Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A MESTER ÉS MARGARITA

Vígszínház

Mihail Bulgakov utolsó és legnagyobb műve A Mester és Margarita. Három síkon futtatja a cselekményt: a legvéresebb sztálini időkben (1930-as évek) az üldözött írónak és szerelmének sorsát mutatja meg egy időben a sátán moszkvai megjelenésével. A harmadik sík a Mester regényének története Jézusról és Pilátusról. A helyszínek ide-oda ugrálnak, ahogy a történelmi korok is, mindez a sztálini diktatúrát aláfestendő.

A cseh Michal Docekal és Iva Klestilova írták át színpadra Bulgakov regényét (ford. Szöllősy Klára, Kovács Krisztina), és Michal Docekal rendezte meg a darabot a Vígszínház színpadára. A sokhelyszínes darab díszletét egy központi lépcsőházzal oldották meg (díszlet: Martin Chocholousek), a hengeres építmény, a zárt cső osztja ketté a színpadot, jelezve talán a bezártságból való szabadulás vágyát. Ettől balra és jobbra képződnek a további helyszínek. A jelmezek újszerűsége néhány álarc állatfej imitációját mutatja (jelmez: Hana Fischerová), Wolandnak hosszú ősz hajat ad, Margaritának átlátszó zöld tüllruhát meztelen testére.

A regény – és a belőle átírt színdarab is – az elviselhetetlen diktatúra által okozott értelmiségi szenvedésről szól, arról, hogy nem lehet élni szabadság nélkül. A Mestert kiátkozza a pártfunkcionáriusok hada, akik csak hódolatot viselnek el a művészektől, még egy Jézus-Pilátus korabeli fikciós történelmi témát sem támogatnak. Az állam ateista, és híveitől, állampolgáraitól is ugyanezt követeli. Ne higgyen Istenben, vallásban, és persze sátánban, ördögben sem. A mellőzött írót elmegyógyintézetbe zárják, hogy elektrosokkos kezeléssel átmossák az agyát. Szerelme, Margarita azonban nem nyugszik bele a történtekbe, és az ördöggel szövetkezik az író kimentésére. Eközben a sátáni osztag megszállja Moszkvát, egy bűvész-illuzionista álarcában elképesztik a közönséget, beköltöznek a színházigazgató lakásába, onnan irányítják a cselekményt. Ennek esik áldozatul Berlioz kommunista párttitkár, akinek a villamos levágja a fejét. Az író merészen nyúl bele a történelembe, a vallásba, amikor felvonultatja sátáni különítményét, akik megfricskázzák a szocializmust, és Margarita asszonyt pártfogásukba veszik.

A három síkon futó történet központjában a két meglett értelmiségi szerelme áll. Őket a megnyomorított mindennapjaik tették hőssé. A Mestert kivetette a társadalom bibliai témájú regénye miatt, az asszony pedig szorosan kötődik élete párjához, akit minden áron meg akar menteni. Ez a megható egymáshoz tartozás, illetve a Mester életének megmentése magyarázza, hogy az asszony a sátánnal szövetkezik. Egy nagyszabású bálon kell a háziasszonyi teendőket ellátnia meztelenül. Cserében megkapja elvesztett szerelmét, és annak tűzbe dobott regénye is megkerül.

A kétezer éves Jézus történet egyes részei is megelevenednek, Pilátus alakja kerül középpontba. Eszerint megérintette őt az ártatlan férfi személyisége, nem hagyta nyugodni az a bölcsesség, tisztaság, amit benne látott, titkon a hívévé vált.

A mű mélységéhez képest igen keveset tud a háromórás színházi előadás kihozni a történetből. Csak felvillant jeleneteket, utal egy-egy eseményre, de nem tudja átfogni a mondanivalót. Így járt Docekal rendezése is. Azt még érzékeljük, hogy a Ha-nokri néven szereplő Jézus története hogyan lesz párhuzamos a Mester szenvedéseivel, de érthetetlen a Woland által rendezett bál célja, hisz alig látunk valamit, szegényesnek mondanám. Hitler megidézése kissé anakronisztikus, bár feltétlenül ott a helye az emberiség nagy gonosztevőinek első sorában. A megidézett gonoszok fejeinek koponyaszerű ábrázolása viszont didaktikus, szájbarágós. Nem látszik egyértelműnek a rendezésből, hogy Bulgakov szerint a gonosz birodalma itt van a földön, és gond nélkül uralkodik a társadalom megnyomorításán (diktátorok), míg a Woland által képviselt „igazi” ördögök csak bűvészkednek, sőt néha jót is cselekszenek. Ezért lehetséges, hogy Margarita velük szövetkezzen, mert tőlük több jót kaphat, mint a szovjet birodalom embertelen módszereitől.

A főként férfiszínészekre épülő színdarab előhív jó alakításokat. Elsősorban a Wolandot játszó Lukács Sándor nagyszerű, fölényes cinizmussal, némi jósággal hozza a kedélyes sátáni figurát. Meglepetés Fesztbaum Béla remek Pilátusa, itt nem a komikus arcát mutatja, valóban elmélyül. Igen jó Telekes Péter Azazello ördögfióka megtestesítőjeként, Varju Kálmán Jésua (Ha-nokri) szerepben. Járó Zsuzsa érett asszonyként, egy megszenvedett szerelem átélését képes megformálni, a Mestert alakító Hevér Gábor igyekszik megfelelni a feladatnak, de alkatilag nem neki való a szerep. Kisebb szerepekben tündököl még Csőre Gábor (Berlioz), Lengyel Tamás (Rimszkij), Mészáros Máté (Behemót), Tahi-Tóth László (elmeorvos), Réti Adrienn (Hella). Dramaturg: Kovács Krisztina, zene: Michal Novinski, mozgás: Bodor Johanna, animáció: Frantisek Pechachek, szcenika: Krisztiáni István.

Hiányosságai ellenére is elragad bennünket a lenyűgöző történet, Margarita repítésének imitációja, a történet érzelmi vonulata, Woland nagyszabású, sokakat érintő vád-monológja az első rész végén. Emlékezetes előadás.

 Budapest, 2014. október 30.

Földesdy Gabriella
  
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©