Csak férfi szereplők játszanak a
darabban, nyolcan vannak.
Grusenyka és Kátya neve csak elhangzik
többször, ők nem szerepelnek. Dosztojevszkij azonos
című regényét Morcsányi
Géza dolgozta át színpadra, Valló
Péter rendezte.
A súlyos,
nyomasztó regény több
száz oldalon keresi a választ, vajon Fjodor Karamazov
négy fia közül melyiküknek
volt érdeke megölni apját? És, ha
érdeke volt, megtette-e? A lehetséges
elkövetők közül csak Aljosáról, a
szentéletű szerzetes kispapról jelenthetjük
ki teljes bizonyossággal, hogy ártatlan. A maradék
három fiú közül bármelyik
lehetett, hisz mindhármuknak rossz viszonya volt az
apával. A gyanú árnyéka a
legidősebb fiúra, Dmitrijre esik, őt le is
tartóztatják. Az otthon maradt
testvérek most azzal foglalkoznak, tényleg megölte-e
Dmitrij az apjukat, vagy
csak magára vállalja a tettet. Ki lehet-e őt
szabadítani börtönéből? Még az
ítélethozatal előtt sikerül vallatóra fogni a
beteges testű, és még inkább
zavart lelkű törvénytelen fiút, Szmergyakovot, aki
ugyan bevallja, hogy ő a
gyilkos, viszont testvérét, Ivánt vádolja
felbujtással. Iván, megtudván az
igazságot, saját, „házi”
ördögéhez fordul tanácsért. A
lelkiismereti ördög nem
ad tanácsot, azonban az ítélethirdetés
előtt Szmergyakov öngyilkosságot követ
el, őt már nem lehet számon kérni. Aljosa, aki
közben elvesztette vallási iránytűjét,
az öreg sztarecet, lemondásba,
önmegtartóztatásba menekül, Dmitrijt
húsz év
fegyházra ítélik, Iván megőrül.
A
cselekmény itt a színházban
csak a keret lenne ahhoz, hogy valami mondanivaló féle
süljön ki a néző
számára. Valló Péter rendezése
mintha ezt a szempontot ezúttal mellőzte volna.
Színészeit belekényszerítette egy picinyke
térbe (a színpad töredéke áll
rendelkezésre), ahol egy fából
épített hármas kapu áll két
ablakkal, előtte két
lépcső, és összesen két szék jelenik
meg a játéktérben, de használatuk eseti
(díszlet: Bagossy Levente).
Ennyi hely színpadi mozgás részére
elégtelen. A
jelenetek előtt pedig fent a magasban neonfeliratot olvashatunk, mi is
a
következő jelenet címe, helyszíne, mottója. A
színész mondja a szövegét, de
mozgást nem tud koordinálni hozzá, mert nincs
helye, így legfeljebb öklét
rázza, guggol, fetreng a földön, a
szerencsésebbek az ablakban is
megjelenhetnek egy rövidebb időre. A szűk hely lehet
szimbólum, filozófiai
kategória, egyéb, de momentán csak zavaró
mivoltát vagyunk kénytelenek
elszenvedni.
A regény
által vetített sötét
világ még csak átjön a rivaldán, de
mindaz, ami mögötte van, a lét kérdései,
a
„miért élünk?” problémája
(ezt ígéri a szórólap), a zsarnok apa
öntelt
viselkedésének magyarázata, Aljosa szerzetesi
kudarcélménye, mindez legfeljebb
a felszínen (vagy még ott sem) mutatja magát
Valló Péter rendezésében.
Gyanítom, hogy a „Karamazov”
megrendezésével volt koncepciója és
megfelelő
mondanivalója, de nem sikerült eljuttatni a
színészeken, díszleten keresztül a
nézőkhöz. Jellemformálásban legtovább
Dmitrij alakjában jutott, az ő lelki
megrendülése az egyik út az ember jobbá
válásához.
A rendezés
furcsaságaiból
következik a színészek felemás
teljesítménye. A mindig nagyszerű Gáspár Sándor
(Fjodor) nem tudja elhitetni, hogy ő az öreg Karamazov, aki
zsarnokság alatt
tartja fiait. Próbál gonosz, félelmetes lenni, ez
most nem megy. Adorjáni
Bálint (Dmitrij) jó választás erre
a szerepre, őt viszont kifejezetten
korlátozza a szűk tér, magas, atlétikus termete
miatt mindig attól fél, hogy
beleütközik valamibe, vagy összeütközik
valakivel. Szabó Kimmel
Tamás (Iván) az
őrültség látványos eszközeivel él
(reszkető kéz, szemforgatás, kiabálás),
hangdinamikával sokkal nehezebb lenne a belső
vívódást kifejezni. Rétfalvi
Tamás (Aljosa) szenvedő arckifejezéssel
járul hozzá a szentéletű fiatal
szerzetes alakjához. Az ő monológjával
zárul a darab, amikor elárulja nekünk,
nézőknek, hogy arcunkat nem felejti el (!). Jordán Tamás
(sztarec) egy átlag
öreg szerzetest alakít, pedig Dosztojevszkijnél ez a
figura különös hangsúlyt
és szerepet kap, épphogy nem olyan, mint a többiek.
Színpadi halála nem
megrendítő. Pál
András (Szmergyakov) maximálisan kidolgozta a
gyilkos
törvénytelen fiú bonyolult alakját,
egyéni ízt tudott hozni a figurába. Mindezt
végtagmozdulataival, fura testtartásával és
fojtott, elnyújtott beszédével éri
el. Kicsit magánszámként funkcionál a
darabban. Gazsó György
(Ördög) joviális
öregúr, semmi esetre sem ellenszenves, Bálint András (Nagy
inkvizítor) kellően
félelmetes, égőpiros papi ruhája igen jól
áll rajta.
Időnként a
háttérben megjelenik
egy-egy szereplő kivetített óriásméretű
arcképe, az arc felét viszont eltakarja
a hármas kapuoromzat (videó: Bálint Dániel). A
világításért Baumgartner Sándor
felel, a szomorú aláfestő zene felelőse ismeretlen.
Budapest, 2015. január 20.
Megjelent a Kláris 15/4.
számában
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