Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

SZÍNHÁZ

ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház logója szerint: „új értelmet ad". Ha a logo a színvonalas arculat elengedhetetlen eleme, kiinduló forrása, akkor a német drámairodalom XVIII. századi klasszikus alkotása ennek jegyében fogalmazódik újra a színpadon.

Friedrich Schiller „társadalmi tragédiának", valamint „polgári szomorújátéknak" is minősített alkotása a szerző személyes élményein is alapszik. Kényszerpályán kezdett fiatal éveit a hercegi tulajdonban lévő ludwigsburgi katonaiskolában töltötte, ahol módja volt megismerni a fejedelmi udvar romlottságát, tapasztalhatta a hatalom által képviselt intrika minden szép, szabad eszmét és érzelmet letaroló erejét. A tiltott szerelem fájdalmát is átélte.

Az eredetileg 5 felvonásban színre kerülő dráma középpontjában a sötét lelkű Von Walter miniszter fiának, Ferdinándnak és az egyszerű polgár, Miller muzsikus lányának, Lujzának tragikus szerelme áll. Mindketten tiszta, őszinte szerelemmel vonzódnak egymáshoz, és megpróbálnak szembeszállni az őket körülvevő ellenséges társadalmi és erkölcsi előítéletekkel. Ferdinánd szembefordul apja aljasságával és megbélyegző véleményével: bátran védelmezi lotyónak tartott polgári származású kedvese tisztaságát, és nem hajlandó feleségül venni a fejedelem angol kegyencnőjét: Lady Milfordot. Az ármány Wurmnak, a miniszter magántitkárának sátáni és önző ötlete: megtalálja a kényszerítés módját, hogy lehet féltékennyé tenni az ellenkező Ferdinándot, és esetlegesen elnyerni a megvetett, kitaszított polgárlány kezét. Lujza az öngyilkosságba menekülne, de a vallás parancsa és apja iránt érzett szeretete, majd Miller könyörgő-parancsoló intelmei eltérítik szándékától. Ekkor kényszeríti Wurm egy hazug szerelmes levél megírására, ez az ára apja kiszabadulásának. A Von Kalb udvari marsallnak címzett levél az intrikának köszönhetően Ferdinánd kezébe kerül, aki szörnyű kétségek között hol képtelenségnek tartja Lujza hűtlenségét, hol gyötrődve hitelt ad a levélnek, és szajhának nevezi kedvesét. Ezt a lelki vívódást nem képes megoldani, inkább megmérgezi Lujzát, és maga is iszik a méregből. Lujza csak haldokolva vallja be az igazat a kikényszerített levélről, és a két szerelmes együtt megy a halálba.

A magyar színháztörténelemben komoly előzmények után került műsorra a dráma. Az 5 felvonásos szomorújátékot először Pesten és Kolozsvárott, 1795-ben játszották. Majd az 1800-as évek közepétől több ízben is, Pesten és vidéken egyaránt. A XX. században, 1950-ben, Vas István fordításában a Magyar Színház tűzte műsorára, 1954-ben a Debreceni Csokonai Színházban, 1971-ben Budapesten, a Madách Színházban mutatták be. A Nemzeti Színház most új értelmezésben láttatja meg a mű mondanivalóját.

Két részben, új fordításban, „élő" díszletek közt jelenik meg a schilleri történet, amelynek új hangsúlyokat teremtő rendezői elgondolások adnak nyomatékot.

Forgách András író így vall erről a fordítói munkáról: „Nem modernizáltam a szöveget, hanem felfrissítettem. Nem akartam Schiller helyett újraírni. Fordítás közben megcsodálhattam szelleme működését, amelynek egyfelől a túlzó idealizálását, másfelől a könyörtelen leleplezés (néhol démonizálás) a jellemzője... Csúcspontot jelent a szerelmesek kettőse, mikor Ferdinánd szemünk láttára gyilkossá változik. E hátborzongató jelenetek mit sem veszítenek hatásosságukból. A túlzás, az aránytalanság tökéletesen indokolt."

Ennek a szöveg újrateremtésnek köszönhető a fiatalokkal teli nézőtér lélegzetvisszafojtott csendje. A feszültséget és a szélsőséges szituációkat erősíti a rendezői elgondolás, amely Alföldi Róbertet dicséri. Az élő díszletként funkcionáló komolyzenészekből álló zenekar a pillanatokat zenében, gesztusban, élőszóban is kísérő részvétele a feszültséget a végletekig fokozza. Az Óbudai Danubia Zenekar, Silló István karmesterrel az élén, résztvevője a színpadi történéseknek. A színészek a helyszínek és helyzetek változását a rájuk irányuló, vagy róluk elforduló fények segítségével érzékeltetik. A játéktér a színpad mélyéről a nézőtér első sorának határáig terjed.

A Nemzeti Színház jeles művészgárdája érti és vállalja az új értelmezést. A Von Walter első minisztert alakító Kulka János nemcsak démonian gonosz, hanem cinikus és gusztustalan is, a legyőzhetetlennek látszó hatalom megtestesítője. Aljasságban méltó párja az intrikus Wurm miniszteri magántitkár, Hevér Gábor hiteles alakításában. Lady Milford, a fejedelem kegyencnője Básti Juli megformálásában drámaian erős és szánandó, kiszámítottan kegyetlen, de szerelméért áldozat vállalásra is kész nagyasszony. Meghökkentő választás Alföldi Róbert részéről, hogy Von Kalb udvari marsall szerepét férfiszoprán énekes szereplőre, Vásáry Andréra osztotta. A fiatalember csak énekben nyilatkozik meg, az általa megformált piperkőc cselszövő telitalálat! Jeleneteinek humora sajátos kettősséget visz a gyáva intrikus figurájába, és az sem idegen a darab szellemétől, hogy a prózában megszólaló színészeknek énekelve válaszol.

Rendkívüli művészi teljesítmény a Miller házaspárt megjelenítő Hollósi Frigyesé és Molnár Piroskáé. Kiváló karakter-alakítás Miller! A polgár kétféle arcát: a vallásos apai szeretetével zsarolóét és a pénzéhes önző emberét bemutató színészi megjelenítés: remeklés! Molnár Piroska zsémbes, veszekedő, kisszerű Millerné, a darab végén szinte éteri erővel oldja fel a szerelmesek halála miatti megrendülést. Mögötte a néma zenekarral, egyetlen láthatatlan zongora kíséretével egy balladát énekel a színpad előterének közepén… nem haltak meg, csak távolodnak… előrementek… majd találkozunk… Mindezt olyan szuggesztív tisztasággal teszi, hogy a nézők nem mernek tapsolni, de utána feldübörög a vastaps.

A vastaps, amelyet megérdemel a szerelmespárt alakító Bánfalvi Eszter és Makranczi Zalán is. Nemzeti színházi művészhez illő tisztasággal szólalnak meg a nagymonológok, pedig az élő zenei aláfestéssel egyszerre ez nem kis feladat! A mondanivalót erősítő szokatlan gesztusok is azok: Lujza érzelmeit nemcsak prózában, hanem szóló csellójátékával is megjeleníti, Ferdinánd őrjöngő indulatait a zenekar karmestereként áradó hangorkánt előidézve is érezteti.

Teltház, négyszeri vastaps, fiatalokkal teli nézőtér: siker a javából!

Regényi Ildikó
Megjelent: Kláris, 2010/3.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©