A
színházak nagy kedvvel szokták elővenni Shakespeare-nek ezt a
vígjátékát, két
főszereplője (Beatrice és Benedek) kötekedő
szerelmespár, jópofa évődéseiktől,
harcias replikázásuktól hangos és
vidám a játék. Annak ellenére is
népszerű és
kedvelt vígjátékról van szó, hogy a
benne lévő rágalomözön a fiatal, férjhez
menni kész és boldog Heróra sújt le,
és nagyon is hamar, ám viharos
gyorsasággal oldódik meg, a sérelmet igen gyorsan
orvosolja a nagy mókamester.
De Shakespeare-nek ezt is készséggel megbocsátjuk.
A színház a „Sok hűhó”-t
ezúttal az igazgató – Puskás Tamás –
fordításában mutatja be, egyúttal ő a
darab rendezője, szereplést azonban már nem
vállalt benne. Az új fordítás
megváltoztat néhány nevet (Lasponya, Furkó,
Faszál), és Leonato öccséből
(Antonio) apácahúgot kreál (Antonia nővér),
utóbbi talán szereposztási
kényszer.
A
vígjáték
helyszíne Messina, a Szicília kapujánál
fekvő város, az olasz csizmáról jövő
komphajó itt köt ki. Már az ókorban ismert
város volt, Shakespeare reneszánsz
városállamként mutatja be, ahol a pletyka,
élcelődés dívik nap mint nap, s
kanyarít egy (inkább két) szerelmi szálat
hozzá. Beatrice (Pokorny Lia)
és
Benedek (Schmied Zoltán)
régóta szeretik egymást, mindketten
Leonatónak (Papp
János), Messina kormányzójának
palotájában élnek, de oly gőgös és
rátarti mindkét
fél, inkább meghalnának, mint bevallanák
egymás iránti szerelmüket. Ez a fura
szerelmi kapcsolat adja meg a vígjáték
alaphangját, s kettejük szellemi
párbaja, fölényes válaszai a többiek
előtt zajlanak, a kormányzó palotájának
lakói jót szórakoznak az egymásra
dühödten támadó szerelmespáron, sőt
még
szítják is az ellentétet közöttük,
magukban jólesően megállapítva, hogy ezek
ketten igazán egymásnak valók, előbb-utóbb
úgyis összeborulnak. S hogy ne
legyen unalmas a „főszál”, mellette
készülődik egy másik történet, amelyben
Claudio, firenzei nemes ifjú (Rada
Bálint) beleszeret Leonato szépséges
lányába, Heróba (Ágoston
Katalin), a szereposztásban tévesen szerepel
unokahúgként. Ám megjelenik a rossz szellem a
történetben, Don Pedro herceg
(Simon Kornél)
fattyú öccse, János gróf (Vári-Kovács Péter),
aki fejébe veszi,
hogy megakadályozza ezt a házasságot, s minden ok
nélkül elhíreszteli Boracchio
(Mészáros András)
segítségével, hogy a menyasszony Hero,
esküvője előtti este
szobaablakából kinézve kacérkodott egy
férfival, s már régen nem lány, annyi
szeretője volt, számát se tudja. A rágalom
célt ér, Claudio a másnapi esküvőn
megalázza menyasszonyát, mindenki előtt
megszégyeníti, erkölcstelen élettel
vádolva Herót. Az ártatlan lány szinte
megnémul, elájul, övéi azt javasolják,
keltsék holt hírét, míg jobb idők
jönnek, vádolója érezzen lelkiismeret
furdalást.
E
látszólag bonyolult konfliktust az alkalmilag
verbuvált rendfenntartók oldják
meg, vagy inkább bogozzák még jobban össze
Lasponya (Magyar Attila)
nyomozásával.
