Huszti Péter
vitte színre Görgey
Gábor korábbról már jól
ismert, külföldön is nagy sikerrel játszott
vígjátékát, vagy inkább már
bohózatát. A gyerekjátékra utaló
cím komolyabb világba visz –
látszólag, hiszen
élet-halál kérdése forog fenn –
látszólag. Hiszen azt nem tudjuk, hogy a
„stukker” egyáltalában töltve van-e
– bár egy lövés a levegőbe valamikor
eldördül, meglehetős nagy robajjal.
Komámasszony nincs, egy pincébe
bezárva öt férfi viszont
van. A pince nem túl tágas, de nem is túl
szűkös, van benne néhány
szedett-vedett ülőalkalmatosság, köztük egy
hordó, meg egy romos karosszék. Van
asztal, meg kredenc, lehatárolja a magas
drótháló, ráaggatva mindenféle
kosár,
pár csizma, kisebb vájdling, miegymás. Fejük
fölött meg lóg egy óriási kulcs.
(Díszlettervező
szintén Huszti Péter) Hátul egy
zárt ajtó. És oldalt is egy ajtó, mint
kiderül, a toilette-toalett-WC-budi
– kinek hogy tetszik – ajtaja. Használata azonban
kiváltsághoz kötött: a
stukker mindenkori birtoklójának
kiváltsága. Az első felvonásban a pisztolyt
kizárólag Cuki úr, a börtönviselt,
primitív férfiú (Rékasi
Károly) szorongatja,
és terrorizálja vele a többi négyet.
Természetesen visszaél a hatalmával, miért
(pont ő) ne tenné? – ilyen a világ. Így
aztán a Méltóságos, valamikori katonatiszt
(Ujréti László)
„készséggel” elismeri, hogy Cuki úrnak
említésre méltó ősei
voltak – és csak neki, meg hogy van neki
„szellemi” valamije is, ezt az
értelmiségi Kiss (Fila
Balázs) kénytelen megerősíteni. Kiss
igyekszik a
„kultúrát” menteni, nem sok sikerrel,
Márton (Nemcsák
Károly mint
„dísz-paraszt”) viszont – a
többiekétől elütő ál-népi
öltözetében – a
„rezervátumot,”
faluját, ahol Iluskája, a mellyes lyány a
szeretője. Hamarosan Iluska Cuki úr
szeretője volt, és
most is (!) csak az ő szeretője – ennek
elismeréséhez nem
volt elég a pisztoly fenyegetése, inkább
mutatkozott hatásosnak egy hold zsíros
föld ígérete. No és K. Müller, a
„hatalom” készséges
kiszolgálója (Szerednyey
Béla)? – Kiszolgál, érvek és
ész nélkül. Bőrét menteni. Sőt,
felszolgál: Cuki
úrnak a főtt tésztával teli húslevest
– amiből a tésztát Cuki úr végül
kézzel
tudja csak kivenni –, meg csirkét, sőt bort is. Mindezt a
kredencből. A
többiek természetesen csupán nézik
„nótázva”, hiába terít meg
számukra is K.
Müllerünk.
Sok helyzeti komikum után a stukker a
földre kerül – és
megindul érte a harc.
A küzdelem kimenetelét,
gazdáinak változását a második
felvonás tárja elénk. Cuki úr a bojtos
sapkájában, most már a stukker
nélkül meghúzza magát, igyekszik
háttérben maradni, volt
alkalma megtanulni ezt a „hűvösön”
korábban. A térdnadrágos
Méltóságos, kezében a
pisztollyal, „konszolidációt”
hirdet,
ami nem áll másból, mint saját
hatalmaskodásából, a (rég)múlt
jelenbe hozásának
igyekezetéből. Apróságokért is
statáriumot tartana, lelövöldözné az
embereket,
de még a bolhát is, amely nem „nemzeti”. De
semmi nem tart örökké, az ő hatalma
sem – Márton kaparintja meg a stukkert. A kulcsot ő sem
akarja levenni, hogy kijussanak
(ahol már nem lenne stukkere, azaz hatalma), inkább
felszántatna minden
talpalatnyi helyet, beleértve a házak, városok
helyét, még a ballonkabátos Kiss
könyvtárát is,
lepkegyűjteményével együtt. De szerencsére
nem tud kiteljesedni ő sem, mert
Kisshez kerül a pisztoly. Na, most már jöhet a
kultúra! – gondolhatnánk. Persze,
nem jön. Kiss legalább annyira hatalomvágyó,
mint a többiek, bár K. Müller is
végre használhatja a „budit”.
Ám mégis csoda
történik: együtt leveszik végre a kulcsot,
ideje
kimenniük innen! – A kulcs azonban nem illik a zárba.
A stukker
még mindig ott hever a padlón, a közös
megegyezés abban a pillanatban érvényét
veszti, amikor kiderül, hogy zárva marad az ajtó
– és mi nem tudjuk meg, a pisztoly kinek
a kezébe kerül újra a zárt pincében.
Az is érdekelt volna, a bő
hosszúnadrágos K. Müller mit kezdene a stukkerral?
Az
ő kezébe azonban feltehetően továbbra sem fog
kerülni…
Jelmeztervező: Kovács
Yvette Alida.
Mi adja ma a darab sikerét? Talán
az (is), hogy minden egyes
néző beleképzelheti magát: ő vajon mit tenne, ha
hatalomhoz jutna akár egy
ilyen kis ál-közösségben is. Vagy nem.
A színészek minden esetre
igyekeznek kihasználni minden
helyzetkomikumot, szójátékot, butaságot,
rajtuk nem múlhat az előadás sikere.
Az előadásra amúgy igencsak
nehéz bejutni ma is.
Budapest,
2015. 02. 25.
Györgypál Katalin
♣
♣
♣
