Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

FAUST I–II

Katona József Színház

Mindenféle bajunk van a Fausttal. Elsősorban viszonylag kevesen ismerik, azt gondolom. Mélységeiben még kevesebben, hiszen olvasmánynak is nehéz. A Jékely-Kálnoky féle fordítás egy lépéssel közelebb hozta, a mostani Márton László féle még egy lépéssel közelebb. Színpadra állítása pedig mindig nagy kihívás, többféle okból is. Mostani rendezésben a sok játékos rím-megoldást (kínrím?) is a közönség hálásan honorálja.

A Katona József Színház két estén játssza, az írott változatnak megfelelően elválasztva.

A Faust I-ben (két részben játsszák), amikor felhúzzák a függönyt, toronyszerűen egymásra rakott dossziékat (könyveket? tudományt?) látunk, és várjuk, várjuk, hol lesz a teteje, de a torony az égig ér. Utána meg azt várjuk, mikor omlik le?! – és lám, rövid csend után valóban leomlik. Ezt követi Faust monológja – a nézőtérről egy darabig…

A mélységes csenddel később is szembetaláljuk magunkat néhányszor.

A könyvtornyot leszámítva az első részben a színpad üres, a háttérben egy fura üveges szekrény, előtte meg egy hosszú asztal áll keresztben. A második részben a színpadot leginkább a lány, Margaréta (Mészáros Blanka) fehér ágya uralja, később a börtön hangulatához nem is kell díszlet.

Faust (Máté Gábor) itt testes, idősebb – hatvanas – férfi, tanár, aki beleunt a sok tudományba, mást keres, az „életet” talán. Élete nagy kérdéseit még? nem tudta megoldani a mindenféle jeles tudományok segítségével. Túlfeszített agya lázadt fel? – az élet – szerelem, ösztönök, nőcsábítás iránt? A szellemmel szemben a tett – a szaporodás… (de itt még csak a nőcsábításig jut el, a meghalt gyerekről nem is tudott).

Nehezen érthető a sok szöveg amúgy is, és nem minden hallik el hátra. A nézőtér többszöri megvilágításával is igyekeznek a figyelmet fenntartani… Goethe rejtett és kevésbé rejtett kor-utalásai, kritikái ma már kevésbé tudnak érvényesülni (a fordítások rengeteg Jegyzetet tartalmaznak a német mondavilágról, a görög mitológiai alakokról, a rengeteg utalásról, szófordulatról, Goethe korabeli irodalmi-politikai viták szereplőiről, melyek ma már valóban távol állnak tőlünk.)

Az első szellemidézéskor a taszító külsejű, ruházatú takarítónő képében jelenik meg az Ősanya… Valamivel később még taszítóbb az ál-bozontjával a kissé széthúzott köpenye alatt (Monori Lili).

Mephistopheles (Kulka János) emlékezetesen jön be – előbb a hátsó széksorok támláján végigmegy kutyaként, aztán eltűnik, ebként alig látjuk, megjelenik emberként – jellegzetes világosabb kék, elegáns öltönyébe a színen öltözik át, megtartva a bohóc? élénk, felemás színű zokniját.

A fiúkórus (Szirének/ Angyalok kórusa) többször is szerepel, előbb égő gyertyák előtt énekelve elvonulnak – lehet álom, felidézve Faust gyerekkorát is akár; élvezzük a játékosságot benne. A gyerekek később a ledőlt könyvtorony könyveit hordják ki, dobják le a nézőtér első sorába, aztán üldögélnek ott egy kicsit; a legvégén a hosszú terített asztalnál eszegetnek ők is (akár „zsúr”-nak is nevezhetnénk, holott távol áll ettől).

A női kórus tagjai (Magamnál Jobban Kórus, kórusvezető Incze Zsóka) a nézőtér két oldalán állnak, amíg énekelnek felemelőn, magas színvonalon.

Egy fehér ruhás lány a nézők között, középtájt üldögél, a felgyújtott nézőtéri fényben innen megy ki, hogy aztán a második részben megjelenjen a színpadon mint Margaréta.

Itt sem derül ki, miért is szeret bele a lány az idős tanárba, aki nem sokat udvarol neki – csak az ajándékok miatt? – annyira, hogy elaltatja anyját a kapott cseppekkel – mielőtt megkérdezi, nem halálos-e, amiből sejthetjük, hogy de igen, halálos – a lány nagyon akarja, hogy a férfival legyen, fiatal kora ellenére – vagy tán épp ezért, ő még kíváncsi, játékos, ahogy nekikészül a „nász”-nak. A nyílt színen az aktusuk (szándékosan, persze) finoman szólva nem túl felemelő, a lány azonban utána is révületben van még, míg Faust felöltözik, és elmegy. Neki mégsem jelentett az egész semmit. Valós alapú Mephistopheles kérdése: mennyit segített ő maga ebben az egészben, a lány érzékeinek fellobbantásában? Mephistopheles itt amúgy sem túl gonosz.

Az előadás elején Wagner (Keresztes Tamás), később a Diák (Dér Zsolt e.h.) párbeszédét élvezhetjük Fausttal, illetve Mephistophelesszel. Az előadás végén pedig pici, de fontos szerepekben Bán János (Proktofantazmista), Haumann Péter (Miniszter/Ellenzéki) jelennek meg. Emlékezetes Nagy Ervin is mint Kanmajom jellegzetes jelmezével, tetoválásaival (Bálint és Konferanszié is egyben.).

Margaréta alakítása pályakezdő létére is kiváló, plasztikus, hiteles. Neki élettörténete is van meghalt húgával, anyjával, katona bátyjával. Olykor megrendítő, különösen a börtönben, szerelmi tébolyában, őrületében.

