Először
voltam az „új
vezetésű” Új Színházban, annak is
csak a Bubik István Stúdiószínpadán,
amely a
Székely Bertalan utcában, egy bérház felső
emeletén található. Itt mutatták be Pozsgai Zsolt – a
színlap által „tragikomédiának”
minősített – színdarabját.
Mire felértünk a harmadik emeleti előtérbe, a
májusi műsor plakátján a cím
„A szajha és a
szörny” formátumban szerepelt. A cím
változtatása közvetlenül a
bemutató előtt nem szerencsés, a kétféle
cím együtt futtatása még rosszabb
megoldás. Ettől persze még minden más lehet
jó.
A darabot Kautzky Armand
rendezte, valóban
kamaradráma kisszámú
szereplőgárdával, helyszínként egyetlen
szobával.
Cselekménye sorstragédia, egy Erdélyből, a
szülői házból megszökött leány –
Kriszta – Pestre jön állást
keresni, hogy megvalósíthassa álmát,
és pénzét
összegyűjtve eljusson a bolognai egyetemre. Szinte sikolt a
történet már az
elején, hisz ez az elfogulatlan, még szűz –
a szónak minden értelmében –
jóravaló teremtés nem bírja majd elviselni
a rá váró nehézségeket,
többször is
próbál kilépni az életből menet
közben, de csak a legvégén sikerül neki.
A közeg, amiben a darab játszódik,
egyrészt
az alvilág, másrészt egy bérház,
amit a házmester és a takarítónő
testesít meg.
A bérházból csak az egyik lakás nappali
szobáját látjuk, itt zajlanak az
események. A szekrényben bujkál Herceg, a
kimustrált alvilági fenegyerek, fél
arcát valaki elcsúfította, vasalóval
megégette. Bánatában ki se jön egész
nap a
szekrényből, mocskos pizsamában tölti napjait,
elvesztette beszélő képességét,
pusztán artikulálatlan hangokat ad ki. Az alvilági
Köcsög látogatja meg
időnként, no meg a házmester, aki egy albérlőt
szerzett a Hercegnek, Kriszta,
az erdélyi lány személyében. Ezt a
képet színesíti az időnként
felbukkanó
takarítónő (Karcsi névre hallgat), aki a
porszívót a hátán hordja.
A „mire megy ki a játék?”
kérdésre egyszerű
a válasz: természetesen a színpad adta
lehetőségek közt megvalósulandó
csodára.
Kriszta és Herceg között véd- és
dacszövetség alakul ki, valami irigylésre
méltó, nem várt harmónia, ami aztán
elromlik, és tragédiába torkollik. A
cselekmény végkifejlete erősen emlékeztet egy
másik, igen híres külvárosi
tragédiára, nevezetesen Spiró György
„Csirkefej” című drámájára –
itt kissé
szelídebb formában kapjuk a tragikus végkifejletet.
Kautzky Armand rendezése a karakterek
felépítésére koncentrál, mást
nem is tehet ebben a falatnyi térben, s közben
nem veszi észre, hogy a házmester figurája egy 30–40
évvel ezelőtti
személyiség, aki ma már nem létezik a maga
besúgó mivoltában, meg egyébként se.
Másrészt viszont a Köcsög figura nagyon is mai,
napjaink beli igazi vagány,
tökös gyerek. Nem ártott volna közelíteni
kettőjüket egymáshoz egy kis
dramaturgiai változtatással. Kriszta
öngyilkossági kísérleteit is túl
gyakorinak találom, elkopik kissé, mire megvalósul.
A Krisztát játszó Koncz Andrea bájos
jelenség, el tudja hitetni velünk, hogy hamvassága
igazi, erdélyi tőről fakad,
játéka szép, meggyőző. Ifj. Jászai László
Köcsög szerepében időnként átveszi a
főszerepet, testes alkata és erőteljes hangja
ezúttal a szó szoros értelmében teszi
hangsúlyossá figuráját. Incze József
Hercegként a szemünk előtt alakul át
„szörnyből” aggódó szerelmes
férfivá. Ragyás fizimiskával ez még
nehezebb
feladat. Jól teljesít Ujréti
László Samu bácsi (házmester)
és Fazekas Zsuzsa
Karcsi néni (takarítónő) szerepében.
Nincs külön díszlet- és jelmeztervező,
csupán „látvány”
megjelölést kap Vankó
Dániel, akinek kicsi volt a mozgástere
ez esetben. A zenét „Ágnes”
szolgáltatja, a színpad bal szélén ül
egy
szintetizátor mellett, és szívhez
szóló bús dallamokat játszik vagy
énekel a
történethez.
Emlékezetes az utolsó kép: a Herceg
Kriszta
holttestével a karjában ismét bebújik a
szekrénybe, és magára csukja az
ajtaját, immár örökre. Költői és
megható befejezés.
Földesdy Gabriella
(Megjelent a Kláris 2012/6.
számában.)
