Ungár
Júlia fordításában és Zsótér Sándor
rendezésében láthatjuk Bertolt Brecht
1938–39-ben, Dániában írt
színdarabját, amelynek műfaját most a „kísérlet” fogalomban
határozták meg
(korábban színjáték volt a műfaj –
Európa K., 1958). Kísérlet ez a
javából, az
erősen gondolati tartalommal tele szöveget a rendező a
színészek erőteljes
fizikai mozgásával egészíti ki, sőt
díszlet helyett használja őket a rendező,
elsősorban teleszkóp vagy az asztrolábium
csillagászati műszereinek
megjelenítése céljából. A szereplő
színészek egyébként is jelentős akrobatikus
teljesítményre vannak kötelezve, miközben a
szöveget is tökéletesen kell
mondaniuk.
Galilei
tudósi teljesítményét, emberi
magatartását másképp
ítéljük meg, mint akárki
másét. A működő inkvizíció
idején élt (1564–1642), térben és
időben közel ahhoz
a Giordano Brunóhoz, akit 1600-ban máglyán
megégettek Róma főterén, mert
szerzetes papként szállt szembe az egyház
természettudományos tanításával,
elméletét nem vonta vissza. Galilei nem volt sem pap, sem
teológus, ő
egyszerűen csak kutató matematikus-fizikusként
beszámolt arról, amit látott a
távcsöveiben. Ez akkoriban a „menny
kiüresítését” jelentette.
Brecht
kifejezetten élvezetes módon nyúl a
témához, és kedvünkre magyarázza
szellemesen azt, miképp forog a Föld a Nap körül,
melyek a Jupiter holdjai, milyen
kézenfekvő mindez, csak az eszünket kell használni.
Brecht nem emléket akart
állítani egy nagy tudós előtt, hanem
szépirodalmi eszközökkel akarta felhívni a
világ figyelmét az ekkor készülő német
atomkísérletek veszélyeire. A közeli
és
felelőtlennek tűnő, háborús versenyfutásba
torkolló atombomba megalkotása
késztette arra, hogy Galilei példájával
éljen: milyen a jó tudós, mikor
cselekszik felelős módon, az emberiség javára?
Muszáj valamiféle példázatot
látnunk Galilei életrajzában, ami
útmutatóként szolgál mai napi
kétségeink
eloszlatásában. Magabiztos
természettudósként, hogy életét
megmentse, vissza
kellett vonnia tanait a Föld forgásával
kapcsolatban, de a túlélése többet
jelentett az emberiség számára, mintha konokul
kitart, és máglyára kerül. A
„bemocskolt”
kezű tudós végül be tudta fejezni
életművét, kísérleteit. „Discorsi
(Beszélgetések és bizonyítások
két új tudományágról, a
mechanikáról és az esés
törvényszerűségeiről)” című
művét sikerült kijuttatni a szabad Hollandiába,
ezzel egy új fizika alapjait rakta le, a megmentett
életével így szolgálta a
jövőt, az emberiséget.
Nem mindig
a hősök és a mártírok kellenek, sokszor
elég a túlélés, az okos megalkuvás.
Zsótér Sándor rendezése ez utóbbi
megoldást erősíti, ez elsősorban a főhős
szerepének megosztásában mutatkozik. Az öreg
Galileit már nem Trill Zsolt
játssza, hanem a 81 éves Törőcsik Mari, piciny,
madártestű lénye mögül
elővillan a megmaradt nagy szellem, a gondolkodó elme. Az addigi
Galileit
játszó Trill Zsolt vele szemben Andrea Sartit, a
régi tanítványt alakítja. Ő
korábban elítélte mesterét a
visszavonásért, most megbékél vele,
megérti őt,
annyira, hogy küldetésként vállalja el a
„Discorsi” külföldre
csempészését a
határon (mosolygunk a cd hordozó láttán).
Az
egyszerű geometriai elemekből, fekete-fehér lapokból,
ajtók helyett lukakból
álló díszletet Ambrus
Mária tervezte. A díszlet állandó
tornamutatványokra
készteti a szereplőket, egy színpadra bejövés
sem egyszerű feladat, meg kell
érte küzdeni. Az egyetlen kényelmes díszlet a
kerek asztal, és a két szék
mellette. Az ugyancsak fekete-fehér egyszerű vonalú
ruhákat (fiúknak fekete
rövid nadrág) Benedek
Mari tervezte. A bíborosi, pápai piros mez az
egyetlen
valódi színesség.
A
rendezés
legfeltűnőbb momentuma, hogy a színészek a
szokásosnál több mozgással kell,
hogy játsszanak. Szinte mindenki mindig színen van,
használja a testét, amikor
belép, és mozgással fejezi ki indulatait is. Az
emberi test díszletelemként
való alkalmazása ősi tudást hoz vissza a
játékba. Van egy jelenet, amikor
minden szereplő hullahopp karikákkal vonaglik, miközben
mondja saját szövegét.
A trapézon való lógáshoz hasonlatos a
háromszintes díszletek közt való le- s
fölmászás, a sokszori egymásba
kapaszkodás, a „gúla” alakzatok
létrehozása.
Trill Zsolt Galileiként élvezetesen játszott, ő is
részese volt a
„mutatványoknak”, miközben ízes
beszédével mondta el monológjait. Törőcsik
Marinak csak ott kellett lennie, végig mosolygott, ő maga volt
jelenség. A
fiatalok közül ifjabb Vidnyánszky
Attilának (m.v.) három szerepe volt (Andrea
Sarti, bíboros inkvizítor, tisztviselő), Trokán Nórának
(m.v.) vélhetően négy
is (házvezetőnő, idős Virginia, bíboros, pápa), ő
jól bírt a szerepekkel,
nekünk volt nehéz átállni egy-egy új
szerepére. Kiss Andrea (e.h.) Galilei
lányát játszotta, akit vőlegénye cserben
hagy az apa kérlelhetetlen magatartása
miatt. Kristán Attila és Mátyássy Bence játsszák a
felnőtt férfi szerepeket,
mellettük Mészáros
Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szép Domán
egyetemi
hallgatók alázattal asszisztáltak a főszereplőknek
egy-egy epizóddal.
A darab
zenéje oratorikus hangzású, kissé monoton,
gregorián hatással énekhangra
komponált zene, néhány prózai
szövegrészlet énekben előadva (zene: Mátyássy
Bence, Nagy Balázs, Szép Domán). Dramaturg:
Ungár Júlia.
Brecht
vonzóvá tette a nagy tudóst, Galileit, amikor
nemcsak szellemóriásnak, de
életművésznek is ábrázolta,
kikövetelte magának a tanulást a
tanítás mellett. Ő
hozta be a holtig tartó tanulás gyakorlatát, ami
manapság egy elérendő cél
mindenkinek. Szép este volt!
Budapest,
2016. április 5.
Bemutató:
2016. március 20.
Megjelent a Kláris 16/6. számában.
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣
