A debreceniek Szarka
Tamás musicaljét három előadásra
felhozták a Nemzeti Színházba, így a
vendégjáték jóvoltából
betekinthettünk a 2011-es ősbemutató és a Szegedi
Szabadtérin 2012-ben játszott zenés darab
rejtelmeibe.
A szöveget és
a
zenét is Szarka Tamás
írta, a Ghymes
együttes hegedűse, ez az első egész estét
betöltő színpadi műve. Egyik nyilatkozatában azt
mondta, hogy operát akart a
témából írni, de hangszerelési
problémák miatt a musical mellett döntött. A mű
zenéjét délszláv és magyar
motívumokból állította össze,
hangzása laikus fülnek
dallamos, fájdalmas, szívbe markoló
hangzású. Hosszú szólóénekek
mellett kórus
bejátszások és ének nélküli
instrumentális részek is vannak benne. Heródes
birodalmának zenei aláfestése démoni
hatású. A háttérzene sajnos „play
back”-ről jön, és az énekesek mikrofonjaival
együtt túl hangosan szól.
A témát a
Biblia
újszövetségi
Jézus-történetéből vette, de csak mint
alapötlet ihlette meg, mert
a mű végül magát a gyermekvállalást
mint életcélt viszi színre,
szembeállítva
jelen világunk erkölcsromboló és
élvezetekbe, szórakozásba fulladó
életformájával.
A nemes célt mind
színpadilag, mind zeneileg meg kellett komponálni,
és a bibliai történeten
alapuló témának túl kell mutatnia
önmagán, mert csak így jut el a kívánt
közönséghez, közösséghez, azokhoz,
akik komolyan veszik és meg is szívlelik az
üzenetét, megértik szimbólumait. A rendező (Vidnyánszky Attila)
bombasztikus
színpadképet alkotott (díszlet és jelmez: Olekszandr Biluzob), ahol a fő
hangsúly a földi poklot megjelenítő Heródes
király orgiáján van, a mai
élvezetekre épülő szórakozás
szimbólumaként. Udvaroncok és kéjnők
fetrengenek a
színpadon, amíg Heródes vagy Ego (Lucifer vagy
sátán) el nem söpri őket az
útból. A legfélelmetesebb jelenet a betlehemi
gyerekgyilkosság megjelenítése,
amikor Heródes emberei nem csecsemőket ölnek, hanem az
asszonyok méhéből tépik
ki a magzatokat. Döbbenetes és megrázó
mindez, mert ezt látva a sok abortusz
jut eszünkbe. Közben Mária várandós
anyaként keresi helyét (megtartsa-e
terhességét?), Erzsébet látogatása
győzi meg arról, hogy érdemes megszülni
gyermekét. A betlehemi szálláskereséskor a
kovácstól kér bebocsáttatást, aki
azzal küldi el, hogy nem ér rá, szögeket kell
kalapálnia. Jézus még meg sem született,
már a keresztjét ácsolja Ego, szögeket
gyárt a megfeszítéshez a kovács.
Mária mellett
mindvégig ott van József, aki óvja, védi a
veszélyektől. A jászolt pedig éneklő
gyerekek veszik körül, Mária vajúdás
alatti énekét maga a szerző kíséri
hegedűszólóval
a színpad egyik magaslatáról.
Furcsa
születéstörténetet látunk, a gyermek
megszületésekor Mária azt kérdezi a
tömegtől, ha felnőttként meg is ölitek, utána
szeretni fogjátok-e? Így jutunk
el a reményteljes végkifejletig, amikor a színpad
közepén felállított
csillaghoz (Istenhez) kapcsolódó sugarakat a fehér
ruhás statiszták fölhozzák a
nézőtérre, hogy mi is részesei lehessünk a
misztériumnak.
Felemelő és
szomorú egyszerre mindez, akik fogékonyak az effajta
misztériumra, megérinti
őket a figyelmeztetés erős kifejezésmódja. A
többiek – gondolom – naivnak,
együgyűnek, túl didaktikusnak tartják a
szájbarágós mondanivalót.
Kiváló
énekesi
teljesítményeket hallottunk. Máriát Újhelyi Kinga
énekelte, decens jelenség, és
kellemes énekhanggal lepett meg bennünket. Józsefet Bakos-Kiss Gábor
énekelte
szép tenorhangjával, Erzsébet szerepében Pápai Erika remekelt. Mészáros Tibor
(Ego) és Olt Tamás
(Heródes) a gonosz alakítóiként nemcsak
énekeltek, hanem
táncolták, vívták is a szerepet. A
kovácsot – eredetileg Hobo alakítja – most Bakota Árpád
helyettesítette, arkangyal Rácz
József. A táncok
koreográfiáját Gemza
Péter
készítette, igen hatásos elemekkel tűzdelve.
Huszonöt táncos szinte
szünet nélkül táncol a színpadon. A
színház énekkara közreműködött a
kórusszámokban, a gyermekkórust a debreceni
Bányai Júlia Általános Iskola
tanulói adták.
Budapest,
2013. október 29.
Földesdy
Gabriella
(Megjelent a
Kláris 2014/1. számában)
♣
♣ ♣