Székely Csaba
„Bányavidék” című
trilógiájának első részét
márciusban láthattuk a Nemzeti
egyik kamaraszínpadán, most a 3. részt (Bányavíz)
sikerült elcsípni a Szkénén,
ahol akkora volt az érdeklődés, hogy a szeptemberi
bemutatóra már be se
jutottunk. A középső részről (Bányavakság)
korábban lemaradtunk, de pótoljuk!
A fiatal erdélyi
drámaíró igen mélyre ásott a
székelyföldi „bányavidéken”, hogy
az ott élő
magyarok kilátástalan életét hitelesen
ábrázolni tudja. Nyomorúságukat, ami
nemcsak anyagi, hanem morális és mentális egyben,
kendőzetlenül mutatja be.
A
„Bányavirág”
még szelídebb formában, sok humorral
ábrázolta a bánya bezárása
utáni székely
település munka nélkül maradt lakóinak
elsivárosodását, a
„Bányavíz”
kegyetlenebb, helyszíne a katolikus paplak, ahol Ignác
atya képmutató, kifelé
ájtatos, belül elrohadt lelkületével
találkozunk.
A bezárt
bánya
miatt elszegényedett székely falu lakói
közül már csak az öregek járnak a
templomba, Ignác atya éppen a szentbeszédet
próbálja a sekrestyében, hogy
hatásos legyen, amit prédikál nekik a
vasárnapi misén. Egyedüli hallgatója
Irén, a házvezetőnő, aki megkótyagosodott
és semmire sem emlékszik, amióta lánya
öngyilkos lett. Azt mesélgeti szüntelenül, hogy
hazajön ám Amerikából a lány
hamarosan, levelét most hozta a postás. Aztán
megtudjuk, hogy a pappal együtt
lakik a neveltfia, Marci, amolyan gondnoki beosztásban, de a
fiú édesapámnak
szólítja a papot, valószínű, hogy nemcsak
nevelt fia az atyának. Marci kis
faszobrokat farag és verset is ír szabad idejében,
ám apja ezt erősen ellenzi. Neve
beszélő név, Keserű Mártonnak
hívják. Állandó vendégként
lakik náluk a tanító
és a nagylánya, mert leégett a házuk a
minapjában, az anya benn is veszett a
tűzben. A tanító segélyt szeretne, hogy a
házát újraépítse, a lány
pedig eszi a
csokoládét rendületlenül.
Bizony jól
megkavarodtak a dolgok ezen az Isten háta mögötti
falun, mert egyre több minden
derül ki, amin eláll szemünk, szánk a
csodálkozástól. Az egyik, hogy mind az öt
szereplő obszcén trágársággal beszél
szinte megszokásból, akkor is, ha nincs
bennük indulat. A férfiak közben nyakalják
lefelé a pálinkát, ez az egyetlen
búfelejtő lehetőség arrafelé. De mindenkinek van
valami titkolnivalója a
darabban: Ignác atya a tízéves kisfiúkat
szereti, a tanító ateista, Marci
gyerek mérgezi az apját, akinek ettől fáj a
gyomra, Imola összeszűrte a levet a
református pappal, most terhes. Marci
Imolával szeretne megszökni a faluból, de a
lány nem megy vele, mert nem
szereti a fiút, csak szánalomból csókolta
meg. Mindehhez járul, hogy a féleszű
Irén a tanítóház leégésekor
ellopta a cihában őrzött pénzt és a
pálinkafőző
masinát.
Csizmadia Tibor
rendezése (dramaturg: Lőkös
Ildikó) falhoz szegezett bútorok
(látványtervező:
Cziegler Balázs)
közepette játszatja a történetet,
hangsúlyossá téve az egyéni
karaktereket, és fura módon a szekrényekben
lévő üresség (csak pálinkás üveg
és
üres csokoládé papír van bennük)
már-már a lelki ürességet is
szimbolizálja.
Ezeknek az embereknek már nincs erkölcsi
muníciójuk a továbbéléshez,
immorálissá váltak, mert elfogyott a levegő
körülöttük. Aztán, hogy mégis
tovább élnek, erről szól a rendezés
utolsó jelenete, amelyben Marci gyerek és
Irén úgy beszélgetnek Irén
lányáról, mintha élne még, és
már a fiú sem akar
elmenni a faluból.
Kiváló
színészi
összjátékot láthattunk. Ignác
atyát Kaszás Gergő
alakítja, a szerep nehéz
feladat elé állítja a színészt, mert
ellenszenves figurát, ráadásul katolikus
papot kell alakítania, akit feddhetetlennek hisz a tágabb
környezete. Kaszás
Gergő már az elején láttatja velünk, hogy
lelke nem tiszta, magánéletét
rejtegetnie kell. Márkus
Sándor Marciként a lázadó, de
sehová sem jutó fiút
játssza, végül megtörik, s belenyugszik
sorsába. Bozó Andrea
házvezetőnője
komikus figura, külső eszközei (sapka, papucs, öreges
járás) segítik kissé öregebbnek
látszani, mint valójában. Tóth József (tanító)
és Eke Angéla
(Imola) hozzák a
figurát, utóbbinál komikus hatást kelt az,
hogy egy ministráns fehér karingben
játssza végig a szerepet.
Székely Csaba
drámája, amelynek műfaja: fuldoklás egy részben,
attól válik elviselhetővé,
hogy remekül balanszíroz a tragédia és a
humor szűk mezsgyéjén. Nem engedi,
hogy a kétségbeesés eluralkodjon a
figuráin, feloldja őket, amivel a problémát
részlegesen képes megoldani. Keveseknek sikerül ez a
bravúr.
Budapest,
2013. október 11.
