A londoni Globe
Színház igazán méltó
ünneplést talált ki a nagy
„mesemondó” születésének 450.
évfordulóját megünnepelendő. Shakespeare legismertebb
tragédiáját, a Hamletet
utaztatja körbe, a világ kétszázöt
országába. A vállalkozás két
éves időtartamra
szabott, idén tavasszal kezdődött, és mi vagyunk a
huszonegyedik ország, ahol
játszanak.
Egyetlen estén,
június 21-én volt látható az
előadás, a Margitszigeten. Az angol nyelvű
Hamletet magyar felirat kísérte, és három
kivetítő is működött, hogy a távolabb
ülők is lássanak mindent (arcokat közelről) a
játékból. Az előadást Dominic
Dromgoole és Bill
Buckhurst rendezte.
Érdeklődéssel
figyeltük a színpadon zajló eseményeket, hisz
a legautentikusabb angol színházi
együttes adja elő, szinte etalonként tekintünk
rá. Csakhogy ez a Globe színházi
Hamlet másképp varázsol el bennünket, mint az
itthon megszokott játék. A
színészek nem piedesztálon álló
entellektüelek, akik
„értelmiségiként”
közvetítik a rendező elénk tárt
legújabb koncepcióját, hanem
komédiások a szó
legjobb értelmében. Mindegyik játszik valamilyen
hangszeren, és a kísérőzenét –
ami kortalan tánczene, kicsit azért reneszánsz, de
leginkább az ír népzenére
hasonlít – játék közben úgy
adják elő, hogy állandóan
váltogatják a szöveget a
hangszeres kísérőzenével (Zene: Bill Barclay). A
komédiások időnként táncra is
perdülnek, a tánc be van építve a
cselekménybe. Pereg a leginkább beszédes
mozgáskoordinációnak nevezhető
kápráztatás, pillanatnyi szünet sincs, kisebb
átöltözés a paraván mögött
történik, majdnem minden színész több
szerepet
játszik, de jelmeze alig változik eközben.
A Hamlet
cselekményének
végigjátszását egy internetes
vélemény minimalistának, „szavakkal
operáló
hangoskönyvnek” titulálta, illetve egy másik
weboldal „lecsupaszított,
kisméretű Hamlet”-ként ajánlja a
figyelmünkbe. Kifejezett aktualizálás nincs a
rendezésben, kortalanok a darab jelenetei, eszmeisége.
Érvényesül a „Hamlet”
immanens humora, a szöveg maga is él, vannak
csúcspontjai, mint az egérfogó
jelenet, a nagymonológ, Ophélia megőrülése,
sírásó jelenet, párbaj stb., ezek
hatásosan működnek a történetben. Ezzel a
kortalansággal még azt is vállalja az
előadás, hogy van némi
„színházmúzeumi” jellege, ám ez
nem válik hátrányára.
Elbűvölő a
szép
angol irodalmi nyelv hatása, élvezetes a jól
artikulált szövegmondás és
varázslatos az éltető erő, ami a színészek
dinamikus mozgásából árad. Ennek
legszebb példája a zárójelenet, amikor a
meghalt szereplőket Ophélia életre
kelti bűvös kézmozdulatával, mire felkelnek
halottaikból, és meghajolnak a
közönség előtt mindannyian.
A címszerepet
ezúttal a nigériai születésű Ladi Emeruwa játszotta
(felváltva játsszák a
szerepet Naeem Hayattal, aki
pakisztáni? származású), meglepő volt a
koromfekete fiatalember tökéletes angol kiejtéssel
és fehérbőrű szülőkkel …
Apjának szellemét Keith
Bartlett, Claudiust John
Dougal, Poloniust Rawiri
Paratene alakította. Gertrúdot Miranda Foster játszotta,
Ophéliát Phoebe
Fildes,
Horatiót Amanda Wilkin
– nőként a
férfiszerepet –, jelmeze férfiöltözet, de
egyébként a nőies küllem dominál. A
nemváltás oka vitatható, utalhat esetleges
„meleg” kapcsolatra, de lehet
szereposztási megoldásnak is tekinteni. Kisebb
szerepekben Metthew Romain,
Jennifer Leong, Tom Lawrence, Beruce Khan jeleskedett,
zenélt, táncolt.
A
Hamletet díszlet nélkül játsszák,
mindössze
egy szárítókötélre akasztott
függöny, néhány utazóláda, deszka
alkotja a
díszletet, mögötte három paraván
áll, ezek remekül funkcionálnak
átöltözéshez,
elbújáshoz, pihenéshez. A jelmezek kortalanok,
kicsit a reneszánszot, másfelől
a mai lezser öltözetet imitálják.
Díszlet- és jelmeztervező: Jonathan Fensom.
A szabadtéri
közönsége
jól fogadta az előadást. Bár nem volt
teltház, csak kevés hely maradt üresen,
ami azt mutatja, van érdeklődés idegen nyelvű
színházkultúrára. Főként, ha
angol nyelvű, és még inkább, ha Shakespeare!
Budapest,
2014. június 24.
Megjelent a
Kláris 14/6. számában
Földesdy Gabriella
♣ ♣
♣
