Nyomasztó. Nyomasztó darab,
nyomasztó díszletek, nyomasztó
előadás. Zsúfolt a nézőtér, mindenki tudja
előre ugyanezt. De eljövünk,
megnézzük most Bagossy
László rendezésében a váltig
becsületes Hudetz
állomásfőnök bukását. Mert
lelkünk mélyén tudjuk, hogy a felszínen
mindig
könnyűnek tetszik az ítélkezés. Az
igazság sokszor sokkal bonyolultabb.
Ödön
von Horváth darabja (fordította: Thurzó Gábor)
kortalan. Nincs jelentősége, hogy milyen rendszerű a
német vasútállomás
szemaforjának kapcsolórendszere. A fontos az
„emberi tényező”, itt az
állomásfőnök szinte túlzott
precizitása, amivel addig rendre mindig átkapcsolta
szükség szerint a szemafort. Mivel az előadást
szünet nélkül játsszák, elég
hosszú időre kell lekötniük a nézők
figyelmét. A sokféle mozzanattal ez sikerül
is.
Thomas Hudetz állomásfőnök
– a kicsike vasútállomáson amúgy
nem jelentős pozíció, és még a jegyeket is
ő adja ki – nagy precizitása mögött
nyilvánvalóan mély okok rejtőznek, alighanem a
szexualitás terén is. Talán
ezért képes percekig, tökéletesen
elfeledkezve a Kapcsolóról csak Annára
figyelni, amikor a lány a számára ellenszenves
feleséget hozza szóba (Pálmai
Anna). Amit egyébként valahogyan nehéz
elhinnünk – és éppen a kulcsjelenetet. Mert
ehhez a feledékenységhez jelentős
személyiségzavar szükségeltetik.
Különféle
oldalait elénk is tárja Hudetz (Keresztes Tamás hiteles
megformálásban) a játék
során, de valahogyan mégis kevéssé
áll össze. Miért vette el nála jóval
idősebb
feleségét (Hudetzné – Fullajtár Andrea),
miért nem él vele, miért védi mégis,
miért tartja magát négyhavi
magánzárkabeli lét (vizsgálati
fogság) után is
ártatlannak, miért? Ennek magyarázata azonban nem
a rendező vagy a színészek
feladata.
A történet során
sokféle jellemmel találkozhatunk. Anna, a
fogadótulajdonos lánya még fiatal, talán
kicsit szerelmes Hudetzba, de a
bekövetkezett vonatszerencsétlenség az ő
életét is egy csapásra tönkreteszi. Az
első pillanatokban talán fel sem fogja még, egyelőre csak
a csók tényét tagadja
váltig, hiszen vőlegénye van, Ferdinand, a darabos
szomszéd falubeli mészáros…
(Ötvös András).
A történet végére azonban csak a halál
marad Anna számára, még
ha nem is leszünk tanúi a gyilkosságnak. A bűn
– a szemafor nem időbeli
átállítása, illetve annak teljes
tagadása – összeköti őt az
„állomásfőnök
úrral”.
Thomas hazatér a vizsgálati
fogságból, Anna kéretlen hamis
tanúskodása felmentést hoz számára.
A nagy ünneplés közben már
formálódik
tragédiája Annával, a másnapi titkos
találka terve a rejtélyes viadukt alatt.
Nehéz a helyzete Hudetzné
bátyjának, Alfonsnak (Elek
Ferenc).
Ha rosszban van a városka lakóival, becsukhatja a
boltját. Igyekszik becsületes
maradni, védi húgát hol Annával, hol a
lakosokkal, hol az államügyésszel
szemben. Neki megmaradt a lelkiismerete, de nehéz
átlátnia a folyton változó helyzetet.
Külön története van a
még szerelemre vágyó Leninek (Kiss
Eszter), aki pincérnőként sok embert ismer;
másféle fontos szerepe van a
pletykás Leimgrubernénak (Jordán Adél) a
közhangulat folytonos alakításában:
Hudetzné ellen-mellett, Thomas ellen-mellett… és
láthatóan nem sikertelen
ebbéli működése.
Eltér a darab általános
hangulatától Pokorny, megboldogult
mozdonyvezető (Vajdai Vilmos)
és a fűtő (Kohut – Takátsy
Péter) megjelenése
Thomas lázálmában. Másféle
színt visz az állomásfőnök
megítélésébe, hiszen
addig folyamatosan saját
ártatlanságáról beszélt.
Tehát nem mondott igazat
ebben sem, belső vívódásait elhallgatta. (Nem
feledkezhetünk meg arról az
„aprócska” tényről, hogy a szemafort a
bekövetkezett vonatszerencsétlenség –
aminek csak rettentő hangját hallhatják ők is – után még átállítja.)
Mert hiszen lelkiismerete miatt jutott a teljes
emlékezet
kiesés helyzetébe, már ami Anna
halálát illeti. Felesége, sógora
odaadná a kért
szürke öltönyt, de már nem kell neki…
számára véget ért a
„játék”, az élet,
bárha a csendőr (Rajkai
Zoltán) megmenti őt a fogadós (Ujlaki Dénes) és a
mészáros-vőlegény gyilkos
haragjától. Ismét hallja – halljuk – a
kezdeti,
szinte éteri dalt,
nyugtató-búcsúztató
férfihangot… A sok csattanás, zörgés,
zaj után kellően zárva le a tragédiák
sorát.
Az előadást Bán János, Kocsis Gergely,
Tasnádi Bence játéka
egészíti ki. (Többen pedig több szerepet
játszanak.) Zenészek: Darvas
Ferenc
m.v. és Darvas Kristóf m.v.
Az állomás, egyben viadukt
díszlete Bagossy Levente munkája,
a korabeli jelmezeket Ignjatovitc
Kristina tervezte. Zene: Darvas
Ferenc.
Nyomasztóságában is
felemelő előadást láthattunk.
Budapest, 2013. 10.
26.
Györgypál
Katalin
(Megjelent a
Kláris 2014/1. számában)
♣
♣
♣