Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MERLIN, AVAGY ISTEN, HAZA, CSALÁD

Örkény István Színház

„Merlin, avagy a puszta ország” az eredeti Tankred Dorst-dráma címe, mely a ritkán játszott darabok közé tartozik (Vígszínház, 1984; Új Színház, 1995), és persze nem véletlenül. (Dorst a ’70-es évek óta feleségével, Ursula Ehlerrel együtt jegyzi műveit, így az 1981-ben írt Merlint is.) Eredetileg nyolcórás előadásra szánta írója. Most az Örkény Színházban két részben láthatjuk mintegy 3 órában az Artus-mondakört és a Kerekasztal lovagjainak történetét Európa múltjáról és esetleges jövőjéről. Megértését segíti, ha jól ismerjük a Grál-mondakört, de e nélkül is követhető a pergő, mozgalmas előadás, melyet Polgár Csaba vitt színre. Szórakoztató, mulatságosnak (is) szánt maga a dráma, ám ez kevéssé valósulhat meg a rengeteg piros festék (vér), hulla és történelmi vízió kapcsán, melyekről azonban a legkevésbé sem állíthatjuk, hogy nem felelnek meg általában a történelmi valóságnak.

A színház nézőterének egy részét letakarták, ami előre jelezheti a hangulat különösségét.

A dráma előjátékában, a legteljesebb sötétségben (de megfelelő hangeffektusok mellett) megszületik Merlin, a kelta mondavilág démona és varázslója, akit itt nő játszik (Szandtner Anna – külön szereposztás azonban, mint tudjuk, nem létezik). Azonnal leül újságot olvasni, amivel máris megadja az előadás alaphangját, eredetiségét. A díszlet lényege egy nagyméretű, kissé lepusztult lakókocsi minden felszereléssel, ablakokkal. Első fala a nézőtér felé nyílik. (Látványtervező: Izsák Lili.) Lakókocsinak ugyan nagy, de a szereplők – összesen tizenöten játsszák – nehezen férnek el benne sokszor ülve, olykor állva az alacsony belmagasságú helyen. A lakókocsi sokféle funkciót kiszolgál, még börtönt is, akkor egyszer körbeforogva a színpadon, belül a királynővel. A kerekasztal tényleg kerek, de kicsi sörasztal, a székek pedig szétnyitható kempingszékek, még az állítólagosan mágikus erővel bíró is. A születésnapi nagyon-rózsaszín torta a darab során a mocsár jelképévé válik.

Az előadás dinamikus, pergő, a filozofikus párbeszédek rövidek. (Az eredeti drámát Kertész Imre fordította, a szövegkönyv Gáspár Ildikó és Bánki Gergely munkája.) Az „Isten, Haza, Család” fogalmak közhelyes hangsúlyozása egyrészről közel hozza a drámát napjainkhoz (is), másrészt – a közhelyek tulajdonságai folytán – mégis fontos értékeket húznak alá már a címben. Végül is a dráma oly mértékben sokrétű, átfogó (mint minden igazi mondakör), hogy ezek az értékek is bőven beleférnek, még ha olykor groteszkül is.

A lakókocsi tetején egy nagy „égő” kereszt fontos szimbólum – különösen, hogy a kereszt később balra elhajlik, no meg az egyik égő „kiég” benne, és nem is tudják megjavítani.

Az előadás fő vonalakban amúgy megfelel az eredeti drámának. Nagy hangsúlyt kap egy gondolat: a „francia” (=európai?) demokrácia (Isabelle, a fontoskodó, saját eszméiben sem feltétlenül hívő francia politológus – Bíró Kriszta), olykor francia mondatok is elhangzanak az előadásban, amit nem szükséges feltétlenül érteni, de azért segít, ha értjük. A demokrácia nem egyszerűen a többség uralma a kisebbség felett, hanem egy olyan rendszer (igazából az alkotmányról van szó), amelyben a többség együtt tud kormányozni (együtt tud élni) a kisebbséggel, azzal a tudattal, hogy bármikor ő válhat kisebbségé… Ezt éppen egy kerekasztal segítené, ahol nincs asztalfő? – nem tudni, hiszen, mint látjuk, ez az eszme is elfajul a történelem során, az új generáció lassan felnövekszik, és – mást akar. Mit? – azt nem igazán lehet tudni. Vért, olykor. Hatalmat. Teret. Artus sohasem figyelt igazán Isabelle-re, ő folyton Merlint keresi, megtudni a jövőt: a soron következő ütközetben ő győz-e.