Az itt sem derül ki, Faust honnan tudja meg, hogy Margaréta börtönben van. Azt sem lehet tudni, hogy Faust tudta-e, hogy halálos az altató. A megfojtott gyerekről sem tudhat, pedig talán éppen a gyerek adna értelmet további életének – ha érdekelte volna.

Számos más kérdés is felmerülhet bennünk, pl. a lány a szeretkezés után vajon tényleg megfojtja a takaróval a bátyját? Vagy csak megmutatkoznak indulatai, asszociálhatunk később újszülött gyermekének meggyilkolására?

A forgószínpad használata tovább erősíti a hatásokat.

 

Aztán beülünk a második kétszer 1 órára (Faust II.) Vajon…?

Már a színpadkép is alapvetően más: világos, óriási szoba (szintén Faust nappalija), baloldalt felfelé, a mennyezet egy részét is alkotó üvegablakokkal, a másik oldalon galéria, tele lomokkal, hátrafelé „előszoba”, ahova nagy üvegajtók nyílnak… elöl pedig polgári berendezés öblös fotelokkal, az ablak alatt íróasztallal. És főleg egy óriási ágy szintén inkább baloldalt, ahova lépcsőkön lehet feljutni. Mögötte pedig egy fürdőszoba, az ajtón keresztül éppen az ócska WC-re látni (ahova el lehet vonulni, vagy akár trónként is működhet). El ne feledkezzünk a galéria alatti konyháról, a tűzhelyről, amelybe igazi gázt vezettek, igazi tűzön igazi piros lábosban fő majd valami… és a galéria mögött látunk egy felénk nyitott ütött-kopott fürdőszobát fürdőkáddal, zuhanyozóval (a kellő pillanatban víz is folyik belőle).

Nagyjából a fürdőszobával szemben, az előszobában a nagy cserépkályha, aminek a tetejére ülni is lehet, de főleg az ajtaján keresztül eltűnni innen valahová, mesebeli tájra…

Ahol ennyire összetett a díszlet, ott nehéz figyelni az egyes mozzanatokra, különösen a hagymapirítás jellegzetes szagával megküzdve. Hol megpróbálkozunk a megértéssel, hol csak belemerülünk a játékba. Ilyenkor járunk a legjobban, hiszen kétszer 1 órába sűríteni 5 felvonást egyszerűen lehetetlen. Kaphatnánk, úgymond, illusztrációt is, de szerencsére nem azt kapunk, hanem egy sokszínű, sokszálú, sokszereplős, fura-meseszerű történetet griffel, szfinxszel, delfinnel és sok más féle emberalakkal. Nem is tudhatjuk igazából, ki mikor milyen alakot játszik, de végtére itt nem is fontos.

Akkor mi fontos?

Például, hogy Faust és Heléna (Bodnár Erika) fia, Euphórion (Keresztes Tamás), miközben látványosan kitörni készül, itt nem repülés közben hal meg Ikaruszként, hanem egyetlen pillanat alatt agyoncsapja az áram. Elég kiábrándító. Halála után Faust összerámol a szobában, amíg Heléna egy emberi hosszú sikollyal fel nem lázad ellene – és otthagyja Faustot.

Homunculus a motoros sisakban szinte elvész, játékossága azért olykor üdítő (Tóth Anita).

A pénz hatalmáról kevés gesztust kapunk, de az „ül”. Haumann Péter monológjában képet alkothatunk egy csatáról (ha sikerül kellően elképzelnünk). Vagy igencsak megrendítő a két „öreg”, Philemon és Baucis (Keresztes Tamás, Bodnár Erika) összetartozása, majd kiűzése a hajlékból, a viskó felgyújtása (a piros lábosban addig fövő étel – olaj – itt nyer igazi értelmet). Nem kevésbé érdektelen (vagy hatástalan) az érsek megjelenése és követelése, szinte kifosztja a császárt a csata után.

És Faust? Megtalálja, amit keresett? Túl nagy hangsúlyt nem kaphat a szabadságvágya, mint ahogy Goethe is csak néhány sor erejéig mondja ki élete legfőbb eszményét.

A második rész igazi főszereplője azonban természetesen Mefisztó (itt Mephistopheles). Az elején, míg Faust alszik az óriási ágyon, hangsúlyosan keresi meg vérrel aláírt szerződését Fausttal. Faustot azután szolgálja jól-rosszul – hiszen emberi alak emberi vonásokkal –, Faust halála nem rendíti meg, annál inkább az a tény, hogy az angyalok közé kerül. Ezzel őt kisemmizték! Neki mi marad? Őt átverték! És a díszletet bontó munkások még a ruhájára is igényt tartanak: ott marad egyetlen alsónadrágban a színpad közepén, a már amúgy is csupasz színpadon (a második részben eleve nincs berendezés, csak a falakat látjuk), lábán a felemás színű élénk zoknival, és egy lábon forogva táncol… egyedül. Amíg le nem megy a függöny.

Kell nekünk „a” Faust? Miért ne kellene? Ez a Faust? Ha Schilling Árpád birkózik éppen a rendezéssel, akkor az övé is kell. Korábban a bukásról is írtak – nos, ez a legkevésbé sem tűnt fel. Sajátos feldolgozás, kétségtelen – de szinte mindegyik Faust-feldolgozás sajátos. Mert nemigen lehet másmilyen. Máté Gábor és Kulka János együtt-játékét kihagyni pedig nagy vétek lett volna.

Dramaturg: Bíró Bence (feltehetően akadt elég munkája). Díszlet, jelmez: Ágh Márton. Zeneszerző (sok nagyon szépet hallhatunk e téren!): Dargay Marcell.

Goethét korábban sem szerette mindenki. Attól még szellemi teljesítménye nem lesz kevesebb.

Budapest, 2015. október 17.


Györgypál Katalin


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©