A
nem annyira közismertnek számító Bánffy Miklós A Nagyúr
c.
drámája alapján állította
színpadra Vidnyánszky
Attila a hunok királyának
(nagyúrnak), főként halálának
történetét (453-ban). Attila hun király
alakja
leginkább mint Isten ostora szokott megjelenni
képzeletünkben, olykor
meglehetősen elszakadva a lehetséges
valóságtól. Mint tudjuk, 418-ban az akkor
tizenkét
éves Attilát gyermekfogolyként Honorius
császár római udvarába küldték,
így az
ott szerzett tudása alapján sem lehetne a
pejoratív „barbár” jelzővel illetni,
műveletlennek tartani. Bölcs és kedvelt
vezérként is sokan jellemezték. Az
alakja köré fonódott sokféle legenda
kiváló lehetőséget nyújt belelátni
azt,
amit az író és/vagy rendező beleláttatni
szeretne.
Az előadás a Nemzeti hatalmas
színpadán kerül a nézők elé
úgy, hogy a nézők körülveszik a
forgószínpadot és körülötte a
még néhány
méternyi játékteret. A nézők száma
így erősen lecsökken, de valóban szinte
testközelből figyelheti az események vad
kavargását, a számukra kissé idegen,
részben keleties, de mindenképpen régi és
szokatlan szertartásokat, mágiákat,
rituálékat, az akkori keleti és nyugati
kultúrák szembesülését,
kavarodását.
A színpad hatalmas fa korongja a
nyújtott körben csaknem mindig
forog – hajtják oldalról, hajtják olykor
felülről. Lehet ló – egyik pontján
óriási kereket szereltek rá, amely nem forog,
tetején egy nyereggel,
átellenben viszont óriási forgó
kerék van. Az emelvény lehet akár szekér
is,
vagy Attila palotájának nászéjszakás
terme (ágyasháza).
Attilát sokáig nem látjuk,
hatalma csúcsán éppen ismét úton
van – annál többet beszélnek
hadjáratairól, rémtetteiről, vagy éppen
alacsony
termetéről (!) és félelmetes tekintetéről.
Megismerünk tömjénfüstölő
Püspököt
(Szatory Dávid),
furfangos bizánci követet (Euthymos, archmandrita – Reviczky
Gábor), Főtáltost (Olt Tamás), vagy
eltökélt, az alávetettséget nehezen tűrő
gót
harcost (Ataulf – Fehér
Tibor), és megismerjük az agancsokból
tákolt, mégis
erőt sugárzó trónszék
dobálásával haragját többször
kimutató, nyers erejű
Beriket (Horváth Lajos
Ottó), no meg az engedély nélküli
portyázásból hazatért
Kurkutot (az oguzok kánja – Farkas Dénes) is, aki
elrabolta többek közt a
szépséges Mikolt gót hercegnőt (Trokán Anna m.v.)
kísérőjével, Eirénével, a
lányt féltő zárdafőnök asszonnyal (Bánsági Ildikó)
együtt. Mikolt szépsége,
fiatalsága, no meg származása révén
rabul ejti Berik gót herceget is, aki nem
holmi rabként, hanem rangos vendégként fogadja a
hercegnőt, és szeretné elrejteni
a rettegett Attila szeme elől.
Egyezkednek – jó hun
szokások szerint –
váltságdíjról a
hercegnőért, mindenhol kincs, pénz, vagyon kerül
szóba Attila háta mögött, vagy
még jobb volna akár megölni a rettegett,
hódító nagyurat. Aki, mint hírlik, nem
tudja befejezni hadjáratát, Róma előtt
visszafordult, hamarabb, mint várták.
Mikolt gyűlöli a hunok
királyát, aki lemészároltatta
népét
és szüleit. Korábbról ismeri már a
férfit: látta a monostor ablakából,
és
hajtűjével meg is ölte Attila elfogott
„királyi” solymát. Ennek plasztikus
felidézése előrevetíti már a
gyilkosság árnyát. Most, rabként, Mikolt
nem
ismerheti előre sorsát, Kurkut nem bánik vele
korábbi rangjához méltóan,
erre csak Kurkutnak Berikkel való összetűzése
után számíthat.
És megjelenik Attila (Mátray László
m.v.). Erről a férfiról
nehéz elképzelnünk, hogy vérszomjas
vérengzéseket hajtatott végre, népeket
irtatott ki, bár megjelenése kissé szilaj,
fenséges. A lány szépsége azonnal megfogja
őt is, hiába rejtenék el, szeme elé kerül.