Merlin hol anyás, hol szenvtelen, kívülálló. Legvégül anyáskodó – karján gyermekként egy luftballonnal. (Egyébként is többféle luftballon többféle jelentést hordoz az előadás során.)

A színpadon a nagy eszmék egészen hétköznapi kellékekkel valósulnak meg: színes papírcsákókkal (korona gyanánt), mai öltönyökben-ruhákban. Olykor ismert pop-dalokat énekelnek (angolul) fejhangon (Titanic-betétdal), olykor érzelmes hazai „nótát”, olykor pedig csodálatosan szép német dalt a halálról (a szövegmegértést egy leereszkedő képernyőn mutatott magyar fordítása segíti – egy Schubert-áriáról van szó).

Még érdekesebbé teszi az előadást, hogy Dorst szövege szerint néha egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról, ezzel mintegy érzelem mentesen eltolva maguktól a történést, a felelősséget.

Lancelot-ot Friedenthal Zoltán játssza emlékezetesen, aki hol komoly, hol – általában – inkább nem, szerelmesként is különös, megháborodása közel-hiteles. Az ördög olykor téblábol, nincs igazán tekintélye (Vajda Milán), kimosott alsónadrágját gondosan a lakókocsi egy szögletére akasztja. Máthé Zsolt játssza Artus király törvénytelen fiát, Mordred-et – jellegzetes momentum a közös nyakkendő kötés, végül apja szándékosan másképpen (felemásan) köti meg fia nyakkendőjét.

Tanúi lehetünk Lancelot, Artus és Ginevra (Kiss Diána Magdolna) szerelmi háromszögének; mint tudjuk, Artus király (Terhes Sándor) végül visszafogadja Ginevrát, fricskát adva a katolikus egyháznak is.

Különös Parzival, az istenkereső alakja (Roszik Hella) – ironikusan, túlozva, a rombolást állítja előtérbe, mígnem – éppen a romokon – megvilágosodik: Isten helyett az embert megtalálva.

Takács Nóra Diána több anyát is alakít, de egyik sem tekinthető „igazi”-nak.

A Lancelotnak gyermeket szülő vidéki nő (Szilágyi Katalin) naturalista jelenetben vagdalja ki saját nyelvét s hal meg, miközben Lancelot éppen Ginevrával táncol.

A fiatalabb generáció másik két tagja (Mordred mellett) Beauface (Barabás Richárd) és Agrawain (Bánki Gergely), akik lassan felnőve kimutatják oroszlánkörmeiket – csak éppen minden különösebb cél nélkül, leszámítva az öldöklést.

Gyabronka József, Herczeg Tamás és Baksa Imre a lovagok, akik „dolguk” végeztével – a megnyert számos ütközet után – hatalmuk teljében már csak elnyúlnak a kempingszékekben.

Artus király bukása után valóban – mi lesz velük?!

 A jövőt, pláne valamifajta pozitív jövőt nem innen tudhatjuk meg. Ha egyáltalán megtudhatjuk.

 Az előadás az Örkény István Színház és a HOPPart Társulat közös produkciója. Szereplők: Baksa Imre, Bánki Gergely, Barabás Richárd, Bíró Kriszta, Friedenthal Zoltán, Gyabronka József, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Máthé Zsolt, Roszik Hella, Szandtner Anna, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Vajda Milán.

 

Budapest, 2012. december 29.

Györgypál Katalin


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©