Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

TARELKIN HALÁLA

SZÍNHÁZ

A BOLOND ÁSVAYNÉ

Újszínház

Ásvayné (Erzsi) sem fiatalasszonyként, sem dédanyóként nem bolond, erről szól a három részben előadott „játék”. Harsányi Zsolt – a két háború közti írók egyik legsikeresebbike – bravúrdarabnak írta meg a furcsa történetet. 68 évet öregedni a színpadon egyik felvonásról a másikra, nem mindennapi színésznői teljesítmény.

Ásvay Zoltán otthagyja szép fiatal feleségét és csecsemő fiát, mert nem hiszi el, hogy az asszony hű volt hozzá – Brezovay, Erzsi régi vőlegénye betör az Ásvay házba, hogy szerelmet kolduljon, de sem szép szóval, sem zsarolással nem tudja Erzsit visszahódítani –, másrészt a szabadságharcban (1849) akar rész venni, mint minden rendes ember a környéken. Ásvayné ettől a naptól fogva minden nap azt várja, hogy férje betoppanjon a házba, és meggyőződjön felesége ártatlanságáról, férjéhez való hűségéről. Erzsi a vonatközlekedés megindulása után minden nap kimegy az esti vonathoz, hátha épp aznap érkezik szeretett férje haza.

Az évek telnek-múlnak, Erzsi egyedül gazdálkodik a birtokon, amit ügyesen meg is növelt, a szomszéd birtokosok őt utánozzák, mert mindig sikeres gazdának bizonyul. Fia családot alapít, és az ő gyermekeinek születnek leszármazottai. A történet 1917-ben folytatódik (68 év elteltével), amikor a két dédunoka – Lenke és Tamás – lakja a birtokot, ám még mindig Ásvayné gazdálkodik, mindenre odafigyel, kellően ásatag. Férjének makacs hazavárása és fösvény rigolyái miatt illetik a környéken „bolond” jelzővel. A birtokra első világháborús orosz foglyok érkeznek.

Amikor Rosztovszkij Ivánban felfedezi a hazatért férjét, fölbolydul a lelkivilága az idős asszonynak. Iván ugyanis éppúgy dédunokája Ásvay Zoltánnak, mint Lenke és Tamás, csak az orosz fogságban kötött második házasságából. Erzsi egy ideig még férjeként tekint Ivánra, de hamarosan azzal kezd foglalkozni, hogy Lenke jövőjét sínre tegye, és Franciska rokonuk is megtalálja élete párját.

Harsányi Zsolt színdarabja az emberi lélek furcsaságairól és a bennünk élő belső tűzről, az akarat parancsáról, a lélek uralmáról a test felett témáiról szól a címszerep óriásivá növesztése révén. A hit sokkal több, mint a tett, a szellem uralkodik az anyag fölött, a lélek áll mindenek fölött, csak jó ügy érdekében kell használni. A színdarab irodalmi-drámatörténeti megítélése elég lesajnáló, az édes-bús szórakoztató, mellesleg hatásvadász, sőt a sok véletlen fordulat miatt a „rosszul megírt” kategóriába sorolják (mintha nem a véletlen találkozásokra és egybeesésekre épülne minden vígjáték és tragédia!), amit nem kell igazán komolyan venni, érzelmes, szerelmes semmiség. A „szerelem mindenek felett” mondanivaló sekélyesnek számít, de nem is ez a lényeg, többről van szó, mint az igaz és egyetlen szerelem dicsőítéséről. Emberi tartalma megrázó azok számára, akik a hűséget, önfeláldozást, kitartást lelkiismereti kérdésként kezelik, érzelmeiket komolyan veszik. Technikailag valóban elavult mű, konzervatív játékmódra épül, modernizálni, átírni lehetetlen, amolyan „zárvány” az elmúlt százötven évből, de ezt nem róhatjuk fel, hisz a 20. századi színművek nagy többsége hasonló módon elavult, mára játszhatatlan, Harsányi műve játszható ma is.

Dávid Zsuzsa rendezése finom árnyalatokkal dolgozik, a szövegre koncentrál, minden más kevésbé hangsúlyos. Az eredeti szövegből csak néhány mondatot, egy-két korabeli (a megírás idejéből, 1942-ből) jellegzetes kifejezést töröltek. Húros Annamária díszlete és jelmezei decensek, nem építi be falakkal, bútorokkal a színpadot, inkább a függönyök adják a hátteret. A jelmezek kissé összekeveredtek, míg Ásvayné a 19. század közepi ruhákban mutatkozik (ez érthető, hisz gondolkodásában, életvitelében leragadt ott), Franciska ruhája az 1900-as éveket idézi, Lenke és Tamás ruhája inkább az 1920-as évekből való, míg Mihály bácsi jelmeze olyan, mintha egy mai hajléktalan öltözékében mutatkozna, tolókocsija viszont jó minőségű, drága jármű.

A kulcsfontosságú címszerepet – a 20 és 88 éves Ásvaynét – Tordai Teri játssza. Nem kis feladat megbirkózni Bajor Gizi 1942–44-ben nyújtott alakításának szellemképével (Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 238-szor játszották). Ez utóbbiról csak néhány fotó maradt meg, és a kortársak visszaemlékezése. Tordai sokkal fiatalabb valódi életkoránál, de nem 20 évesnek, inkább 40-nek látszik, ami nem baj. Zsörtölődő öregasszonyként jobban szerethető figura, de ez csak részben sikerült neki. Mozgása túl fiatalos maradt, hangja sem tudott igazán vénasszonyos lenni, inkább rekedt. Hozzá képest mindenki epizódszerepet játszik. Almási Sándor kettős szerepben (Zoltán/Iván) igyekszik megfelelni a feladatnak, néha egészen bravúros tud lenni (ezt a szerepet Jávor Pál alakította a régi előadásban). Timkó Eszter bájos jelenség Lenkeként, a többiek: Szakács Tibor, Nemes Wanda, Mihályi Győző, Bordán Irén, Incze József, Bicskey Lukács a feladathoz mért jó teljesítményt nyújtottak.

A színdarabhoz Andorka Péter szerzett figyelemreméltó háttérzenét. A cselekmény aláfestéséhez, az eseményekhez illő filmszerű kísérőzene szervesen illeszkedik a műhöz, nem tolakodó, mégis hatásos, ha kell, diszkrét, romantikus, vagy sokat sejtető.

Harsányi Zsolt „hatásvadász” színdarabját 1957-ben Pécsett (címszerep: Kerpely Judit), és 1990-ben a Thália Színházban (Drahota Andrea) is előadták, egyiknek sem volt sajtóvisszhangja, észre sem vette a színházi köztudat.

 Budapest, 2014. április 15.

Megjelent a Kláris 14/5. számában

Földesdy Gabriella

 ♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©