Szép
és új hagyománnyá válik, hogy minden
szeptemberben a Thália Színház ad otthont a
vidéki színházak bemutatkozása
számára, így téve lehetővé, hogy a
budapestiek is láthassanak egy-egy darabot
a legutóbbi évad műsorából, leutazás
nélkül. Idén két előadást volt
alkalmam megtekinteni a kínálatból, egyik a
„Közellenség” a nagyszínpadon, a
másik Vaclav Havel
két egyfelvonásosa a Thália
Új Stúdióban.
Tasnádi István „Közellenség” c.
drámája a
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
előadásában volt látható Sztarenki Pál
rendezésében. A cím nem utal a dráma
eredetére, pedig nagyon is ismert és sokat
játszott történetről van szó. Kohlhaas
Mihály tragédiáját először Heinrich
von
Kleist írta meg 1808-ban, de ő is régebbi szerzőktől
merített. Legismertebb
feldolgozása Sütő Andrástól származik,
aki „Egy lócsiszár
virágvasárnapja”
címmel írta meg saját változatát. A
mű témája korokon átívelő, ezért
lett az
egyik legnépszerűbb alaptörténet. A
törvény nem védi meg a polgárt a hatalom
„packázásaitól”, a főhős a rajta esett
sérelmet önbíráskodással torolja meg,
ez
azonban a végzetét okozza, hisz egyszerre ő válik
lázadóvá, városokat pusztít,
ártatlanok halálát okozza.
Tasnádi
újrafeldolgozása nem a korszakot
hozta közelebb hozzánk (16. században
játszódik), hanem a nézőpontot
változtatta meg. Az eseményeket Kohlhaas két
elkobzott lovának szemszögéből
láttatja, így a lovak főszerepet játszanak,
nemcsak beszélnek, hanem a tánc és
a pantomim segítségével mozdítják elő a mondanivaló
kibontakozását. A szöveg
a lényegre koncentrál, lecsupaszít
minden mellékszálat, a rendezés ezt a
sűrítést segíti a tényleges vagy
szimbolikus akcióra koncentrálással. A lovakat
játszó színészek (Madák
Zsuzsanna, Barsi Márton) mozgása remekül
összehangolt és magas színvonalú,
cselekményt, érzelmeket egyaránt kifejeznek. Farkas Ignác hosszú,
ősz hajával
tekintélyt parancsoló figurát alkot Kohlhaas
Mihály alakításakor, sugallja az
erőt, magabiztosságot, csak a legvégén
bizonytalanodik el, Luther kioktatása
után. Ellensége, ellenfele a Tronkai Vencel, a
hozzá képest fiatal uraság
(Mihály Péter),
hangsúlyozottan elpuhult, léha, éretlen figura,
aki átgázol
mindenkin, érdekei szerint. A várnagy és
Nagelschmidt szerepében Kiss
Ernő hoz
démoni gonoszságú alakokat, ellenszenves szerepben
látjuk Bellus Attilát
a
választófejedelem szerepében és Urházy Gábor
Lászlót kancellárként. Balogh
Tamás Lutherként pengeélen táncol
egy tekintélyt parancsoló
vallásalapító és az
ügyeletes bohóc megformálása
között. Komikus játéka többször
megnevetteti a
közönséget. Kohlhaas felesége, Lisbeth
alakítójaként Kátai
Kinga finom szépségű
szerelmes asszony megformálása elbűvölő volt.
Összességében
elmondható, hogy tartalmilag
nem, de formailag, új aspektusból szemléli a
szerző, rendező és a dramaturg
(Madák Zsuzsanna) a
nyilvánvaló „jogtiprás állami
szinten” esetét. A próza és a
tánc mellett zenei aláfestés és
énekes magánszám is kíséri a
színpadra állítást
(zenei vezető: Máriás
Zsolt), állandó színpadi zenészek
játsszák a sokszor
félelmet keltő aláfestő zenét. A lovak
mozgását (és a többiekét is) Gergye
Krisztián koreografálta, díszlettervező: Mészáros Tibor,
jelmeztervező: Cselényi
Nóra.
A
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház jól
vizsgázott.
*
A
Thália Színház „Új
Stúdió” nevű kisterme adott helyet Vaclav Havel
két egyfelvonásosának.
