A közönség a színpadon
felállított széksorokban ül, az
előadás a nézőtéren zajlik, de időnként a
széksorok között is, a
zsinórpadláson, egy hatalmas vastraverz tetején,
valamint a széksorok mögötti
stúdió fülkében, ahonnan – a
hagyományos előadásoknál – a
bejátszásokat,
fényeket stb. irányítják. Egyes jelenetek a
jelenlegi nézőtéri sorok előtti
széksorban játszódnak, valódi
karnyújtásra a közönségtől, egy
kézfogás le is
bonyolódik király és
„alattvalója” között. A királyi
házaspár is itt leli
halálát a végső jelenetben.
Mondhatnánk, hogy Shakespeare Hamletje belakja a
színházat Alföldi
rendezésében. Fenekestül felfordította az
általunk megszokott
játékmódot, díszletet, szöveget,
mindent. Persze nem csupán úri passzióból
történt mindez, funkciója van itt mindennek. Nádasdy Ádám
fordítása például
közelebb áll a mai nyelvhez, mint Aranyé, de
inkább csak azt érzékeljük belőle,
hogy az ismert szállóigék megváltoztak. A
díszlet egy lepusztult, bezárni
készülő színházat mutat,
fóliákkal letakart széksorok,
állvány, némi szemét,
ami a jelen nyomorúságát, a színház
pénztelenségét jelzi, ahogy az
egérfogó
jelenet elgyötört színész
házaspárja is: motyójukat gyerekkocsin
tolják, de ha
játszhatnak, azonnal kivirulnak.
Erős politikai tartalommal töltötte
meg Alföldi a darabot.
Az új király és talpnyalója, a
hatalombirtoklás, az embertelen módszerek
félreérthetetlenek, ahogy a befejezés
Fortinbrasának stílusa is egy jelen
ellenzéki pártra hajaz. Mindezek mellett kell Hamletnek
– az ifjú titán, aki szembeszáll
az igaztalanokkal, mert neki van igaza – igazságot
osztania, a bűnösöket
megbüntetnie. Vagdalkozik, közben hull a forgács is. A
súlyos politikai
tartalmak mellett mégiscsak folynia kell az eredeti
történetnek, az apa
szelleme, aki bosszúért kiált, Hamlet
pokoljárása, anyjával, Poloniusszal és
Ophéliával történő konfliktusa lezajlik, csak
nem annyira fontos, mint írva
vagyon. Mert itt fontosabb az új pártvezér
beiktatása, éljenzés, vagy a
sírásók
kotorászása a széksorok alján
(vörös csillag kerül elő a csontok mellett). Nem
meglepő már az sem, hogy Claudius
számlájára a testvérgyilkosság
mellett
Ophélia elcsábítása is felkerül.
Hamlet pedig úgy akarja lerázni Ophéliát,
hogy
letolt nadrággal mutatkozik előtte. Ophélia
őrülése itt népdalok
éneklésében nyilvánul
meg, de megőrülése előtt még Hamlettől kapott fekete
plüssmacival járja be a
terepet. Laertes kalasnyikovval érkezik vissza
Párizsból, és mindenkit le akar
puffantani.
Egyetlen klasszikus tragédia
megrendezésébe nem lehet
belefoglalni jelen társadalmunk és az egyén
összes problémáját, megtetézve a
színházi pénzszűkével. Nem lehet egy
klasszikus tragédiából el is venni meg
hozzá is tenni valamit, mert megbosszulja magát.
És nem lehet egyszerre
komolyan is venni meg karikatúrává is
torzítani egyazon dolgot, személyt,
eszmét, eseményt. Pedig ez történik,
és mi nem tudjuk, hogy komolyan vegyük az
egészet, vagy kinevessük. A mai ruhába
öltöztetett szereplők közé végül
Hamlet
reneszánsz jelmezben érkezik és így
vív meg Laertésszel, halálán maga is
élcelődik.
Horatio szerepe teljesen elsikkad, Gertrudis meg akar felelni új
férjének,
halála aztán alig tűnik fel környezetének.
A rendezés ötleteit és
furcsaságait lehetne még sorolni, sok
logikátlanságot rejt még az előadás. A
rendhagyó díszlet Menczel
Róbert
munkája,
jelmezeket Nagy Fruzsina
tervezte, a dramaturg Vörös
Róbert volt.
Szabó
Kimmel Tamás Hamletje rendkívüli
színészi
teljesítmény, még
lábsérüléssel is remekül mozog a
szerepben, hangja időnként
túl hangos és rekedt az erőlködéstől, hogy a
hátsó sorokban is hallják, amit
mond. Makranczi Zalán elegáns
gonosztevőként játssza Claudiust, Rába Roland
meglepően modern figurát ad Poloniusként. Kettős szerepet
játszik László
Zsolt,
a Szellem és a Színész is ő. Míg
Szellemként erőtlen, a Színészt megható
fájdalommal
alakítja. Méltó párja Nagy Mari a
Színésznő szerepében. Olyanok, mint Ginger
és
Fred Fellini filmjében. Szatory
Dávid Laertesként dühöngő őrültet
játszik, Hollósi
Frigyes és Znamenák István
sírásói kedélyes figurák,
már-már
„só”-műsorba valók. Marton Róbert és Hevér Gábor
(Rosencrantz és Guildenstern)
túlzó fontoskodással villognak. Radnay Csilla
Ophéliaként nehéz feladatot
kapott, de kellően megoldotta, Söptei
Andrea Gertrudis szerepében szinte csak
reprezentál, mert nincs többre lehetőség,
lecsökkent a szerep fontossága ebben
a rendezésben.
Az előadás a militarista Fortinbras (László Attila
kemény
legényt alakít benne) szavával ér
véget: „vezényeljetek sortüzet!”- amire
egy
félperces fülsiketítő géppisztolysorozat
következik. Baljós vég.
Földesdy
Gabriella
(Megjelent
a Kláris 2012/6. számában.)
