SZÍNHÁZ

ÜBÜ KIRÁLY, VAGY A LENGYELEK

Örkény István Színház

Az Übü király Alfred Jarry főműve, eredetileg diákbohózat. „Hébert úr, Jarry fizikatanára és vitriolos gúnyolódásainak örök céltáblája lett az Übü- figura magja, belőle teremtett tizenöt éves fejjel egy világirodalmi alakot: az olykor ocsmány, hálátlan, gyáva, kapzsi, gyilkos és zsarnok, olykor gyermekien amorális Übüt, akinek az emberiség nagy jellemcsarnokában van a helye. Általa állítja pellengérre egy valószerűtlen, képzeletbeli Lengyelországban az ostoba önkényt, a közönségességet, a nyárspolgári, bürokratikus hatalmi tébolyt. És bár a darab 1896-ban, első, botrányos bemutatásakor még túlzónak tűnt, a történelem később olyan bősz Übüket produkált, akik mellett Jarry Übü papája minden rémséges tette ellenére is elbújhat. Jarry műve szokatlan vegyüléke a tiszta színháznak, a nonszensznek és a mítosznak – apokaliptikus bohóckodás.” (internetről: http://www.maladype.hu/hu/performances/26)

A mostani előadás először a Szentendrei Teátrum és az Örkény István Színház együttműködésében került színre 2014. július 10-én. Mi az Örkény Színházban láttuk 2014. november elején. Minden volt, ami csak elképzelhető, sőt még ezen is túl – szedett-vedett székeken ültek kétoldalt az éppen nem szereplők, átöltöztek, aludtak, „ettek”.

Ocsmányság, rémségek – derűvel. De a még legeslegnagyobb probléma, hogy minden kezdődik elölről, hiába űzettek ki Übüék ál-Lengyelországból, a tengeren már újabb célpont jár Übü mama fejében.

Sok viseltes laticel-matrac, ezen fekszenek, ebből építenek hajót, épületet, bármit, ami kell.

„Úgy rémes, ahogy van” – rengeteg munkával, remek összjátékkal. Übü papa, a dragonyos kapitány az ócska papucsában, szakadt alsóneműben, ócska prémkabátban… Übü mama olykor elegáns némberként. A pálmát talán a sífutó fiú rémes-lila nagyon testhez álló meze viszi.

A kiinduló cél, a lengyel trón megszerzése ugyan Übü mama fejéből pattan ki, de az adószedés, gyilkolászás már Übü papa igazi mesterműve, nem beszélve az orosz cár elleni hadjáratról. Páncélja elöl egy teáskanna, hátán egy porszívó, két puha hosszú csáp-karjával hol csak hadonászik, hol gyilkol is. Megbocsátásért az orosz cárnál azonban mily jól tud könyörögni! Ezzel persze nincs egyedül...

Nagyon sok szereplős! „Az egész lengyel hadsereg” (eredeti szereposztásból) így sem állítható színpadra…

Nagy hatású a két „töstér” – Pillér és Paizs – női szereplőinek játéka (Takács Nóra Diána és Pálya Pompónia eh.) Szegény medvemama a bocsával! – ők is bizony alaposan elpusztíttatnak, éppen e két töstér által. (Poszomány kapitány és A medve – Nagy Zsolt).

És persze szembesülünk nadrágletolással is (parancsszóra szükségletvégzés ) – ez is belesimul a kavalkádba. Rengeteg mozgás, ének, hangos beszéd-üvöltés, „szahar” – ahogyan lennie kell. Ma már a megformálás maga nemigen „polgárpukkasztó” – látunk ennél pukkasztóbbakat is. De a darab igazi veleje soha el nem évül, az emberi gonoszság, úgy tűnik, belátható időn belül még velünk, emberekkel marad.

Nemcsak az adó kell, hanem annak két-, sőt háromszorosa – amibe nemcsak az egyetlen tehén, a levetett gúnya fér bele, de még a fiatal leány is kell.

És az ilyen diktátoroknak – akár normális, akár feltehetően nem normális – mindig vannak követőik, udvaroncaik, „töstér”-eik. Ez legalább akkora baj, ha nem nagyobb.

Mindezt az Örkény Színház pontosan és mégis sokszínűen, eklektikusan hozza. A néző, még ha ismeri is a darabot ezért-azért, elhűl, csodálkozik, derül, nevet, szomorkodik, ahogy jó nézőhöz illik jó előadás láttán.

Übü papa kellően rémes és kövér és buta és értelmetlenül mohó (Csuja Imre), megfelelő hátország számára Übü mama (Kerekes Éva), aki szereti, vagy sem? Übü papát, az aranyat minden esetre igyekszik ellopni, más kérdés, hogy nem jön össze. Pedig milyen elegánsan pöffeszkedett Übü papa mellett az ócska széken! Sőt, még halkan, erőtlenül szól is a túl sok kivégzés, gyilkolás miatt. Szerencsére őt is elzavarják. Mert van azért igazság: a fiatal Bugrisláv királyfi visszakerül a trónra (bár előtte mintha ő is meghalt volna), olyan nagyon odavalónak azonban ő sem tűnik (Jéger Zsombor eh.).

Vencel király, sőt Elek cár sem annyira „uralkodóképes” (mindkettőt Gyabronka József mv. alakítja), némi elismerés jár azért a régi lengyel uralkodóknak a kriptában. Rozamunda királyné Ficza István megformálásában sem nevezhető jellegtelennek, sőt!

Találkozunk még természetesen Zsinór töstérrel, akit végül Übü mama „veszejt el” még a palotában (Dóra Béla eh.); sok mindenről értesülünk – elsősorban a rengeteg színváltozásról – a többiekétől elütő, csillogó ruházatú Konferansziétól (Máthé Zsolt).

Számos szereplővel találkozunk meg, így többek között „Az egész orosz hadsereggel”, vagy A finánc-lóval. Übü papa éppen éhenhalódó lova azonban laticelből készült…

Bagossy László növendékei, egyetemi hallgatók is szinte folyamatosan a színen vannak (Böröndi Bence, Dékány Barnabás, Feczesin Kristóf, Kókai Tünde, Novkov Máté, Patkós Márton, Prohászka Fanni, Somhegyi György, Szabó Sebestyén László, Varga Lili).

Igazi vásári humort láthatunk, miközben nehéz eldönteni olykor, hogy sírjunk, vagy nevessünk az emberi ostobaságokon, kegyetlenségeken, vagy azok imitációján, az ostoba embert-veszejtő krónikán. Miközben – szándékosan ismétlem – a hatalmi vágy, a pusztítás szelleme nem hal ki azzal, hogy éppen Übü papát éppen ál-Lengyelországból kiűzik, és éppen a tengeren hányódik. Mert hamarosan ki fog kötni valahol Übü mamával együtt. Már szinte látják is a Célt (hazájukba, Franciaországba hajóznak vissza).

Fordította: Jékely Zoltán, dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Zene és az egyetlen élőzenész többféle hangszerrel: Kákonyi Árpád. Dalszövegekkel kiegészítette: Fekete Ádám eh. és Máthé Zsolt. Díszlet: Bagossy Levente, aki a csupasz színpadot felékesítette egyetlen koszlott cirkuszi sátortetővel. Jelmez: Szlávik Judit.

Rendezte (ragyogóan): Mácsai Pál.

Budapest, 2014. 11. 03.

Györgypál Katalin