Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HERZL

Spinoza Színház

Alcíme: „Ha akarjátok, ez nem álom!” Fantáziajáték valós tényekkel. Ann Silberberg és Forgách András írását Czeizel Gábor rendezte színpadra. A lebilincselő alapötlet már régen feldolgozásra várt, az a furcsa, hogy csak most lett valósággá. Hogyan született meg a 19–20. század fordulóján a zsidó állam megteremtésének gondolata?  A kávéházi beszélgetésekből összeálló történet ezt a témát járja körül.

A budapesti születésű Herzl Tivadar felettébb szenvedélyes természetű ember volt, perben, haragban állt a világgal, zsidó és nem zsidó barátaival, sőt családjával is. Bevallása szerint a rossz házassága vitte el addig, hogy új állam megteremtésébe kezdjen. Erős motivációja azért mégiscsak abból fakadt, hogy kiküszöbölje az antiszemitizmust: ha a szétszóródott európai zsidóság (ez kb. tízmillióra volt tehető akkor) kivonul Európa országaiból, és talál magának egy új hazát, ahol megtelepedhet, államot alkot és gazdálkodik, akkor megszűnnek az ellenséges hangok a zsidók rossz természete, habzsolása, kapzsisága stb. ellen. Területet kell szerezni, ha másként nem lehet, meg kell vásárolni egy uralkodótól. Legkézenfekvőbb lenne a török szultántól megvenni Palesztínát, ami egyenlő az őshazába való visszatéréssel. Ha ez nem sikerül, megalakulhat más helyen is az állam, esetleg Ugandában, Cipruson, Argentínában, netán Szibériában, csak az évről évre megrendezett cionista konferenciákon sosem tudtak megegyezni a résztvevők. Mindenki mást akart, másképp akarta, ez felőrölte a szervező Herzl Tivadar idegeit.

Volt más baj is, az a fura helyzet állt elő, hogy Herzl nem vallási alapon szervezte meg a visszatérés gondolatát, a vallást mindig magánügynek tekintette, hivatalos nyelvet sem írt volna elő, elégnek gondolta a zászlót és a hívószót. A zászló és a „Jövőre Jeruzsálembe” hívószó megszületett, de a szervezés megakadt maguknak az új hazát akaró vagy épp nem akaró zsidóknak az ellenállásán. Ortodoxoknak és asszimiláltaknak az önálló állam terve egyáltalán nem tetszett, ők máshol keresték a megoldást. Szó esik arról, hogy a magyarországi zsidóság nagy része teljes szívvel asszimilálódott, és a továbbiakban is magyarként akar érvényesülni, az oroszoknál pedig sokan az anarchista, vagy a forradalmi mozgalomban keresték saját problémáik megoldását.

Herzl a színpadon Max Nordauval vitatkozik, aki maga is magyar anyanyelvű, csak nevet és hazát váltott, de legigazabb híve a szenvedélyes cionista gondolkodónak. Orvosként próbálja óvni, altatót, nyugtatót ír fel neki, amit „páciense” természetesen nem vesz be, inkább belehal saját gondolatának megvalósításába, a tárgyalások, a konferenciák, utazások, viták halálba viszik 44 évesen.

A sziporkázó vitákból, beszélgetésekből álló párbeszédsorozat egyik fő attrakciója, hogy feltárja a téma magyar vonatkozásait: szóba kerül Vámbéry Ármin, az első zsidó professzor, Széchenyi Ödön pasa(!), az isztanbuli tűzoltás szervezője, a budapesti főrabbi, vagy Heltai Jenő, aki magyar íróként akar híres és elismert lenni, nem egy új zsidó hazában. Elhangzik a Dohány és a Dob utca mint Herzl és Nordau születési helye és a Sütő utcai iskola, ahová mindketten jártak. Szó esik némi malíciával a millenniumi megemlékezés zsidó résztvevőiről, akik díszmagyarban feszítenek nemzeti színű lobogóval a zsinagóga előtt…

Czeizel Gábor rendezése úgy teszi izgalmassá a beszélgetéseket, hogy a néző már a jelenből tekint visszafelé az időben, a közel 70 éve létező Izrael államot szembesíti a keletkezés furcsaságaival. A rendező beépít harmadik szereplőként egy pincért, aki aktív részese a játéknak. Eredetileg ő is magyar, de ezt ügyesen titkolja, Herzl fura kívánságait a legmesszebbmenőkig teljesíti. Kuplékat énekel magyarul és németül is, közben héberül tanul. Igazi kaméleon, mindig azt tudja, amire szüksége van.

Makranczi Zalán alakítja a címszerepet, a színész külsőleg hasonlít Herzlre, másfelől indulataiban, gesztusaiban és extravaganciájában tökéletesen akar megfelelni a figurának, ami részben sikerül is. Alakítása illúziókeltő és imponáló, kár, hogy oly mértékben izgul, ami már időnként a beszéd rovására megy. Hadar, eközben szétfeszíti a pici színpad kereteit széles mozdulataival. Néha az az érzésünk, hogy egy túlmozgásos kamaszt látunk. Másfelől közelít Gyabronka József, aki Nordaut alakítja, és pályafutása legjobb teljesítményét nyújtja. Okos, higgadt, impulzív, mindig a kellő mértéket tartja, minden mondata kifejező, eredeti módon oldja meg a zsidó viccek beleszövését a szövegbe, nem lógnak ki ezek a töltelékszövegek, mert olyan jól adja elő őket. A pincért Hajdú László játssza, arca kellően kifejezéstelen, mintha maszkot viselne, még a kuplééneklés is jól megy (Stux úr), ekkor lekerül a képzeletbeli maszk róla.

Az elegáns öltönyöket és kiegészítőket (ernyő, cilinder, pezsgős vödör) Veréb Dia tervezte, a berendezés egy nagyobb és egy kisebb kávéházi asztal, fogas, ehhez nem alkalmaztak külön díszlettervezőt. Producer: Sándor Anna, rendezte: Czeizel Gábor remekül, amit ebből a témából ki lehet hozni, mindent kihozott. Gratulálunk!

Budapest, 2014. december 2.

 Megjelent a Kláris 15/2. számában
Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©