SZÍNHÁZ

SZINDBÁD

Nemzeti Színház

Majd negyven éve, hogy a „Vörös postakocsi”-t bemutatta a Vígszínház. Léteznek Krúdy által írt kevéssé népszerű színdarabok is, ezeket elég ritkán játsszák, közülük „Az arany meg az asszony” című a legjobb, amiből egyfelvonásos opera lett (Kenessey Ernő), a „Zoltánka” pedig kicsit unalmasra sikerült. Szóval a rendezők inkább a prózai művekkel kacérkodnak, mint most is. A szerző nevénél a „Krúdy Gyula írásai nyomán” címzetű szöveg szerepel, rendezte: Vidnyánszky Attila, dramaturg: Verebes Ernő. Tehát inkább a novellákból álló, de regénnyé nem szerveződő Szindbád történetet adaptálják színpadra, ebben látnak a rendezők, dramaturgok fantáziát. Ez az eset most még azzal bonyolódik, hogy ott van az 1970-ben készült Huszárik féle „Szindbád” film, ami a maga műfajában tökéletes remekmű, ekként felülmúlhatatlan, persze más a helyzet színházi produkcióként. Színpadi eszközök segítségével kell élni, valami mást felmutatni Krúdy novella füzéréből, mint amit Huszárik zseniálisan csinált.

Az a baj, hogy nagy a várakozás bennünk, mindenáron valami újszerűt, különlegeset akarunk a színpadon látni, de a régi élményhez is ragaszkodunk. A nyitóképnél Szindbád (Mátray László) egy hajóvitorlával a kezében jelenik meg a stilizált hajón, jelezve, hogy utazik, ő az ezeregyéjszaka hajósa, de most nem valóságosan, hanem virtuálisan utazik saját lelkében, folyamatosan önmagát akarja megtalálni, ez az oka a nőkkel való találkozások felidézésének. Eljutni a szakrális térbe azonban nem tud, lénye túlzottan földhöz ragadt. A film remekül megoldotta Szindbád halálát, amikor lesodorta az orgona fújtatójáról, a szép halál itt a színpadon egyáltalán nem sikerül: Szindbád nem képes meghalni, amikor már azt hisszük, vége, ismét feltámad, s tovább él. A rendezés valódi célja épp ez: élet s halál között tartani a főhőst. Közben persze átviharzik az életén százhét nő, akik mind imádták, és ő is imádta mindet, ő mégsem Don Juan, aki csak hódítani akart szüntelen, sosem törődött szerelmeivel, csak a strigulákat írta szolgája a regiszterbe. Szindbád folyamatos kudarcokat él meg, nem minden asszony hódol be neki (legalább nem azonnal), van, akinek ő áll ellen. Sokan szemére hányják viselt dolgait, van, aki gondját viseli, és van, aki meghal érte vagy miatta. A legtöbben megcsalják más férfiakkal. Aki csal, azt mások is csalják, mondhatnánk közhelyesen, de nem erről van szó.

