Az 1920-as években írt
Móricz-regény színpadi adaptációja
kezdetben
a Vígszínház fogságába esett, mert a
színház kikötötte, hogy a főhős nem lőheti
főbe magát, ki kell békülnie
feleségével. Később is sok vihart ért meg,
több,
kevésbé sikeres megfilmesítést, amíg
a győri színházba jutott, ahol a színház
férfi színtársulata uralja el a színpadot a
2014. március 15-i bemutató óta. A
regényt Bezerédi
Zoltán írta át színpadra, alaposan
megforgatva a cselekmény
sorrendjét, jobban előtérbe hozva az egyéni
sorstragédiát hordozó vonulatot. A
regény Móricz saját 20-as évekbeli
magánéletét építi be a
történetbe, ahogy sok
más műve is cipeli magával a feleség és
szerető közti választás rosszul
sikerült végkimenetelének lelkiismeret
furdalását, vagy önigazolását.
A búzatáblával
átszőtt színpadon több
felől is vezet ösvény az elöl középen
lévő játszóhelyhez, amely egyszer kocsma,
máskor Rozika hálószobája. A kocsmát
a fémvázas asztalok, székek, korsó
sörök mutatják, a hálószobát egy
széles ágy
dunnával (díszlet: Menczel
Róbert). Szakhmáry Zoltán
sorstragédiája e két
helyszín között zajlik a tanya
felgyújtásáig, a végső
főbelövésig.
Kocsmai környezetben ismerjük meg
Zoltán barátait, akiket a
sör, a pálinka, a kártya, valamint a búza
árfolyamán kívül nem sok minden
érdekel. Kiválik közülük Lekenczei Muki,
akiről senki sem tudja, valójában
kicsoda, kissé szélhámos, titokzatos, ez adja meg
a figura sármját. Csörgheő
Csuli a másik fura alak, jelen rendezésben kisebb a
szerepe, mint a regényben.
Balogh Ábel, Borbíró, Levkovits, Igazmondó
Pista, Borbély Zsiga, Wágner Adolf
mind egy-egy színfoltot mutat, egy-egy történet
elmondása mögül előbújva.
Bezerédi Zoltán
átírása és rendezése úgy
sűríti a
cselekményt, hogy a gazdák birtokproblémáit
lassan elsorvasztja, Zoltáné is
abbamarad, amikor a zsidó nem akar neki hitelt nyújtani.
Ráadásul a csugari
parasztok pénzkövetelése is elakad, elhagyja a
jussukat követelők égő
falujukkal való átverését,
megelégszik a magánéleti szál
részletesebb kibontásával,
bár Rozika sorsa és búcsúlevelének
tartalma is homályban marad. A második részt
a feleség megérkezése uralja. Azt vesszük
észre, hogy a játék egy végtelen
muriból áll, ami maga az élet (vagy annak
jelképe), közben vannak magánéleti
jelenetek, és szó van néha bankról
és váltókról és meg nem kapott
hitelekről,
felelőtlen gazdálkodásról, de mindez
mellékes. Rhédey Eszter gőgös, hideg
figurája a győri rendezésben nagyon szenved férje
hűtlenségétől, vissza akarja
szerezni mint férjet és mint gyermekeinek apját,
mint családfőt is. A végsőkig
harcol a férfiért, és csak akkor adja fel a
harcot, amikor Zoltán megerősíti Rozika
iránti szerelmét, így küldve el a hitvest. A
jelenetet súlyosbítja közös
gyermekeik, Évike, Jánoska színpadi
felvonultatása, őket Ábel bácsi csalja ki a
helyszínről egy mókusmesével.
Fontos szerepet kap a kísérőzene
és a tánc. Egyfelől létezik
egy lélektani aláfestést szolgáló
markáns, mély tónusú vonós zene (Kovács
Márton), amelyet néhány zenész
produkál a színpad alól, másrészt az
úri murikat
kíséri nótázás, amit a
színészek adnak elő, illetve elhangzik egy
hegedűszóló,
amely színpadi különszámként
funkcionál. Mindezek szervesen épülnek be a
történetbe. Hasonlóan épül be a
cselekménybe a paraszt csárdás tánc, amikor
Zoltán szinte odadobja Rozikát a férfiaknak
prédaként, ők könyörtelenül
dobálják egymásnak a lányt, aki majdnem
elájul a gyors forgatásban, de állja a
sarat. Hatásos jelenet a
kiszolgáltatottságról.
Jelentős színészi
alakításokkal találkozhatunk. Csankó
Zoltán játssza Szakhmáryt tele sok
élettapasztalattal, Menczel
Andrea Rozikát
komolyabbra véve az eredeti számító kis
parasztlányfiguránál. Szina Kinga
feleségként
kissé fiatal a szerephez, néha indokolatlanul
hisztérikus. Az epizódszereplők
közül a Lekenczeit játszó nUngvári
István és a Balogh Ábelt
alakító Maszlay
István volt kiemelkedő. Sárközi
József Csuliként nem a szokványos
figurát
hozta. A tohonya, agyvérzéses, disznait
imádó és rájuk hasonlító
Csörgheő Csulit
most fiatal és vékonydongájú
színész alakította dinamikusan, fickósan.
Jól
egészítették ki őket a többiek: Rupnik Károly, Szilágyi
István, Jáger András,
Posonyi Takács László, Török
András, Molnár Judit. A parasztcsizmás
férfi-, és
a hosszúszoknyás női jelmezeket Cselényi Nóra
tervezte, a tánckoreográfiát Diószegi László
alkotta meg.
A március 19-i előadás után
a közönség ott maradó része
plusz élményben részesült: a
színészek a darab próbáiról, a
szerep
megformálásáról beszéltek,
Móricz-élményüket és
szerepértelmezésüket mesélték
el, majd lehetett tőlük kérdezni, amit a szép
számmal ott-tartózkodó közönség
ki is használt. A színészek
vallomásaiból az derült ki, hogy már a
próbák is
örömmel teltek, az előadást sikeresnek érzik,
jól tudtak együttműködni a
rendezővel – sajnos a rendező nem volt ott ezen a
beszélgetésen –, akinek
bevallása szerint jobban sikerült a győri Úri muri,
mint a néhány évvel ezelőtti
a pesti Nemzetiben. Ezt mi is így gondoljuk.
Budapest,
2014. március 22.
Megjelent a Kláris 14/4.
számában
Földesdy Gabriella
