Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

KARAMAZOV TESTVÉREK

Radnóti Színház

Csak férfi szereplők játszanak a darabban, nyolcan vannak. Grusenyka és Kátya neve csak elhangzik többször, ők nem szerepelnek. Dosztojevszkij azonos című regényét Morcsányi Géza dolgozta át színpadra, Valló Péter rendezte.

A súlyos, nyomasztó regény több száz oldalon keresi a választ, vajon Fjodor Karamazov négy fia közül melyiküknek volt érdeke megölni apját? És, ha érdeke volt, megtette-e? A lehetséges elkövetők közül csak Aljosáról, a szentéletű szerzetes kispapról jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy ártatlan. A maradék három fiú közül bármelyik lehetett, hisz mindhármuknak rossz viszonya volt az apával. A gyanú árnyéka a legidősebb fiúra, Dmitrijre esik, őt le is tartóztatják. Az otthon maradt testvérek most azzal foglalkoznak, tényleg megölte-e Dmitrij az apjukat, vagy csak magára vállalja a tettet. Ki lehet-e őt szabadítani börtönéből? Még az ítélethozatal előtt sikerül vallatóra fogni a beteges testű, és még inkább zavart lelkű törvénytelen fiút, Szmergyakovot, aki ugyan bevallja, hogy ő a gyilkos, viszont testvérét, Ivánt vádolja felbujtással. Iván, megtudván az igazságot, saját, „házi” ördögéhez fordul tanácsért. A lelkiismereti ördög nem ad tanácsot, azonban az ítélethirdetés előtt Szmergyakov öngyilkosságot követ el, őt már nem lehet számon kérni. Aljosa, aki közben elvesztette vallási iránytűjét, az öreg sztarecet, lemondásba, önmegtartóztatásba menekül, Dmitrijt húsz év fegyházra ítélik, Iván megőrül.

A cselekmény itt a színházban csak a keret lenne ahhoz, hogy valami mondanivaló féle süljön ki a néző számára. Valló Péter rendezése mintha ezt a szempontot ezúttal mellőzte volna. Színészeit belekényszerítette egy picinyke térbe (a színpad töredéke áll rendelkezésre), ahol egy fából épített hármas kapu áll két ablakkal, előtte két lépcső, és összesen két szék jelenik meg a játéktérben, de használatuk eseti (díszlet: Bagossy Levente). Ennyi hely színpadi mozgás részére elégtelen. A jelenetek előtt pedig fent a magasban neonfeliratot olvashatunk, mi is a következő jelenet címe, helyszíne, mottója. A színész mondja a szövegét, de mozgást nem tud koordinálni hozzá, mert nincs helye, így legfeljebb öklét rázza, guggol, fetreng a földön, a szerencsésebbek az ablakban is megjelenhetnek egy rövidebb időre. A szűk hely lehet szimbólum, filozófiai kategória, egyéb, de momentán csak zavaró mivoltát vagyunk kénytelenek elszenvedni.

A regény által vetített sötét világ még csak átjön a rivaldán, de mindaz, ami mögötte van, a lét kérdései, a „miért élünk?” problémája (ezt ígéri a szórólap), a zsarnok apa öntelt viselkedésének magyarázata, Aljosa szerzetesi kudarcélménye, mindez legfeljebb a felszínen (vagy még ott sem) mutatja magát Valló Péter rendezésében. Gyanítom, hogy a „Karamazov” megrendezésével volt koncepciója és megfelelő mondanivalója, de nem sikerült eljuttatni a színészeken, díszleten keresztül a nézőkhöz. Jellemformálásban legtovább Dmitrij alakjában jutott, az ő lelki megrendülése az egyik út az ember jobbá válásához.

A rendezés furcsaságaiból következik a színészek felemás teljesítménye. A mindig nagyszerű Gáspár Sándor (Fjodor) nem tudja elhitetni, hogy ő az öreg Karamazov, aki zsarnokság alatt tartja fiait. Próbál gonosz, félelmetes lenni, ez most nem megy. Adorjáni Bálint (Dmitrij) jó választás erre a szerepre, őt viszont kifejezetten korlátozza a szűk tér, magas, atlétikus termete miatt mindig attól fél, hogy beleütközik valamibe, vagy összeütközik valakivel. Szabó Kimmel Tamás (Iván) az őrültség látványos eszközeivel él (reszkető kéz, szemforgatás, kiabálás), hangdinamikával sokkal nehezebb lenne a belső vívódást kifejezni. Rétfalvi Tamás (Aljosa) szenvedő arckifejezéssel járul hozzá a szentéletű fiatal szerzetes alakjához. Az ő monológjával zárul a darab, amikor elárulja nekünk, nézőknek, hogy arcunkat nem felejti el (!). Jordán Tamás (sztarec) egy átlag öreg szerzetest alakít, pedig Dosztojevszkijnél ez a figura különös hangsúlyt és szerepet kap, épphogy nem olyan, mint a többiek. Színpadi halála nem megrendítő. Pál András (Szmergyakov) maximálisan kidolgozta a gyilkos törvénytelen fiú bonyolult alakját, egyéni ízt tudott hozni a figurába. Mindezt végtagmozdulataival, fura testtartásával és fojtott, elnyújtott beszédével éri el. Kicsit magánszámként funkcionál a darabban. Gazsó György (Ördög) joviális öregúr, semmi esetre sem ellenszenves, Bálint András (Nagy inkvizítor) kellően félelmetes, égőpiros papi ruhája igen jól áll rajta.

Időnként a háttérben megjelenik egy-egy szereplő kivetített óriásméretű arcképe, az arc felét viszont eltakarja a hármas kapuoromzat (videó: Bálint Dániel). A világításért Baumgartner Sándor felel, a szomorú aláfestő zene felelőse ismeretlen.

Budapest, 2015. január 20. 

Megjelent a Kláris 15/4. számában

 

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©