A Vígszínház „monstre"
bemutatóját – amit az idősebbek amerikai
filmként már a 70-es években láthattak
– műfajilag nehéz meghatározni. Egyrészt
feltünteti a szórólap, hogy
„táncmaraton két részben", aztán,
hogy „Horace McCoy regénye alapján"
készült, végül a plakáton a
„színmű" műfaji meghatározás is szerepel.
Mindezekkel együtt első benyomásként éri a
nézőt, hogy az eredeti történetet, amely az
1932-ben, a gazdasági világválság
idején játszódik, a rendező (Eszenyi Enikő)
és a dramaturg (Kovács Krisztina)
átírta a mai Magyarország viszonyaira. Benne van a
devizahitel, Devecser, Fábri „só", a toi wc-k
divatja, az obszcén beszéd, depresszió,
ordítás, drog, alkohol, ahogy azt nap mint nap magunk
körül tapasztaljuk.
Eszenyi Enikő rendező nagyot akart az asztalra csapni, leleplezni
a politikát, a korrupciót, a médiaszereplőket,
létrehozott egy új magyar táncdrámát
külföldi alapötlet nyomán. Központban egy
csopaki táncverseny áll, ahová azok jelentkeznek,
akik a tízmilliós díjból akarják
majd megoldani anyagi problémáikat, mert azt hiszik,
azzal minden bajuk megoldódik. Sorra bemutatkozik minden
páros, és elkezdődik a verseny, ami szelíden
indul, de egyre gyilkosabb tempót erőltet a táncosokra,
egyre öldöklőbb méreteket ölt a
kiszorításos játék. Közben élő
zenekar játszik nekünk régi slágereket,
híres country dalokat, tangót, rokit, ami jön. A
dalokat Dinyés Dániel hangszerelte, ötletes
a régi és új dalok válogatása is.
Glória és Robi, a két főszereplő,
életproblémájuk megoldását
várják a versenytől, Glória külföldre
készül a pénzből, Robi filmrendező szeretne lenni.
De a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnék,
Glória meghal, Robi pedig börtönbe kerül. A
rendezés kerettörténetben helyezi el az
eseményeket, mindent Robi mesél el utólag,
kiszabadulva a börtönből évekkel később. De
nemcsak a főszereplőket ismerjük meg, minden
táncospár élete egyedi,
sorsproblémájuk megjelenik a színen, ezt a
rendezés remekül kezeli: a devecseri terhes asszonyka
férjével, vak fiú párjával, tengeri
medve a titkárnővel, kimustrált színésznő,
halott nagymamát elhagyó fiú,
vállalkozó páros és más
szerencselovagok. Az eseménytörténet később
is követi őket, minden párnak van egyéni
táncszáma, minden táncszám más
stílusú, az átmenet szinte
észrevétlen.
A fergeteges tempót remekül bírják a
színészek, nincs egy perc megállás se,
mindezt segíti a jól megírt
forgatókönyv-szerű dramaturgia, a mozgatható
alig-díszlet (Füzér Anni), ahol a
vaságyakat maguk a színészek tolják be,
amikor szükség van rá. A toi wc-fülke is
díszletelem, hol zuhanyzó, hol szeparéként
funkcionál, jól működik a színpadot
keresztben átívelő híd, ahol „erkély
jelenetek" zajlanak. A háttérben időnként
elúszó meztelen testek a proszektúrát
idézik fel, csak a végén jövünk
rá, hogy a meghalt táncosok hullakamrai
formáját látjuk folyamatosan előadás
közben.
(Médiainstalláció: Kopek Gábor.) A
jelmezek (tervező: Bartha Andrea) közül kissé
kilóg Somogyi Mimi exszínésznő nerc bundája
strandszezonban.
A sok dicséret, jó ötlet mellett elmarasztalni
való is akad a rendezésben.
Ízléstelenül hat a
Hídvégi-Petneházi páros (Börcsök
Enikő-Mészáros Máté)
piros-fehér-zöld színben
világító posztókabátja,
miközben a Hazám, hazámat adják elő (Bánk
bán) szólószámként. Talán
ezzel nem kéne gúnyolódni, az irónia
bántó és igazságtalan ezúttal.
Másrészt kissé idegenül hat a főhősnő,
Glória (Bata Éva) helyzete, aki remekül
alakítja a dinamikus, temperamentumos és vad
leányzót, de végső megoldása (lopott
pisztollyal lelöveti magát táncpartnerével)
nem hiteles a mű végén. Az öngyilkosság
szinte indokolatlanná válik az ő esetében, a
csalódás – nem 10 milliót, hanem csak 350
ezret nyert – kevés ahhoz, hogy mint sebesült
lónak, el kelljen pusztulni. Nem történt meg a
végső elcsigázódás, a „tovább
élni lehetetlen" parancsa, ahogy ez igen jól
sikerült az 1969-ben készült Sidney Pollack filmben
Jane Fondával a főszerepben.
A táncos párok mellett kiváló
hármast alkot a versenyt rendező stáb (Pindroch Csaba,
Csőre Gábor, Borbiczki Ferenc), negatív
szerepükkel jól sáfárkodnak. Ők az igazi
hiénák, akik a versenyzők
izzadságából, halálából
élnek, mert eladják a tv-nek, a
közönségnek mások
szerencsétlenségét. A párosok
közül kiemelkedőt alakít Majsai-Nyilas Tünde
– Molnár Áron, Járó Zsuzsa –
Telekes Péter, Hegyi Barbara – Hegedűs D. Géza
és Réti Adrienn – Nagy Dániel.
Profiként énekel Szőcs Artur,
óriásit alakít Lengyel Tamás Robi
szerepében, kisfiús mosolya mindenkit elbűvöl.
Hát ilyenre sikerült a „magyar ló, aki
lelöveti magát".
Földesdy Gabriella
(Megjelent a Kláris 2012/6.
számában.)
