SZÍNHÁZ

DIGGERDRÁJVER

Örkény Színház – Asbóth u. 22. (volt Shure Stúdió)

Egy éve, a bemutató óta, nem lehet jegyet kapni erre a darabra. Elolvastam a különböző színházi kritikákat megjelentető portálokat, elolvastam a hozzászólásokat. Ezekből próbáltam erőt gyűjteni a jegyért folytatott küzdelemre, vagy ahhoz, hogy lemondjak a küzdelemről.

Minél több ismertetőt olvastam, annál világosabb volt, hogy ez az a darab, amit sürgősen meg kell néznem. Ennyi dicséretet nem igen lehet olvasni. Gondoltam, majd én találok valami gyengeséget, nem azért, mert kötekedő típus vagyok, csupán olyan hihetetlennek tartottam a „tökéletes darab” jelzőt.

Mindenben igazuk volt a híresztelőknek. Ez nemcsak jó, tökéletes stb., hanem olyan, mintha velem beszélgetne Epres Attila. Mintha otthon, baráti közegben mesélne, őszintén, életének egy nagy döntéséről. Nem csinál a darab (a rendező Bagossy László és a mesélő Epres Attila) a főszereplőből hőst, egyszerű ember ő, nagyon is érthető és elfogadható vágyakkal. Munkát szeretne, amit megbecsülnek, ha színvonalas, és meg is fizetnek, hogy a színvonalas munkát végző mindennapi megélhetési gondok nélküli életet tudjon biztosítani magának és a családjának.

Ilyen egyszerű az egész. Munka, pénz és működik a gazdaság – mondja Epres. Ha működik a gazdaság, akkor nem kell félni attól, hogy majd a bevándorlók elveszik a munkát a hazaiaktól. Különösen akkor, ha a bevándorló hozza magával a megszerzett ismereteket és gyakorlatot. Ezzel a tudással szükség van rá, neki meg az anyagi és erkölcsi megbecsülésre van szüksége. Sajnos, ezt itthon nem kapja meg. Sőt, vissza lehet fejteni a folyamatot: nincs megbecsülve a szakember, nem jut neki megfelelő mennyiségű pénz, akkor csak döcög a gazdaság, és az események egy lefelé mutató csigavonalon tartanak az egyre tragikusabb jövő felé.

Olcsó trükk a felelősséget számon kérni azoktól, akik maradnának, ha lenne legalább biztató jövő. A felelősség azokat terheli, akik elherdálták ezt a jövőt.

A darab főmotívuma a személyes megbecsülés, amire mindenki vágyik, a diggerdrájver is. Hogyan érik ezt el az angol társadalomban? Ezzel kapcsolatos Epres Attilának az a története, ami a fiáról szól. Elmondja, hogy a 10 éves fiát, aki egy bevándorló munkás gyermeke, és aki még a nyelvet sem beszélte, odafigyeléssel, dicsérgetéssel nevelik az iskolában. Nem terhelik a gyereket és a szülőket az otthoni tanulással, nem kell este nyolckor a matek házival foglalkoznia az egész családnak, esetleg felhívni a nagymamát (aki persze ennek nagyon örül), hogy ő mit tud az emeletes törtes egyenletek megoldásáról. Tény, hogy az angol iskolarendszer nem a hatalmas tananyagáról híres, de aki odajár, az biztos lehet abban, hogy ő értékes, boldogulni fog, van önbecsülése, hisz saját magában. Már csak ezért is érdemes volt az eredeti blog írójának, a diggerdrájvernek elmennie innen. Számára fontosak a gyermeke lehetőségei. A szomorú az, hogy egy öntudatos angol lesz a magyar szülőktől származó gyerekből, és nem egy öntudatos magyar, pedig az is lehetne.

A darabot Bagossy és Epres eredeti történetekből gyúrták össze, egy olyan lblog anyagából, ahová, a valódi kivándorlók valódi indítékaikat és valódi aggodalmaikat, sikereiket és nehézségeiket írták le.

Szerepel még a diggerdrájver felesége és gyereke is. Nem csak hátteret biztosítanak, bólogatnak, tortát szeletelnek, egy-egy gondolatsor végét jelezvén csöngetnek, hanem fontos szerepet kapnak. Így az egyik legfontosabb mondatát a darabnak a feleség mondja el: itt érzem magamat szabadnak, mert ha nem veszek meg valamit a fiamnak, annak az én döntésem az oka, és nem az, hogy nem engedhetjük meg magunknak. A fiú legfontosabb jelenete a darab befejezése. Semmi szentimentalizmus, nem kell sírni, csak hidegen megállapíthatjuk, hogy ő már nem lesz magyar, sőt már most sem az. Elmond egy mesét, először akadozva magyarul, majd folyékonyan és kedvvel folytatja angolul. Ennél megrázóbb, egyértelműbb, jövőt előre jelző befejezést elképzelni sem lehetett.

A helyszín is örömet okozott. A Shure színpad valamikor kedvelt helye volt a színházba járóknak. Nem a legszebb hely, de a darabok, amiket itt láthattunk, emlékezetesek. Jó lenne, ha az Örkény tudná használni ezt a színpadot, biztosan több ötletük is van hasonló darabok megrendezésére, a nézők örömére.

Bemutató: 2015. május 9.

Budapest, 2016. március 18.

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