Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VELENCEI KALMÁR

Pesti Színház

A színpad teljes hátterét lezáró rozsdás fal néz szembe velünk, kétoldalt hasonló módon lezárva, de néhány rácsos fém-ajtóval. A színpad fölött két erős fémláncon egy óriási téglalap, világítótest – éppen most. Ebből még „bármi” is lehet. Akár a mai korban is játszódhat.

Valló Péter Nádasdy Ádám fordításában állította színpadra a közismertnek vélhető A velencei kalmárt mint „keserű vígjáték”-ot, két részben, nagy vonalakban Shakespeare-t követve. A szereposztás szerint is az abszolút főszereplő itt Shylock, zsidó bankár (Kern András) – akinek sem az nem bűne, hogy zsidó, sem az, hogy bankár – bár a kamatfelszámítás mértéke, sőt, egyáltalában megléte ellenérzést vált ki a városban; gyűlölete a világ, vagy csak Velence, vagy inkább csak a keresztények, de legfőképpen Antonio, a velencei kalmár (Stohl András) iránt annál egyértelműbb. Nos, Antonio sem megy a szomszédba, ha megalázó szavakkal lehet illetni Shylockot. Teszi  még akkor is, amikor szeretett jóbarátja, Bassanio (Telekes Péter) számára kér kölcsön nagyobb összeget – úgy kéri, mint ellenségétől, nem mint barátjától. És úgy is kapja meg, bár előbb nincs tudatában ennek, sőt, viccnek veszi, és persze biztos abban, hogy idő előtt vissza tudja fizetni a kölcsönt. A szerencse azonban mindig forgandó, miért lenne éppen most más?

Bassanio egy Belmond béli gazdag grófnőt szeret, aki fiatal is, csinos is, okos is. A kapott sok pénzt szórja ugyan, de azért csak eljut Gratianóval, a fiatal tiszttel (Varju Kálmán) Portia (Bach Kata) udvarába. Sőt, még a három ládika rejtélyét is megoldja. Halvány gyanú felmerülhet ugyan bennünk, hogy ebben talán Nerissa, Portia barátnője és egyben Gratiano szerelme (Péter Kata) is besegíthetett, hiszen az ő sorsuk is attól függ, Bassanio helyesen választ-e ládikát. A sors szeszélyéből boldogságuknak hamar vége szakad, megtudva, hogy Antonio hajói elsüllyedtek, zátonyra futottak, a kalmár nincstelenné vált, nem tud fizetni, ráadásul a zsidó bankár lánya, Jessica (Tornyi Ildikó) – egy robogón – megszökött Lorenzóval, a fiatal úriemberrel (Józan László), és éppen itt tűnnek fel. Még ez is Bassanio, tehát rajta keresztül Antonio nyakába varrható. A határidő lejárt, a zsidó pedig nem fogad el mástól pénzt, a kölcsön többszörösét sem, ő mindenáron és határozottan – és nagy ellenszenvet keltve – ragaszkodik a szerződéshez: az egy font „élő” húshoz Antonio testéből. Pedig a Dózse, Velence elnöke (Fesztbaum Béla) is mindent elkövet, hogy megváltoztassa Shylock akaratát, de a törvény az törvény. Ezzel él – vissza – most a zsidó bankár is, egyre nagyobb gyűlöletével mérgezve magát és a világot. Megérkezik idegen földről a híres ügyvéd segédje, ahogy kell, meg az írnoka – férfiruhában, bajusszal nem annyira elragadóak, de nem tesz semmit, itt ész kell, az pedig van elég. Szinte groteszkké válik a jelenet – máskor is, nem csak itt és most –, amikor Shylock, gyűlölettel telve, az ítélőbírák előtt, a pulpituson esne neki a kalmár legyilkolásához. Nehéz dolog, hiszen aki beül megnézni az előadást, pontosan tudja, hogy Antonio megmenekül, de a kalmár ezt „nem tudhatja”…

Shylock nagy nehezen felfogja, hogy vér nélkül neki sem sikerülhet a jussát kivágnia Antonio szíve tájékáról, és menekülne ebből a helyzetből, de azt már nem lehet. Elveszti vagyona felét, végrendeletében nem semmizheti ki lányát, hitét is meg kell változtatnia – ez utóbbi valahogy nem érinti túl mélyen. Hiszen lánya elvesztése is kevésbé érdekelte, mint az ő kifosztása. Az előadásban rövid jelenetben íratják vele alá a szerződés papírjait a lakásán – és alighanem Gratiano megszúrja, úgy tűnik, büntetlenül, a bankárt véres testtel támogatja barátja, Tubál (Kerekes József), talán a kórházba. Erről Shakespeare „nem nyilatkozott”.

Portia bizalma férje iránt jelentősen megrendült, amikor Bassanio a gyűrűt másnak, jelesül az idegen ítésznek (aki ő maga) ajándékozza, igaz, Antonio erélyes felszólítására. Ugyanígy jár Gratiano is. „A jövőt az idő majd kiforgatja” – mondja végül az okos Portia. Mert ki tudja, hol a határ a mély férfibarátság és a férfiszerelem között?

Nemcsak Shylock marad egyedül a kórházi (?) szobájában. Antonio is, bár a kilencből három hajója mégis megmenekült. Az előadás elején is már búskomorága miatt „szólták meg” társai – pedig akkor látszólag nem sok oka volt erre. De Bassanio most már Portiáé minden jel szerint, és még a vele megesett majdnem-tragédiát is fel kell dolgoznia.

Játszanak még: Salarino – Orosz Ákos, Solanio – Csapó Attila, Lancelot, a szolga – Karácsonyi Zoltán, Simona – Puzsa Patrícia és Leonardo – Adányi Alex. Továbbá: Kiss Izabella, Magyar Ilka, Zsíros Linda, Kovács Tamás, Latabár Kálmán, Túri Sándor.

Zenészek: Dráfi Kálmán, Farkas Izsák, Mbaye Ndiaye, Abdoul Camara. Zene: Melis László.

Az előadást jól szolgálja a díszlet. Az óriási falon alul és felül is ajtók nyílnak, eltolódnak, szobákat, tereket feltárva. A kétoldali ajtókon igen gyakori a mozgás. Az óriási lelógó téglalap pedig, közepén üveggel, lehet még függőlegesre fordítva tükör, vízszintesen leeresztve ágy is, asztal is, vagy akár pad a szabadban (Díszlet: Valló Péter.)

Kifejezőek a jelmezek, Portia ruhái egészen különlegesen nőiesek, a férfiak olykor elegánsak, különösen a „tárgyaláson”, és kellő keretet adnak az álarcok az előadás elején és végén. A jelmezek Benedek Mari munkája.

Dramaturg: Kovács Krisztina.

Bemutató: 2016. március 9.

Budapest, 2016. április 2.

Megjelent a Kláris 16/6. számában.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©