Az „Audiencia” és a „Vernisszázs”
különálló művek, de közös bennük
az azonos
főszereplő – Ferdinand – figurája. Nem titkoltan ő
maga az író, az 1970-es évek
mellőzésének, politikai megtorlásainak
idejében, amikor hónapokig a sörgyárban
dolgozott fizikai munkásként. Ez a személyes
élmény ihlette az első művet.
Az
„Audiencia”
sörmestere raportra hívja az
új segédmunkást, aki
söröshordókat gurít, esetenként
görget a gyár pincéjében.
Az elnémított írót a gyár megtűri a
többi munkás közt, a sörmester pedig büszke
rá, hogy tőle függ a fiatalember sorsa, jövője. A
sörmester enyhén primitív
lénye a mértéktelen sörivásban, a
kérdések többszöri
ismétlésében mutatkozik
meg, végül előhozakodik a kéréssel, amit
jóindulatáért elvár a szorongatott
helyzetben lévő Ferdinándtól: a kötelező
politikai jelentést megírhatná a
vizsgált személy maga, így mindenki jól
járna. A kínos helyzetben lévő
Ferdinánd kitér a válaszadás elől,
szerencsére a sörmester közben ájultan zuhan
a sörösládák közé, rövid
eszével lehet, el is felejti, ha felébred, mi
történt
közben.
Havel
a ’68 utáni politikai megtorlás
(=elhallgattatás) kicsiny epizódját
ábrázolja, nem a vesztes felkelők, hanem a
túlélő értelmiségi helyzetét alapul
véve szatírában, a fura helyzet
abszurditását mutatva be. Az író az
önmagáról való jelentéstétel
szokatlan
voltát még – mondhatni – némi
elnéző mosollyal képes fogadni, ám sokkal
gyilkosabb az irónia a „Vernisszázs”
életforma kritikájában. A
háromszemélyes
kamaradarab egy fiatal házaspár durva
viselkedéskultúrájáról szól,
akik
vendégül látott barátjukat –
Ferdinándot –, rá akarják
kényszeríteni ugyanarra a
sznob, „művészieskedő” lakberendezésre,
főzési divathóbortra, extrém szexuális
szokásokra, amiket ők felvettek, és kötelezőnek
tartanak mindenki számára. Pusztán
barátságból, mert csak jót akarnak,
lepocskondiázzák Ferdinánd távollévő
feleségét, aki maradi, és meg kéne
szabadulni tőle. A visszás helyzeteket itt
is a humor oldja fel, hisz a házaspár nevetséges
hóbortjai visszataszítóak
szemünkben, Ferdinándról viszont
lepörögnek a felkínált ajánlatok.
Igazán csak
akkor lesz dühös, amikor észreveszi, hogy
barátai lenézik őt sörgyári alantas
munkája miatt, életviteléről pedig hazug
információik vannak.
A
rendezés végül kimenekíti a főhőst a
házaspár lakásából, egy
animációs trükk segítségével
azt látjuk, hogy Michal és
Vera sokra tartott lakásberendezése megsemmisül.
Írói-rendezői
igazságszolgáltatásként fogható fel
a lakás és az életforma együttes
pusztulása.
Mindkét
egyfelvonásost Nagy
Péter István
rendezte, dramaturg: Sényi
Fanni, Díszlet: Radványi
Anna és Dian Bernadett.
Mindkét Ferdinándot Bakos-Kiss
Gábor alakította, bár túl fiatal a
szerephez,
kellő távolságtartással oldotta meg a figura
bemutatását, a humor is
érvényesült játékában. Benedek Gyula eljátssza,
hogy sörmestere foglalkozási
ártalomként lett ostoba, a sör vette el az
eszét. Kaszás
Mihály és
Huzella
Júlia állandó felizgatott állapotban
játsszák a sznob házaspárt, szinte
szikráznak a magas feszültségtől.
A
stúdió pici színpada a sörgyári
helyiség
számára ideális, mindössze
néhány sörösláda funkcionál
díszletként, az exkluzív
bútorral berendezett lakásnál
illúziótlan az a szegényes papírmasé
berendezés,
amiről el kell hinnünk, hogy valódi. Jobb lett volna
üres térben játszani.
A
Havel-egyfelvonásosokat a Váci Dunakanyar
Színház a Nemzeti Színházzal
közös produkcióban adta elő.
Budapest,
2015. szeptember 14.
Földesdy Gabriella