A
horvát
Miroslav Krleza
munkássága már a 20. század elején
elkezdődött, tartott az első
világháború alatt, majd utána, írt a
második világháború idején és
utána is,
egészen 1981-ig, haláláig. Ha ezt az időszakot
végignézzük, akkor nem
csodálkozunk, hogy a magyar közönség csak 1956
után ismerkedhetett meg
munkásságával. Pedig kiválóan
beszélt magyarul, a század első felében sokat
járt Pestre, üldögélt
kávéházakban, és ismert minden neves magyar
írót, költőt,
és persze őt is ismerték. Azután csönd.
A
Glembay-ék történetéről szól egy
novellaciklus, majd lett belőle dráma
trilógia. A címek a következők: Glembay Ltd., Léda, Agónia.
A Glembay Ltd
Glembay család címmel 1958-ban jelent meg
először magyarul, Dudás
Kálmán
fordításában. Majd az Európa
kiadónál a trilógia mind a három darabja
együtt,
szintén Dudás Kálmán
fordításában, 1965-ben. Az ő
fordítására épül a Radnóti
mostani előadása is. A cím most: A Glembay ház,
találó, kifejező.
A
dráma 3
felvonásos és egyszerű, klasszikus
felépítésű. Az első felvonás a szereplők
megismertetésével zajlik. Az első percekben ez nagyon
nehezen indul, ugyanis
Leone (Pál András)
és Angelika nővér (Martinovics
Dorina) együtt emlékeznek a
család már nem élő, neves tagjaira, akiknek
képe a szoba falán látható, ezeket
a képeket nézegetik, és Leone minden őssel
kapcsolatban tesz gunyoros
megjegyzést. Leone festőművész, a család
némileg fehéren maradt fekete
báránya, aki 11 évvel ezelőtt hagyta el a
házat, mert túl sok negatívumot
tudott már akkor is a család igazi
történetéről. Angelika nővér Leon egyik
testvérének az özvegye, aki férje
halála után apácaként él. A
cég most ünnepli
70 éves fennállását, és egyben a
cég fejének, a családfőnek, Ignjat Glembay
bankárnak (Bálint
András) a születésnapját. Erre az
ünnepség sorozatra jött el
Leone, a bankár első házasságából
származó fia. Tervei szerint békében
végignézi az ünnepségeket, de oly
mértékben szemben áll a családdal, hogy nem
tud
hallgatni, és megdöbbenést megdöbbenésre
halmoz megjegyzéseivel, amelyek
egyáltalán nem illenek bele a családnak maga
által kialakított imázsába.
Kiderül, hogy Leone sok bizonyítékkal rendelkezik a
család titkolt ügyeiről,
különösen az idős bankár fiatal
feleségének a családba
kerülését megelőző és
jelenlegi valós életével kapcsolatban.
A
második
felvonás egy nehéz, megterhelő beszélgetés
apa és fia között. Az idős bankár
számon kéri fiától, hogy miért
sértette őt meg azzal, hogy gyanúsítgatja a
feleségét. Leone bizonyítékokkal
szolgál, saját esetét is elmeséli
apjának, aki
nem hagyja magát a tények által
befolyásoltatni, legalább is ez derül ki
szavaiból. A valóság azonban nem ez, egyre
elhatalmasodik rajta a düh, és
tettlegességre kerül sor, megüti fiát. Innentől
az események felgyorsulnak,
láthatóan a bankár szíve nem bírja
már a rágalmakat. A dráma ezt hiteti el a
nézővel. Behívja a feleségét, hogy
tanúságot tegyen, de amikor meglátja, hogy
nem a saját szobája felől jön, elesik, meghal.
Tulajdonképpen csodálatos befejezés lenne,
úgy általában, de nem Krlezánál.
Következik
a harmadik felvonás, amikor is a halott bankár
ravatalánál összejött
családtagok szépen elveszítik a család
ártatlanságába,
jóhiszeműségébe vetett
illúziójukat. Kiderül, hogy a bankár
még felesége vagyonát is
elzálogosította.
Teljes összeomlás.
A
dráma és
az előadás ékköve is a második
felvonás. Ott minden erő összecsap. Izgatottan
figyeljük a szópárbajt, pedig még nem is
tudjuk, hogy mi van a mélyben.
Általában is tanúi leszünk sok mindennek.
Annak, hogy semmit sem lehet
véglegesen eltitkolni, mert ha nincs tökéletes
bűntény, akkor nincs tökéletes
titok sem. Vagy: az évtizedek alatt összegyűjtött
sértettség hatalmasat tud
robbanni, és rombol embertelenül. Mi nézők
észrevesszük, hogy Leonénak abba
kellene hagynia a veszekedést, mert apja nem bírja
már sokáig, de ő nem veszi
észre, a düh, a sértettség betemeti a
racionalitását. Csodálkozva hallgatjuk a
bankár erőtlen érveléseit, nem hiszünk a
fülünknek. A bankár nem lehet ilyen, ő
a tények embere kell, hogy legyen. Az ő eredményei a
racionalitására épültek.
Nem lehet, hogy minden érvet azzal ráz, le, hogy nem
igaz. Akkor még nem
tudjuk, hogy nem a feleség erkölcse az igazi
probléma, hanem a pénze. A bankár
fél, hogy a tények mint hógolyó
növekednek, és elsöprik a bűnben nyugodt
világot. Nem a felesége szerelmi ügyei
készítik ki, hanem a veszély, az
összeomlás veszélye. Az összeomlást a
halála felgyorsítja. Azt vesszük észre a
harmadik felvonásban, hogy a sok jó barát,
családtag a lelepleződés után sürgős
ügyeket emlegetve távozik.
A harmadik
felvonásban van egy nagyon szép, dinamikus
beszélgetés Leone és Castelli
báróné
(Szávai Viktória),
a feleség között, nem titkolva régi
kapcsolatukat. A báróné
panaszkodik a fényes és kényelmes életre,
amit a gazdag és öreg bankár mellett
kellett élnie. Nem is fontos, hogy hiszünk-e neki vagy nem,
a lényeg, hogy egy
történést sokféle oldalról lehet
megközelíteni, és mindig más arcát
mutatja.
Erre a tényre a dráma több eseménye
épít.
Nem
elég,
hogy a második felvonás szópárbaja a darab
lényege, de akkora szerencsénk van,
hogy két ragyogó színész
kiváló munkájának lehetünk
tanúi. Pál András és Bálint
András tudása, színészi kvalitása
még a dráma erőssége fölé is emeli ezt
a
felvonást. Nem csak jól eljátsszák a
felvonást, de sokáig ható értéket
teremtettek. Biztos vagyok benne, hogy a legendás
történetek közé emelték ezt a
jelenetet.
Kiemelkedő
a jelmeztervező (Szakács
Györgyi) munkája, ruhái olyan kifejezően
jellemzik a
szereplőket, hogy nagyon segít a darab szövegének
megértésében, háttér
információt ad a szereplőkről.
A rendező
Valló Péter.
Köszönet neki a megrázó, de fontos,
emlékezetes estért!
Budapest,
2016. április 17.
Tóth Attiláné dr.
♣
♣
♣