Vidnyánszky Attila rendezése (dramaturg: Verebes Ernő) egy Krúdynál is éteribb világot teremtett, folyamatosan színpadon tartja az összes szereplőt, percenként előbukkan valaki a múltból, lejátszódik egy jelenet vagy egy jelenés, Szindbád valamelyik szerelme végigsuhan, elrebegi vallomását, eltűnik, majd jönnek a mellékszereplők, fogadós, kocsis, inas, pincér, szállásadó, Morvainé, aki Fánikára vigyáz Budán, ők kitöltik a közbülső időt. A figurák alig valóságosak, néha Szindbád fiatalkori énje külön alakban is szerepel, egymás mellett állnak a színen, a fiatal játszik, az öregebb nézi. Mindegyiknek legalább egy mondata van egy epizódban. Az osztatlan színpadi tér jól szolgálja a tartalmat, a jelenetek álomszerűen járnak egyik történetből a másikba, ezt szolgálja Olekszandr Biluzob „S” alakú lépcsője, forgó színpada és kortalan jelmezei, ahol a hölgyek ki- s beszaladnak, néha bújócskáznak a csupa ablak – csupa ajtóból álló körépületben. A virágárus leány leveti magát a harmadik emeletről, Fánika pedig gyufát iszik, úgy hal meg. De meglátja Szindbád a cukrászné medaillonjában saját fiatalkori arcképét, hisz a medált ő ajándékozta Amáliának még húsz éve, amikor udvarolt neki. Saját lánya áll előtte, akinek már gyermekei vannak, de szégyell érdeklődni felőlük. Galamb Irma, Bercsényiné állandóan visszatérő régi szerelmek, ők hódolatot, kézcsókot várnak, viszont Majmunka, a varieték idősödő anyakirálynője, fölülemelkedik a többieken, olyan, mintha nem is szerelme, hanem anyja lenne a főhősnek, feltétel nélkül szeret. Majmunka hűtlen szerelmére vigyáz akkor is, amikor az másnak csapja a szelet, hozzá mindig vissza lehet térni büntetlenül, csak ad, s nem kér semmit cserébe. Az apró epizódokból ezúttal nem áll össze cselekmény, a főhőst Mnémoszüné, a múzsák anyja (Krúdynál nem szereplő személy) hajszolja egyik nőtől a másikig, lehet, hogy Szindbád egyenesen belé szerelmes, csak nem tudja. Mindez nehezen követhető, a nézőtől előzetes felkészülést igényel, mitikus, álomszerű, hangulat, színfolt inkább, lezáratlan mesék sorozata, a költői szöveg uralja a látványt úgy, hogy a történés szinte nem fontos.

Mátray László (m.v.) Szindbádot vonzó fiatalembernek láttatja, ami nem lenne baj, ha el tudná hitetni velünk, hogy hatalmas út van már mögötte, amit bejárt. Fiatalsága mellett még ártatlan is, inkább monogám típus, nehéz elhinni, hogy csalfa és csalárd, vagy hűtlen, netán lump lenne. Amit a filmben elhittünk Latinovitsnak, neki kevésbé hisszük el. Vonzó külseje, jó mozgása, szép beszéde (az alámondott szöveg is az ő hangja) még kevés a hagyományos Szindbád figura teremtéséhez, itt és most a rendező Szindbádjának azonban jól megfelel. Női partnerei fifikásabbak. Nagy Mari játssza az összes öregasszonyt, fogadósnékat, pöröl, kiabál, hadonászik, nagyszerű minden mozdulata. Udvaros Dorottyának sikerült egy teljesen egyéni Majmunkát alakítani, semmiben sem hasonlít Dayka Margitra, sokkal fiatalosabb, gyöngyöző kacajai, sóhajtásai emlékezetesek. Ahogy Szűcs Nelli Galamb Irmája is telitalálat. Nagy-Kálózy Eszter kiválóan és tökéletesen alakítja Mnémoszünét, az emlékezet istennőjét, ez talán a legnehezebb női szerep, a semmiből kell létrehoznia. Tóth Auguszta Bercsényinét, és másokat, állandóan változó ruhákban, s frizurával hozza elénk. A férfi mellékszerepeket Szarvas József, Reviczky Gábor, Bodrogi Gyula, Mátyássy Bence, Tóth László, Varga József alakítják pajkos kedvességgel. A többi szerepet egyetemi hallgatók játsszák (Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Nagy Balázs, Nagy Johanna, Vas Judit Gigi). Sajnos nincs részletes szereposztás, így a színészek mellé nem lehet a szerepet hozzárendelni. A többi közreműködő nevét sem tünteti fel a szórólap, sőt a honlap szereposztása sem. Kár. Vidnyánszky rendezése egy új Szindbádot hozott létre, őt eddig nem ismertük, most barátkozunk vele.

Budapest, 2015. december 28. 

 
Földesdy Gabriella

Megjelent a Kláris 16/5. számában

 

♣    ♣    ♣