon Zsolt
(Figaro) esetében, aki nem kelti fiatal
házasulandó férfi benyomását. Porogi
Ádám (Querubin) helyzetét
nehezítette, hogy a színdarabból nem derült
ki
egyértelműen, miért visel női ruhát és
kislányos oldalcopfot, amivel csak a
nevetségessége nőtt óriásira. Sejtjük,
hogy férfi, mégis női ruhát hord,
esetleg nemi identitászavara van. Lányos
öltözete eredetileg a gróf előtt
leplezte a grófné iránti rajongását.
Danyi Judit (Marcelina)
túl lágy és
kifejezetten kedves figurát csinált a csalódott
szerelmes nőből. Körtvélyessy
Zsolt (Basilio) erőteljes férfiszerepe mellett a
többiek (Ferencz Bálint,
Sirkó
László, Demeter Helga e.h., Váry Károly) kellően
illeszkedtek a vígjáték fő vonulatába.
Dramaturg: Enyedi Éva.
Az
utóbbi évek megnőtt
érdeklődése Beaumarchais korszakalkotó műve
iránt – akár kosztümös, akár mai
öltözetben adják elő – a
vígjáték örökbecsű
értékét van hivatva szolgálni, s
mint ilyen, örömére szolgál a
közönségnek és a sokszor fanyalgó
kritikusoknak
is.
Budapest,
2016. május 7.
Bemutató: 2016. április
22.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
