Shakespeare
jól ismert vígjátéka kel életre a
Nemzeti
színpadán a világ
színjátszását jól ismerő
román Silviu Purcarete
rendezésében,
Jánosházy György
fordításában. Nemcsak a fordítás
újszerű, a rendezés egésze is
az. Ezt már a szereposztásból sejthetjük,
számos nőalakot férfi játszik,
egészen mint Shakespeare korában. A
vígjáték azonban nem korabeli, pontosabban:
kortalan.
Maga a történet alapjában
véve kedves, így nyugodtan
elmerülhetünk a jó ötletekbe, a kidolgozott
részletekbe is. Rosalinda – Trill
Zsolt – kimagasló
mozgáskultúrája tűnik ki mindenekelőtt.
(Koreográfus: Baczó
Tünde). Udvaros Dorottya
mint a filozófus-bolond Jaques monológja az erdőben
az egyik leghatásosabb mozzanat az ember 7
korszakáról.
A 6. korszakról szólva,
illusztrációként Orlando (Szatory
Dávid) éppen gyerekként vezeti el az őt
elkísérő idős Ádámot (Bodrogi Gyula).
Önmagában is megható, ahogyan Orlando igyekszik
védeni és élelemmel ellátni
Ádámot.
Kedves a „nyáj” is,
fehér kombinés fiatal egyetemi hallgatók
kellemes-dallamos bégetésével. (Ács Eszter, Katona Kinga, Kiss
Emma, Mikecz
Estilla, Roehnelt Zsuzsanna)
Eperjes
Károly játssza a „Rusnya
parasztlányt”, az első
részben olykor átvonul a színpadon
férfiruhában, kezében ruhával,
mögötte
virágcsokorral, fontoskodva lépdel Vilmos (Köleséry Sándor
m.v.). A második
részben találkozunk csak a „Rusnya
parasztlánnyal”, akinek Próbakő (Reviczky
Gábor) udvarol eredményesen, miközben azt is
megvitatják, ki és mikor lehet
„ribanc”.
A színpadon a darab tartalma szerint
olykor nagy a
kavarodás. Azt ugyan nem látjuk, Orlando miként
győzi le a nála jóval magasabb
(emelt talppal és „sámlival”) és
testesebb birkózót, de később szerelmét
–
„őrületét” – Rosalinda iránt
pontosan érzékelhetjük.
A vígjáték sokszereplős,
számos udvaronccal. Céliát is férfi
(Fehér Tibor)
játssza természetesen, aki olykor igazán
elmélyülten varrogat.
Silvius (Rácz József)
Phoebét (Farkas Dénes)
„imádja” csaknem az őrületig,
miközben Phoebe egy szempillantás alatt válik
szerelmessé Rosalinda (férfialakja)
iránt, Silvius vigasztalgatja.
További „udvaroncok”: egyben
Amiens és Dénes is – Kristán
Attila, Le Beau – Schnell
Ádám, Olivér – Tóth László,
Corinnus – Szarvas
József.
A száműzött herceget, Frigyes
herceget Újvári
Zoltán kelti
életre.
Néha nem is igazán tudhatjuk,
„ki kicsoda és miért”, az
előadás azonban folyamatosan, olykor komótosan halad a
boldog végkifejlet felé,
amikor is mindenki megtalálja párját –
kivéve a szegény idős Ádámot, aki a
táncoló párok között zavartan
téblábol, cipőjét bámulva.
Jelentős szerepük van a zenének,
daloknak. A zongoránál
Komlósi Zsuzsanna
ül, a szaxofonos hol a háttérben, hol előrébb
Kéringer Dávid.
Több angol nyelvű dalt hallunk, elsősorban a
„nyáj”-tól. (Zeneszerző: Vasile Ṣirli.)
Olykor a nemek
megállapítása is gondot okozhat, ha komolyan
vesszük. Jaques végig nőként mutatkozik, a
végén pedig kijelenti, hogy
hozzámegy a herceghez, mivel a herceg is az erdőbeli, az
udvartól távoli létet
választja. De az olykor pesszimista Jaques lehetne akár
férfi is.
Találkozunk szarvassal is, hiszen
jórészt erdőben vagyunk.
Elejtése – „megölése” –
miatt Jaques lelövi a „gyilkost”, aki aztán
mégis
feltámad. Ugyanígy feltámad a
legvégén az öngyilkos Vilmos is, kezében a
fontos
hírt közlő levéllel.
Trill Zsolt férfi marad nőként is,
miközben pontosan, de
játékosan jeleníti meg a nőalakot.
Az előadásban sok a sötét,
elemlámpástól-viharlámpástól,
ennek szinte ellentéte a háttér
hópelyhes-világos erdőrészlete. A színpad
hátterét egy hatalmas üvegfal választja le,
amely azonban az előadás vége felé
kinyílik, egybenyitva, kitágítva így a
teret. (Díszlettervező Helmut
Stürmer.) Jelmeztervező:
Dragos Buhagiar.
Az előadásban sok kedves, vidám
jelenetet láthatunk,
miközben komolyan vehetünk érzelmeket,
gonoszságból jóra fordulást,
természet-
és életszeretetet.
Budapest, 2014. február. 17.
Györgypál
Katalin
