Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

KISPOLGÁROK

SZÍNHÁZ

KISPOLGÁROK

Katona József Színház

Természetesen teltházas előadás. Makszim Gorkij színműve egy részről jól ismert, más részről azonban kérdés marad. Hiszen annyi mindent elmondhatnak vele! Történelmet, társadalmat, emberi viszonyokat … Zsámbéki Gábor rendezése ez utóbbit leginkább és nagyon jól. Már a szereposztás is sok mindenre utal. Bezerédi Zoltán előrevetíti Besszemjonov agresszív-zsarnoki-bezárkózó-szorongó alakját. Vaszilij Vasziljevics nem ok nélkül kérdezi többször, másoktól: – Ki vagy te? – hiszen a fő kérdés: – Ki ő? Az előadás végi magára maradása, összeomlása lényegében törvényszerű. Pedig igen tisztességes életet él – misére is jár a folyton érte és a családért aggódó feleségével (Akulina Ivanova – Szirtes Ági), akit egyébként többször is jól leteremt. Ez nála még bőven belefér a tisztességbe.

Itt van két édesgyermekük – egyik sem kedvükre való. Tanultságukban keresik az okot, abban, hogy ezért őket, a tanulatlan szülőket lenézik. Pedig fiát (Pjotr – Kocsis Gergely) kicsapták az egyetemről, és most csak vár, vár – maga sem tudja, mire. Lánya tanítónő (Tatyána – Fullajtár Andrea), ő meg attól szenved, hogy őt nézik le az iskolájában – és nem talál férjet magának. Igaz, nem is keres. Csak vár. Egyszerűbbnek tűnik szalmiákszeszt inni … Abból sem túl sokat. Nagyon is tevékeny viszont a nevelt fiuk, Nyíl (Ötvös András), aki nagyon kirí közülük. Mozdonyvezető, szereti, amit csinál, fizet a családnak neveléséért, és él: nemcsak szerelmes Poljába, a cselédlányba (Polja – Pálmai Anna), de meg is kéri a kezét, mi több, ő valóban elhagyja a házat Poljával. Energikus, aki látványosan és erővel száll szembe apjával. És megteheti! A filozofáló, okos, de ivásba menekülő Tyetyerev sok igazságot mond ki (Máté Gábor), változtatni azonban nem is tud, meg nem is akar. Tetszik neki Polja, de ennél nem jut tovább, tudomásul veszi, hogy a lány férjhez megy máshoz. No meg itt van Polja apja, a madarász, csak a szabad életet túlzottan is szerető Percsihin – Bán János. Szintén hitelesen és teljes valójában. Saját erkölcsével, sajátos felfogásával üdítő a színpadon.

Egyetlen váratlan csók Tatyána részéről mutatja, hogy a tanítónőnek mégiscsak vannak érzelmei – Nyíl felé. Tanítani ugyanis nem szeret … Halványan sejthető, hogy mások is úgy gondolták, Nyíl Tatyánát veszi el – ennek az apja kifejezetten nem örülne. Igaz, Vaszilij Vasziljevics lényegében semminek sem örül, mert megváltozott a világ, nem ismeri ki magát, nem érti, mit akarnak a gyerekei, és szorong, mi lesz ővelük, idős szülőkkel. Még a kedves, az élet derűs oldalát kereső Jelena Nyikolajevna Krivcoca, a mindig pontosan fizető albérlőjük sem felel meg ízlésének – tőle fiát félti. Az ő szempontjából joggal. Kívülről nézve azonban éppen Jelena tesz jót Pjotrral, hogy „kimenti" őt ebből a lassan széteső házból. Jelena korábbi nem hivatalos „munkáját" – elfoglaltságát, amíg férje élt – ma talán szociális munkának nevezhetnénk elítéltek között … De az apának ez nem is lehet kedvére való. De hogy mit szeretne igazából gyerekeitől? – hiába kérdezi tőle a lánya, nem tudjuk meg szóáradataiból.

Futó képet kapunk még az Orvos pénzéhségéről a félbehagyott mondatával (Lengyel Ferenc), és időről időre befut a „társadalom" is a tisztaszobába mozgalmasan, életvidáman, olykor kellő indulatokkal (Siskin – Kovács Lehel, Cvetajeva – Kiss Eszter, egy asszony – Czakó Klára).

110 éves a darab. Nyíl alakja már messze nem az igazi, a kitüntetett, a követendő. Szembeszállásának (erőszakos) módját nevelőapjával sem követi ma osztatlan elismerés. Más a világ. De a konfliktusok lényege megmaradt: a gyerekek elengedése – el nem engedése, az örök aggódás, és főleg: a felnövő generáció fészek-elhagyásának módja, mikéntje örök probléma marad. A „nagy" társadalmi kérdések, okfejtések, filozófiai „tételek" pontosan és hangúlyosan elhangzanak ugyan, de valamennyi belemosódik – nyilvánvalóan nem véletlenül – a szereplők alakjába, jellemébe. Jelena nem tudja pontosan idézni Tyetyerev „tanait", de nem is fontos. A fiatalok közti vita országról, társadalomról, munkáról beleszürkül a folytonos családi vitákba, amik százszor fontosabbak és ezerszer jobban rányomják bélyegüket a család létére, sorsára, mint a viták tárgya, vagy kimenetele. A szamovárt valakinek csak be kell hoznia rendre a „tisztaszobába". A szamovárcipelést már nem bíró Sztepanyidaként (szakácsnő) Tóth Anitát látjuk. Hiába tűnik apróságnak: kiderül (már a darab elején), hogy „csak ezért" nem fognak még egy cselédet felvenni, ahhoz ők túl fösvények.

Mozgalmas az előadás, mozgalmasan funkcionál a mozdulatlan díszlet. Fa, fa, fa – erősen lejtő fapadlóval, így erősen lejtő kanapéval. A lábakon álló padló egy-egy része asztalként is működhet, az abroszt átlépik, amikor megszűnik a padlórészlet asztal-funkciója. Ötletes, kifejező Bagossy Levente m.v. munkája. A család kezdő széthullását a díszletek egyes darabjainak széthúzása is mutatja, a kezdődő „szakadékok" fölött lépkednek át a családtagok, vendégek. Jók a jelmezek (Szakács Györgyi munkája): Percsihiné kifejezetten szedett-vedett, Poljára kosztüm kerül, amikor kiderül, hogy férjhez megy, Tatyánáé például kellően zárt. A templomból érkezést (az apa a feleségével) nagyon is hangsúlyos fekete öltözet mutatja, ami már szinte kételyt támaszthat bennünk a templombajárás komolyságát illetően …

Fordította: Radnai Annamária.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©