Bálint
András rendezésében könnyed
szórakozás – a felszínen –
a „szerelmes jelenetek” alcímű Arthur Schnitzler darab. Márton László
fordításában kel életre most a
Radnóti Színpadán. Markáns, gyengéd,
elmélázó,
szerelmet szerető fiatal férfi (Pál
András). Kétórányi szellemes
párbeszédek,
féltékenység, indulat, feledés,
félelmek, kétségbeesés. Nők, nők –
csinosak,
fiatalok és kevésbé fiatalok, előkelőek, de főleg
kevésbé előkelők.
A 19. század vége, 20.
század eleje – korabeli igényes
díszletek (leszámítva a hátteret adó
egyszínű fehér felcsavarható óriás
vásznat), korabeli igényes jelmezek, a nőké szinte
ruhaköltemények, színesek,
lengék. (Díszlettervező: Bagossy Levente, jelmeztervező: Remete Kriszta). Nincs
laptop és nincs mobiltelefon. Csak Schnitzler,
„Bálint András módra”,
hitelesen.
Kis fricska a hipnotizálásnak, meg
a drognak – utóbbi
vízipipa formájában –, kis
kóklerkedés, és főleg –
gyávaság. Anatol nem mer
szembesülni azzal a számára rendkívül
izgató kérdéssel, hogy a szép Cora (Móga
Piroska e.h.) vajon hű-e hozzá, de részleteiben
megvitatható a kérdés régi és hű
barátjával, Maxszal (Schneider
Zoltán), hogy egyáltalában mi a
hűtlenség, mi
számít annak… és ezzel több szinttel
azonnal beljebb is vagyunk Anatol
lelkében. A tisztességről (vagy éppenhogy annak
hiányáról) és a hűségről
(Anatolnál éppen ennek is hiányáról)
teljes képet kaphatunk.
Cora eltűnik a homályban, de a
téli utcán, hóesésben
karácsony előtt megjelenik Gabriele, a régi, de nem
Anatol kedve szerinti ismerős
(Kováts Adél).
Azt nem tudjuk meg, ki Anatol szerelmének tárgya
éppen akkor – egy
külvárosi szőke; ennyit szed ki az előkelő belvárosi
hölgy Anatolból, és egyre
kíváncsibb, féltékenyebb az ismeretlen
fiatal lányra, annak Anatol által leírt,
foltos olajfestékes szegényes szobájára.
Anatol kétértelmű megjegyzései,
közeledése talán nem is lehetetlen Gabriele-hez
– valamikor máskor?
A hűtlen fiatal színésznő –
Annie (Petrik Andrea) –
egészen
más karakterű lány. Anatol szakítani szeretne
vele, immár 8 napja van valaki
más, aki miatt naponta kétszer kénytelen
szegény vacsorázni… De mihelyt
kiderül, hogy Annie egy kollégáját szereti,
Anatol teljesen megvadul, Max –
akit saját védelmére kért, hogy maradjon
vele – Anatolt kénytelen lefogni.
Annie utoljára kiélvezi az osztrigát, a
vacsorát, a pezsgőt, a gazdagságot,
mert ezentúl szegény lesz – és boldog.
Valaki mással. (Talán.)
Azt gondolnánk, hogy Anatol szépen
sorban el is felejti a
sok nőt, miután meghódította őket. De nem
így van: kis ládában gondosan
szortírozva őrzi emlékeiket. Nevükre nem
emlékszik, az nem is fontos. Egy-egy
idézet (hiszen Anatol költő – is), feljegyzés,
hajtincs, kétes rendeltetésű
hajsütővas – és egy átlátszó
zacskóban por. Ami vagy három éve még
virág volt.
Biancától, a cirkuszos lánytól (Andrusko Marcella), akivel
összesen két órát
töltött a zongoránál, aki valami
földöntúli lény volt, és aki biztos,
hogy őt,
Anatolt nem felejtette el a három év alatt, ahogy
zongorázott neki a piros-kék
színű kislámpa fényénél.
Biancát azonban Max is jól ismerte, olyannyira, hogy a
lány, mostani hazatértekor, éppen őhozzá
készül. Megjön. És fogalma sincs
ránézésre, ki is az a fiatalember Max
lakásán… Anatol sértetten el, Bianca
azonban, megtudva a férfi nevét, felvillanyozódik,
és Anatol után sietne – ha
meg nem állítaná Max a ládikával.
Szembesülve a por-virággal, a lány azt
elégeti, és
látva a láda teljes tartalmát, benne rendezetten a
sok női relikviát,
„kiszeret” Anatolból.
Nem így Ilona (Szávai Viktória)! A
régi „ismeretség”.
Szerelmes (és részeg) éjszakát tölt
Anatollal, aki nem meri bevallani neki,
hogy aznap délben lesz az esküvője. Jellemző, hogy nem
tudjuk meg, kivel! –
csak azt, hogy Max felelős az egyik
virágcsokorért… Anatol az utolsó pillanatig
képes eltagadni, hogy ő a vőlegény, csak az utolsó
(utáni) pillanatban vallja ezt
be. Ilona valóban nagy jelenetet rendez,
„elfogyasztva” egy pehelytoll párnát
is; Anatol jobbra el, Max pedig szépen meggyőzi Ilonát,
hogy Anatol házassága nem a
világ vége, majd megy minden tovább…
Ilonával (is). És ez nagyon valószínűnek
tűnik, most már kellően kiismerve Anatolt.
Valószínűleg a menyasszonnyal
ellentétben, bár ebben a környezetben hogyan
várhatunk másféle felfogást,
életmódot leendő (bár számunkra ismeretlen)
jövendőbelijétől?
Max ugyan némileg elítéli
barátja életvitelét, felfogását,
de hűségesen kitart mellette, sőt! – gondoljunk
vigasztaló szavaira Ilonához.
Ilyen darabhoz
nélkülözhetetlen egy inas, aki mindent tud,
mindent lát, és éppen ezért mégsem
lát semmit. Eredetileg Keres Emil nagyszerű
szerepe, most (2014. május 30.) Bálint András
játszotta. A nagy ebédhez
Annie-val pedig elengedhetetlen a pincér (Ujvári Zénó).
Kellemes a zene (Dinyés Dániel),
elandalít a díszletek
gyors átrendezésekor is.
Mi pedig, nézők, kellemesen
elszórakozunk, elnevetgélünk,
leköti figyelmünket a két óra (szünet
nélkül) – és talán, később, csak
eszünkbe
jut, hogy ez így valahogyan nem igazán tartalmas
élet, még ha kellően mozgalmas
is.
Budapest, 2014.
május 31.
Györgypál Katalin
♣
♣ ♣