A „polgárőr” szerepben tetszelgő Lasponya oly
tömény butaságról tesz
tanúbizonyságot, hogy a letartóztatott tanú
inkább bevallja, hogy pénzért
udvarolt egy ledér hölgynek, Margitnak, s a jelenet
olybá tűnt, mintha Hero
ablaka alatt társalogtak volna. A casus belli
kirobbantója János gróf, Don
Pedro herceg fattyú öccse. A gróf, aljas tette
után eltűnik a városból, a
vígjáték végén halljuk, hogy valahol
elfogták. A bugyuta mesteremberek csapata,
az ok nélküli rágalomhadjárat és annak
rövidtávú megoldása ismerős más
Shakespeare vígjátékokból
(Szentivánéji álom, Szeget szeggel, Minden
jó, ha a
vége jó stb.), kérdés, hogy a
rendezés mit kezd vele.
Nos,
Puskás Tamás rendezése a mesebeli édenkert
egy piciny részletét varázsolja
elénk a pálmafákkal és zöld
levélkompozíciókkal, virággal kirakott kapu
látványával (díszlet: Horesnyi Balázs), a
szereplők mindegyike időtlen
ruhadarabokat ölt magára, konkrét
azonosítható jelmez csupán Hero fehér
esküvői
ruhája, Antonia nővér (Szabó
Éva) apácaruhája és az eskető pap (Szirtes Balázs)
barátcsuhája
(jelmez: Rátkai Erzsi).
De a kis édenkert kevésnek bizonyul a két
és fél órás
játék cipelésére. Vizes dézsa
és bújócskára szolgáló bokrok
a humorkeltés
kellékei. A vígjáték gyengéje, hogy
Beatrice és Benedek virtuóz, szellemes
szerepén kívül a többi szereplő
vértelen, kissé erőltetett figura, a polgárőr
csapat tagjai önálló egységet alkotnak,
akárhol felléphetnének
magánszámként.
Ez a rendezés nem tud harmóniát teremteni,
megoldani, hogy vérrel teli, igazi
figura legyen minden szereplő. Ahhoz valami elementáris
lendülettel, tűzzel
kellene rendelkeznie a koncepciónak, volt már ilyen
előadás a közelmúltban is
(Vígszínház 2007), itt most nem volt meg. Gyorsan
rövidre zárták a tévedést,
majd mindannyian napirendre tértek a dolgok felett.
Pokorny
Lia elemében volt dacos, öntudatos szerelmes
hölgyként, kiválóan éreztette,
hogy aki őt elveszi feleségül, annak viselnie kell Beatrice
nyakasságát,
cserfes voltát, amire csak egy szerelmes férfi
képes. Schmied Zoltán – bár
kissé fiatal Benedek – méltó párja,
cseppet sem ijed meg szerelme eszességétől,
mintha épp ezért szeretné szíve
választottját. Papp
János kétségbeesett,
őrjöngő apát játszik hitelesen, Ágoston
Katalin nagyon is naiv és
tapasztalatlan leányzót, tapasztalatlansága
színészi teljesítményére is
jellemző, szépsége, filigrán alakja lehengerlőbb
volt, mint játéka. Rada Bálint
hősszerelmesként keveset nyújtott, inkább
hangerejével próbált hatni, nem
meggyőzően. A kisebb szerepekben Magyar
Attila tűnt a legjobbnak, az idegen
szavak összecserélésével remek komikus
hatást ért el a közönség
körében. Simon
Kornél, Vári-Kovács Péter, Szabó
Éva, Borbás Gabi, Cserna Antal, Mészáros
András, Szirtes Balázs, Sáfár Kovács
Zsolt játéka volt még élvezetes.
Dramaturg: Baráthy György,
koreográfus: Jaross-Giorgi
Viktória, szcenikus:
Barkovics Zoltán,
zenei szerkesztő: Fekete Mari.
(Természetesen
azért igen jól szórakoztunk,
különösen, hogy kétszer is megszólalt
egy-egy
mobiltelefon a nézőtéren, s találgattuk, vajon ez
is része-e az előadásnak?
Hamar kiderült, hogy nem része. A színészek
megvárták, míg az illető rájön,
őmiatta állt meg a játék a színpadon,
míg kikapcsolta a készüléket.)
Budapest,
2015. december 6.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
