Szünet
nélkül játssza a társulat Alfred
Jarry klasszikussá vált farce-át , annak
végletessé formált szatirikus voltában
(fordította: Jékely
Zoltán). Az 1896-os
szatíra, amely az abszurd előszele
lett a későbbiekben, annyira képlékeny alapanyag,
bármit lehet vele kezdeni, a
legképtelenebb rendezői ötletet is kibírja, sőt a
képtelen ötletek inkább csak
fokozzák a hatást a nézőkben, nemhogy
elidegenítenének a történésektől.
Mácsai Pál
rendezése egy pontos
mozgáskoreográfiára épül, amely az
egyetemi hallgatók segítségével
dinamikussá
teszi a képtelen cselekményt. A lengyel és orosz
hadsereg fel- és átvonulásai
toprongyban és más öltözetekben, a
lomtalanításnál található
kidobált
anyagokból áll össze a jelmez- és
kelléksor, mindehhez járulnak a zenei és
hangeffektusok, amik megadják az alaphangot. Minden
mozgáselemhez egy adekvát
zenei vagy zörejkombináció társul, így
adva hangsúlyt a mozgásnak.
A
vásári komédia és a kortárs
színjátszás
elemeit vegyíti a rendezés, amely a
diákcsínynek indult és korai abszurddá lett
Übü királyt
folyvást aktuálissá teszi. Polgár-
és „hatalompukkasztó” cselekménye
röviden összefoglalható, bár ép
ésszel fel nem fogható: Übü mama ráveszi
Übü
papát – aki mellékesen dragonyos kapitány
–, hogy ölje meg a lengyel királyt,
és uralkodjon helyette (Ld. még Shakespeare Macbeth). Ez
meg is történik, de a
büdös szagú, kulturálatlan, primitív
Übü csak diktátorként képes
funkcionálni,
önös, bárgyú, és főként erőszakos
volta miatt normális intézkedésekre nem
képes,
háborúzik az oroszokkal, lengyelekkel, ellenségeit
és volt szövetségeseit is
kiirtja, nem tűr meg maga mellett senkit, aki tőle eltérő
álláspontot képvisel.
Folyik a vér, dúl az erőszak. És minden
„szahar”, ez a klasszikussá vált
kifejezés már-már idézetként
funkcionál, főszerepet játszik. Übü, az
ostobaságból
és önzésből lett kényúr
prototípusa végül eltűnik a Balti tengerben, viszont
körülötte kő kövön nem marad.
Az
„übüség” kimondása és
ábrázolása
megszületésekor (1896) idegen volt színházi
és társadalmi körökben egyaránt.
Főként, hogy az ostoba kényurat szerzője alpári,
trágár, obszcén nyelvezetében
leplezi le. Az ocsmány nyelvhasználat, a
közönségesség idegen volt akkoriban a
színházban. Az 1960-as években
újrafelfedezett abszurd Übü egyre közelebb
kerül
hozzánk, hisz közönséges beszéde,
trágársága a mai mindennapok
szóhasználatát
képezi le. Jellem – gondolkodás – nyelvezet
oda-visszaható elemek, még a
házaspár egymással folytatott
kommunikációja napjaink alpári
beszédét juttatja
folyvást eszünkbe, és a felismerés
öröme otthonossá tesz bennünket. Az
előadás
beiktat időnként némi gusztustalan momentumot (a
kollektív fazékba nyúlkálás, a
tábori latrina használatának bemutatása),
persze a művészi imitáció határain
belül maradva.
Szerepek
kiosztásában ismét remekelt az
Örkény Színház, és a rendező Mácsai Pál. Csuja Imre Übü
királyként telitalálat,
nemcsak alkatilag hozza a figurát, a testével és a
hangjával is tudja játszani
az alpáriságot. Méltó párja ebben Kerekes Éva Übü
mamája, aki ravasz, számító,
másfelől gyáva és arcátlan némber, a
színésznő nem idegenkedik a negatív
szereptől. Poszomány kapitányt és a medvét Nagy Zsolt alakítja,
Vencel királyt
és Elek cárt Gyabronka
József testesíti meg. Bugrisláv
királyfit az egyetemi
hallgató Jéger Zsombor
játssza, tehetségére már ebben az
epizódszerepben
felfigyelhetünk.
Máthé Zsolt szerepét
a rendező,
dramaturg (?) hozta létre, a narrátor vagy
vásári kikiáltó figurája (a
színlapon konferanszié megjelölés szerepel)
kissé Brechtre emlékeztet. Minden
fontos eseményt előre bejelent, sorrendbe szedi a jeleneteket.
Rozamunda
királynét Ficza
István, a „töstéreket” Takács Nóra Diána,
Pálya Pompónia (eh.)
és Dóra Béla
(eh.) játsszák, és a tömegjelenetekben a
Színművészeti Egyetem harmadéves
hallgatói csatáznak estéről estére, ők
Bagossy László osztályának
növendékei.
Dramaturg
Ari-Nagy Barbara, hűen
követi
Jékely Zoltán nagyszerű fordítását,
időnként beiktat egy-egy aktualizáló mai
szóhasználatot. A csupán kellékekből
álló díszletet Bagossy
Levente tervezte, a
hulladékokból összeállított
szedett-vedett, számos jó ötletet hordozó
jelmezeket Szlávik Juli.
A dalszövegeket Fekete
Ádám (eh.) és Máthé Zsolt
szerezte, az „Agytalanítás”
nótáját Weöres
Sándor fordította. A zene és főként
a nagyszerű aláfestő hangeffektusok egyszemélyi
megteremtője és előadója Kákonyi Árpád.
Ez utóbbi nélkül szegényesebb lenne az
előadás.
Budapest, 2014. november 4.
Megjelent: Kláris, 15/2.
számában
Földesdy
Gabriella