Később Mikolt – most már konkrét
bosszútervtől hajtva – elfogadja Attila vacsora
meghívását. Ő az egyetlen, aki
nem fél a férfitól. A vacsora baljósan
ér véget, az összeesküvés
meghiúsul, a
lány tehetetlen. Meggyilkolt hírnökük
kipreparált koponyája a kincsekkel,
aranypénzekkel eléggé mellbevágó: a
hunok királya mindig mindent tud, előtte
nincs titok.
„Készülj, menyasszony!”
– e kissé fenyegető „varázsszavak”
elhangzása után egy másik világba
csöppenünk, Attila és Mikolt intim terébe. Ezt
előkészítik a korabeli hosszas rituálé,
menyasszony-öltöztetés, Attila szemének
bekötése, forgatások, majd kiürül Attila
palotája, még a szolgákat is elküldi,
megszűnik minden zaj és kavargás. Mikolt nem
közömbös Attila iránt: mélységesen
gyűlöli. Egymásba fonódásuk az
óriási bíborszínű takaró alatt
Attila
megszúrásával ér véget. A hajtű
mérgezett, Attila halála elkerülhetetlen, de
kiderül az is, hogy Mikolt szereti őt, tudván tudva, hogy
közel a férfi halála.
Aki természetesen nemhogy nem alacsony termetű, de kifejezetten
daliás… a
legendát fokozva. Attila nem haragszik a lányra,
amiért megmérgezte, sőt,
mintha eleve is a halálra készült volna, megszerezve
legutolsó zsákmányát is. Lovára
ülve a felkelő Napba kapaszkodik. Ezek a férfiak –
amilyen a hun vezér is – szeretni
nem képesek, őket a nagyság, a hatalom vágya
vezérli.
Az előadás József Attila
néhány sorával kezdődik magáról az
Attila névről, a név létezéséről (J.
A.: Curriculum vitae), az
előadás során is
utalnak a különböző legendákra,
különösen a temetés helyére, amit ma sem
tudunk. Az előadás vége még prózaibb:
„ki kell takarítani”.
De bizonyos a legendák
létezése, érzelmek és sorsok
kavargása, a hunok portyázásai,
kincsgyűjtése. Ez a birodalom, mint tudjuk, nem
volt megalapozott, nem sokkal Attila halála után
feloszlik. Az emberi természet
azonban vajmi keveset változott azóta: harácsolni,
gyűlölni és szeretni,
gyilkolni ma is meghatározóak, nem
kultúra-függők.
Az előadás számos
kérdést vet fel, amelyek folytonos viták
forrásai ma is. Így többek között a magyarok manicheus
ősvallása, vagy Attila sírjának helye.
Megismerkedhetünk sokféle rituálé főbb
elemeivel, a tűz, a föld (hamu) , vagy más vallási
körökben a tömjénfüst nagy
szerepével. Különös jelentőségre tesz
szert a gránátalma fogyasztása is,
kicsurgó vörös levével. (Mint tudjuk, Attila
halálának körülményei sem
tisztázottak.)
Lényeges az
Énekes, vagy Sámánasszony szerepe,
jelenléte. Kanalas Éva
énekművész (m.v.) "hangjával,
dalaival egy különleges hangi világot, az ún.
sztyeppei kultúra hangi világát, egy a
hazánkban is egyedülálló
szakrális énekművészetet szólaltat meg a
darabban.Szibériai dallamokra saját szerzeményű
dallamokat improvizál, magyar altató énekekkel,
inuit transz-légzéssel hívja Attilát, a
hunok fejedelmét!"* Fontos
Zerkon, udvari bohóc
megjelenése (Bodrogi Gyula),
aki az olasz kultúrát és a nyílt humort
hozza
Attila udvarába. A női ruhás Hercegnőt Mészáros Tibor játssza,
ki tudja, honnan
„rabolva”. Találkozhatunk még a
Hírnökkel (Janka
Barnabás e.h.) és Detrével
(szórólapon Iszlával – Rusznyák Péter e.h.)
is.
Dramaturg: Rideg Zsófia.
Díszlet és
jelmeztervező: Olekszandr
Bilozub, aki a sokféle nép jellegzetes, kifejező
ruházatát tervezte (bizánci
követ, gót harcosok, szolgák, Attila
keménysége, Mikolt fehér
áttetsző, majd ékes menyasszonyi ruhája
emlékezetes), nem beszélve a mozgalmas díszletről
és kellékekről.
–––
*(A pontos
információt a művésznő bocsátotta
rendelkezésünkre. Köszönjük!)
Budapest, 2014. december 21.
Megjelent a Kláris 15/4.
számában
Györgypál Katalin
♣
♣
♣