Mihail
Bulgakov utolsó és legnagyobb műve A Mester és
Margarita. Három síkon futtatja a
cselekményt: a legvéresebb sztálini időkben
(1930-as évek) az üldözött írónak
és szerelmének sorsát mutatja meg egy időben
a sátán moszkvai megjelenésével. A harmadik
sík a Mester regényének története
Jézusról és Pilátusról. A
helyszínek ide-oda ugrálnak, ahogy a
történelmi korok
is, mindez a sztálini diktatúrát
aláfestendő.
A cseh Michal
Docekal és Iva
Klestilova írták át színpadra
Bulgakov regényét (ford. Szöllősy Klára, Kovács
Krisztina), és Michal Docekal
rendezte meg a darabot a Vígszínház
színpadára. A sokhelyszínes darab
díszletét
egy központi lépcsőházzal oldották meg
(díszlet: Martin Chocholousek),
a
hengeres építmény, a zárt cső osztja
ketté a színpadot, jelezve talán a
bezártságból való szabadulás
vágyát. Ettől balra és jobbra képződnek a
további
helyszínek. A jelmezek újszerűsége
néhány álarc állatfej
imitációját mutatja
(jelmez: Hana Fischerová),
Wolandnak hosszú ősz hajat ad, Margaritának
átlátszó
zöld tüllruhát meztelen testére.
A regény – és a belőle
átírt színdarab is – az
elviselhetetlen diktatúra által okozott
értelmiségi szenvedésről szól,
arról,
hogy nem lehet élni szabadság nélkül. A
Mestert kiátkozza a pártfunkcionáriusok
hada, akik csak hódolatot viselnek el a művészektől,
még egy Jézus-Pilátus
korabeli fikciós történelmi témát sem
támogatnak. Az állam ateista, és
híveitől, állampolgáraitól is ugyanezt
követeli. Ne higgyen Istenben,
vallásban, és persze sátánban,
ördögben sem. A mellőzött írót
elmegyógyintézetbe zárják, hogy
elektrosokkos kezeléssel átmossák az agyát.
Szerelme, Margarita azonban nem nyugszik bele a
történtekbe, és az ördöggel
szövetkezik az író kimentésére.
Eközben a sátáni osztag megszállja
Moszkvát,
egy bűvész-illuzionista álarcában
elképesztik a közönséget, beköltöznek
a
színházigazgató lakásába, onnan
irányítják a cselekményt. Ennek esik
áldozatul
Berlioz kommunista párttitkár, akinek a villamos
levágja a fejét. Az író
merészen nyúl bele a történelembe, a
vallásba, amikor felvonultatja sátáni
különítményét, akik
megfricskázzák a szocializmust, és Margarita
asszonyt
pártfogásukba veszik.
A három síkon futó
történet központjában a két meglett
értelmiségi szerelme áll. Őket a
megnyomorított mindennapjaik tették hőssé. A
Mestert kivetette a társadalom bibliai
témájú regénye miatt, az asszony pedig
szorosan kötődik élete párjához, akit minden
áron meg akar menteni. Ez a
megható egymáshoz tartozás, illetve a Mester
életének megmentése magyarázza,
hogy az asszony a sátánnal szövetkezik. Egy
nagyszabású bálon kell a
háziasszonyi teendőket ellátnia meztelenül.
Cserében megkapja elvesztett
szerelmét, és annak tűzbe dobott regénye is
megkerül.
A kétezer éves Jézus
történet egyes részei is megelevenednek,
Pilátus alakja kerül középpontba. Eszerint
megérintette őt az ártatlan férfi
személyisége, nem hagyta nyugodni az a
bölcsesség, tisztaság, amit benne
látott, titkon a hívévé vált.
A mű mélységéhez
képest igen keveset tud a háromórás
színházi előadás kihozni a
történetből. Csak felvillant jeleneteket, utal
egy-egy eseményre, de nem tudja átfogni a
mondanivalót. Így járt Docekal
rendezése is. Azt még érzékeljük, hogy
a Ha-nokri néven szereplő Jézus
története hogyan lesz párhuzamos a Mester
szenvedéseivel, de érthetetlen a
Woland által rendezett bál célja, hisz alig
látunk valamit, szegényesnek
mondanám. Hitler megidézése kissé
anakronisztikus, bár feltétlenül ott a helye
az emberiség nagy gonosztevőinek első sorában. A
megidézett gonoszok fejeinek koponyaszerű
ábrázolása viszont didaktikus,
szájbarágós. Nem látszik
egyértelműnek a
rendezésből, hogy Bulgakov szerint a gonosz birodalma itt van a
földön, és gond
nélkül uralkodik a társadalom
megnyomorításán (diktátorok), míg a
Woland által
képviselt „igazi” ördögök csak
bűvészkednek, sőt néha jót is cselekszenek.
Ezért lehetséges, hogy Margarita velük
szövetkezzen, mert tőlük több jót
kaphat, mint a szovjet birodalom embertelen módszereitől.
A főként
férfiszínészekre épülő
színdarab előhív jó alakításokat.
Elsősorban a Wolandot játszó Lukács Sándor
nagyszerű, fölényes cinizmussal,
némi jósággal hozza a kedélyes
sátáni figurát. Meglepetés Fesztbaum Béla remek
Pilátusa, itt nem a komikus arcát mutatja, valóban
elmélyül. Igen jó Telekes
Péter Azazello ördögfióka
megtestesítőjeként, Varju
Kálmán Jésua (Ha-nokri)
szerepben. Járó Zsuzsa
érett asszonyként, egy megszenvedett szerelem
átélését
képes megformálni, a Mestert alakító Hevér Gábor igyekszik
megfelelni a
feladatnak, de alkatilag nem neki való a szerep. Kisebb
szerepekben tündököl
még Csőre Gábor
(Berlioz), Lengyel Tamás
(Rimszkij), Mészáros
Máté (Behemót),
Tahi-Tóth
László (elmeorvos), Réti Adrienn (Hella).
Dramaturg: Kovács
Krisztina, zene: Michal
Novinski, mozgás: Bodor
Johanna, animáció: Frantisek
Pechachek, szcenika: Krisztiáni
István.
Hiányosságai ellenére is
elragad bennünket a lenyűgöző
történet, Margarita repítésének
imitációja, a történet érzelmi
vonulata, Woland
nagyszabású, sokakat érintő
vád-monológja az első rész végén.
Emlékezetes
előadás.
Budapest, 2014. október 30.
Földesdy Gabriella