Az Orlai
Produkció újabb gyöngyszeme az Aranytó. Igen, tudjuk,
kicsit érzelmes, kicsit –
vagy inkább jobban – derűs, inkább optimista az
élet jól érzékelhető múlása
ellenére. És mi pont ezért szeretjük.
Ráadásul
Gálffi László
rendezte, aki nem rendez túl sokat. Zöldi Gergely
fordításában
láthatjuk (Szentendrén már többen
láthatták nyáron is).
Szívesen
elidőznénk mi is abban a nyaralóban, ahova
megérkezik a Thayer házaspár, a
morgós Norman (Benedek
Miklós) és az aggódó,
gondoskodó Ethel (Vári
Éva). Már
előtte halljuk a búvármadarak – Norman szerint
„csak” vöcskök – hangját, Ethel
tán még a szavukat is érti. Gyorsan kiderül
Norman feledékenysége, szinte
állandó rosszkedve. Talán az utolsó
nyarukra érkeztek ide, ahol 48 nyarat
eltöltöttek már, átláthatunk mi is a
nagy kék tóra a hatalmas üvegablakon.
Arra is
gyorsan fény derül, hogy valami gond lappang a
háttérben. Lányuk igen ritkán
látogatja őket, és nemcsak azért, mert
elvált. Az unoka hiányzik… de a lányuk
már elmúlt 40 éves. Egyébként
tehetséges, de apja miatt mégsem művész lett,
„csak” reklámgrafikus. Berendezkednek egy
újabb kettesben töltött nyárra,
amikor befut Chelsea levele: apja 75.
születésnapjára ideutazik. De nem
egyedül, egy fogorvossal. Barátjával. Ez is
újdonság számukra, az apa minden
korábbi udvarlót elűzött lánya mellől. Most
Európába készülnek, odafelé
ugornának be apját köszönteni. Az apa persze
csak morog a maga módján, Ethel
már előre békítgeti.
Megérkeznek
Chelsea-ék, apja máris piszkálja
lányát. Chelsea (Bertalan
Ágnes) előbb egy
kamasz fiút mutat be: Billyt (Bábel
Vilmos). Az ifjabb Bill Rayt. Aztán bejön
Bill is, szimpatikus „laza” férfi, Billy apja (Vasvári Csaba). Az apa előbb
vele is morog, piszkálódik,
„kóstolgatja” – ez a természete. Vagy
legalább is
ezt hihetjük. A fogorvos aztán kikéri
magának, az apa megenyhül. Alig hisszük
el: Norman az első szóra abba is belemegy, hogy itt
hagyják a fiút egy hónapra,
amíg ők Európába utaznak. A fiú eddig az
anyjánál élt, ideje, hogy némi
férfi-nevelést kapjon.
A
fiatalok elutaznak, Billy marad. És lassacskán
összeszoknak a nyugalmazott
egyetemi tanárral. Összehozza őket a horgászat, meg
főleg közben a
beszélgetések, a lányokról, „nőkről”
elsősorban. Norman szókincse bővül. A fiú is kezd
felengedni, otthon kezdi érezni magát a tó
mellett, a szabadban. Horgászni is
megtanul, annyira, hogy együtt kifogják Waltert, az
évek óta keresett óriási
pisztrángot. Igaz, aztán visszadobják a
tóba, hadd éljen még.
Olyan
gyorsan eltelt az idő, hogy váratlannak érzik
lányuk visszaérkezését. Chelsea
vidám, még felszabadultabb: összeházasodtak
Billel Európában, Brüsszelben…
Anyjának elárulja, hogy már újra festeni
kezdett, hiszen tehetséges (volt), de
apja ezt sem ismerte el soha, mint ahogy a hátra szaltót
is számon kérte rajta,
ami sohasem sikerült kislánykorában. Pedig annyira
szeretné, ha javulna a
viszonyuk az apjával, erre azonban nem lát semmi
reményt.
Amikor
érzékeli, hogy Billy és Norman viszonya az 50
évnyi korkülönbség ellenére is
mennyire jó és felszabadult, és a
férjével hármasban mennyire jól
játszanak,
végképp elkeseredik. Vele miért nem? Anyja kezdi
magyarázni: apja
előrehaladottabb kora erre is részben választ adhat.
És Chelsea nem kutatja
tovább az okokat: nagy levetőt vesz, és egyszerűen
beszél apjával. Néhány szó
után apja megváltozik. Kiderül, hogy megőrizte
lánya kislánykorában készített
egyik jó rajzát, most odaadja a lánynak…
és megdicséri a képet. Ennyi év
után.
Sőt, hátra szaltó nélkül is elfogadja
végre a lányát, aki először
szólítja
apjának Normant. Miért csak most? Vajon ha nem maradt
volna velük Billy, akkor
is ilyen gyorsan megenyhült volna az apja?
Egyáltalában, miért kellett
megenyhülnie? Hiszen lánya nem vétett ellene soha.
De most Chelsea végre magára
talált, újra férjhez ment, újra fest,
és saját maga elhitte, hogy igenis
változhat a viszonya apjához. És Norman is
belátta, hogy nem muszáj mindig
morognia, a világ mégsem olyan borzasztó
hely…
A
házaspár a fiúval elutazik, Normanék is
indulnának – ha nem lenne váratlanul
rosszul a férfi. De rosszul lesz… Aztán minden
szépen rendbe jön, elvégre ez
vígjáték.
Elutaznak
végül ők is, de most már azzal a tudattal, hogy
visszajönnek jövőre, hiszen
dolguk van még itt a tónál, Billyvel.
A
búvármadarak búcsúztatják őket. Ők
itt maradnak.
Az élet
lehet, hogy nem (mindig) tökéletes, de azért
kibírható. Sokszor ennyi is elég.
Jelmez:
Tordai Hajnal,
díszlet: Csanádi Judit.
Producer:
Orlai Tibor.
Budapest,
2015. október 14.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
